Tasnádi Emese: Lénylak
Rajzolták a Kristóf
testvérek
Mondták, a város szélén, már a táblán is túl, ahova a kurtafarkú malac, valójában sosem járt el túrni, na, szóval ott van egy ház. Nem egy különös ház, olyan, mint mindegyik másik: sárga falai vannak, ablakai és ajtaja, meg piros cserépből teteje. Az udvarán fű nő, egy-két virág és még egy diófa is terpeszkedik ajtaja előtt. Oldalára nagy betűkkel ki van írva:
lénylak
Ebből aztán mindenki tudja, hogy
itt lények laknak. Csak azt nem tudják, milyenek. Van, aki azt mondja,
legendások, van, aki azt, csúnyák, mások, hogy szépek, varázslatosak. Egy
biztos: teremtmények a javából. Képzeletünk teremtményei. Sokáig ez is volt
kiírva a házra:
TEREMTMÉNY LÉTESÍTMÉNY
kérjük, hogy a névvel
ellátott teremtményeket
minden nap 10-12 óra
között adják le
a bejárat mellett
elhelyezett tárolóedényben
Sok száz nevezett teremtmény érkezett
naponta, a gyerekek (és némely gyereklelkű, meg a hosszúra nyúlt délutáni
tanácskozáson unatkozó felnőtt) ontották magukból a szebbnél szebb lényeket.
Jött ide Unikoca, a malac alakú unikornis, akit csúfsága miatt kiűztek a
mesevilágból, és egy jóravaló kisfiú segítségével került a sárga házba.
Kristóf Bulcsú Szilárd: Unikoca
Nem sokkal utána érkezett egy fura, sárgaszemű, lila és
bíbor lábú, tarajos, hosszúfarkú, hosszú csőrű madár. Nem tudta megmondani,
hogy hívják, ezért az egyszerűség kedvéért elnevezték Nagyszeműnek.
Kristóf Bulcsú Szilárd: Nagyszemű
De a legkülönösebb lény Bajusz
volt. Egy hideg, esős, novemberi napon dobták be a sárga ház tárolóedényébe.
Nem írtak rá semmit, csupán annyit: balyussz. A lények körbeállták, s
kérdezgették:
– Te ki vagy?
Honnan jöttél? Ki rajzolt? És miért?
– Nem tudom.
– Mit nem
tudsz?
– Semmit.
– Na, jó,
akkor kezdjük elölről. Ki rajzolt?
– Egy kislány.
– Miért?
– Mert mondták
neki.
– Mit mondtak
egészen pontosan?
– Hogy
foglalja el magát, és ne unatkozzon meg hisztizzen!
– Oké, miután
lerajzolt, mit csinált?
– Hisztizett.
– Miért?
– Hogy most
mit csináljon, már rajzolt.
– És erre mit
mondtak neki?
– Hogy hagyja
abba, mert különben!
– Mert
különben?
– Nincs
különben. Azt nem mondták meg.
– Abbahagyta?
– Nem.
Elvitték.
– Hova?
– Nem tudom.
Engem ott hagytak.
– És akkor
hogy kerültél ide?
– Jött egy
kisfiú, felvett a földről, felkiáltott és azt mondta: Jé, egy bajusz! Ő hozott
ide.
– Hát akkor,
Bajusz, érezd magad jól közöttünk! – mondták a lények, és körbevezették a sárga
házon az új teremtményt.
Kristóf Noémi Sára: Bajusz
Na, szóval, ebben a városszéli sárga házban lakott Unikoca,
Nagyszemű és Bajusz, és még jó néhányan, akiknek a nevét fel se lehet egy nap
alatt sorolni. Ők hárman azonban nagyon jó barátok lettek, egész nap együtt nem
csináltak semmit. De éjjel sem tudtak elválni egymástól, így egy ágyban
aludtak. Kicsit szűkös volt a hely, mondták is reggelente, hogy „hej, úgy
aludtam, mint egy fába szorult féreg!” Napjaik így teltek, teldegéltek, az idő
múlt, a „TEREMTMÉNY LÉTESÍTMÉNY” tábla pedig megkopott. Lassan teljesen
olvashatatlanná vált, és az emberek, a már felnőtt gyerekek, meg a munkahelyet
váltó, egyszervolt gyereklelkű felnőttek elfelejtkeztek a városszéli sárga
házról. Jó ideje nem dobtak már be egyetlen teremtményt sem a tárolóedénybe, a
régiek meg kezdtek megkopni, kifakulni. Félő volt, hogy előbb-utóbb teljesen
láthatatlanná válnak, így további életük lehetetlenné válik.
Egyszer aztán emberek jöttek, a megkopott táblát leverték, a
házat kitakarították, a teremtményeket egy ládába zárták és felvitték a
padlásra, majd a házat eladták. Egy család költözött ide: apuka, anyuka és
három gyerek, meg egy kutya, egy macska, egy fehér egér és egy vadászgörény.
Egyik este a vadászgörény eltűnt, az egész család lázasan kereste, végül
valakinek eszébe jutott, hogy menjenek fel a padlásra. Géza, így hívták a
görényt, valóban a padláson volt, egy nagy láda tetején ült, és kicsit már
megsárgult lapokat nézegetett.
– Nahát, ez Unikoca! – kiáltott
fel az apuka.
– Ez pedig Bajusz! – kiáltott fel
az anyuka.
A gyerekek aggódva nézték szüleiket, de azért nem estek kétségbe,
hisz mindig is kicsit különösek voltak. Anya például általában mást mondott,
mint amit kellett volna. Valahogy a szavak mindig átalakultak a fejében, mire a
szájához értek. Apával nagyon jókat lehetet játszani és kirándulni, óriás
hegyeket és titokzatos barlangokat felfedezni. De azért ez most tényleg nagyon
különös volt. Végül apa és anya egymás szavába vágva elmesélték nekik, hogy
volt egy ház, a város szélén, egy amolyan egyszerű sárgafalú ház, ablakokkal,
ajtóval, piros cseréptetővel és diófával az udvaron. Itt laktak a Teremtmények,
mindenki teremtménye, az övék is. De sajnos, már nem tudják, hol van ez a ház.
– De hát ez az a ház! – mondták a
gyerekek, és a ládából előhúzták a teremtményeket.
Hát így mondták, hogy ott, a város szélén, már a táblán is
túl, ahova a kurtafarkú malac, valójában sosem járt el túrni, na, szóval ott
van egy ház. Az oldalára nagy betűkkel ki van írva:
lénylak
A régi teremtmények mellé újak költöztek, csúnyák, szépek,
varázslatosak, legendásak.
Kristóf
Noémi Sára: Halmadár
Kristóf
Kolos Tas: Rudi
Kristóf Kolos Tas, 4 és fél éves
Kristóf Noémi Sára, 6 és fél éves
Kerekerdő Óvoda, Budapest
Kristóf Bulcsú Szilárd, 8 éves
Pannónia Általános Iskola, Budapest
Felkészítő anyuka: Zádory Claudia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése