Tóth Ágnes: A titokzatos esőjelző

Visky Ruth-Boglár rajza

Ha behunyom a szemem, újra látom a szürke kőlapokkal borított  teret, a mellette lejtő macskaköves utcát és az öreg házat, amelyben laktunk, és aminek hűvös, boltíves kapualjában a zöldre festett padon, minden délután Vilma néni üldögélt kötögetve.

Apró termetű, fehér kontyoskás öregasszony volt. Férjét és fiát örvény nyelte el a Sebes-Körösön, ladikostul. Nehéz évek köszöntöttek az özvegyre. Papírokat és rongyokat gyűjtött, amiket aztán valahol eladott. Néhanapján a téren keresztül vágva, kopott zománcú ételhordót cipelve karikázott hazafelé két kis görbe lábán, legtöbbször savanyúkáposzta szagot eregetve maga mögött, mint egy láthatatlan büdös felhőt. Ebéd után pedig a kapualji kispadon üldögélve kötögetett valamit, ami napról napra jobban hasonlított Afrika földrajzi alakjára. Meg-megszólította az előtte elhaladó embereket, akiknek elmesélte az ő furcsa álmait, és tenyérből is  jósolt azoknak, akik elég bolondok voltak, hogy higgyenek neki. Dilisnek tartottuk, és a háta mögött sokat csúfoltuk a gyerekekkel. Az egyik nyári vakációnk elviselhetetlen kánikulába fulladt. Olyan volt a város, mint egy hatalmas katlan, amiben mi fődögéltünk, az ég pedig hatalmas kék fedőként nehezedett ránk. Már a kapualj sem bizonyult hűvösnek, mert a fullasztó meleg beszorult oda is. Marcsi, Szomszédjóska meg én a pincébe menekültünk, ahol a hűvös, dohos szagba fűrészpor fanyar illata keveredett. Az apró vasrácsos pinceablakon kukucskáltunk kifele. Onnan ráláttunk a térre. A remegő levegőben tátogva totyogó galambokra, a sétáló  szerelmespárokra, akik titkos csókokat váltottak, és a tér közepén álló virággruppra, melyben lekonyult virágok ájuldoztak.

A hírekben a kiszáradt kukoricáról beszéltek, meg arról, hogy a szarvasmarha állományt megtizedelte a szárazság, mert a Bărăgánon kiszáradtak a kutak. – A legmodernebb műholdak előrejelzései szerint nem lesz eső még egy hónapig, - ijesztgettek a meteorólógusok.

– Már pedig eső lesz pár órán belül – jelentette be Vilma néni, és többször megmasszírozta a tarkóját.

– Dehogy lesz, – nevettek a szomszédok – hiszen hallhatta a hírekben, hogy tovább tart a szárazság.

– Ki van zárva – sipította az öreglány. – Zúg a fülem. Márpedig ha zúgni kezd, akkor pár órán belül itt az eső. Megmondtam menyasszony koromban is, hogy ne tartsuk az esküvőt az udvaron, mert zúg a fülem, de nem hallgattak rám, el is mosta a lagzit a vihar. Az uramnak is hiába mondtam most hat éve, hogy ne menjenek a fiúval halászni, mert vihar lesz, nem hallgatott rám, és mi lett a vége? Na? Hát odalettek. Belefulladtak a vízbe. Úgy, hogy hinnetek kell nekem, mert azt mondom, eső lesz! Punktum. 

Szomszédjóska, aki már nagy kamasznak számított mellettünk, mindezeket hallva a sarki telefonfülkéből felhívta a rádió stúdióját, és közölte, hogy pár órán belül eső lesz. Biztos forrásból tudja, ugyanis egy titkos jeladó rendszer jelzi az esőt, és erre mérget lehet venni. Jelentsék be máris a hírekben. Alex Popovics, a főszerkesztő elküldte barátunkat a fészkes fenébe, és lecsapta a kagylót.  

Másfél óra múlva szél kerekedett, és az udvar közepén bóbiskoló vén diófa ágait csavargatni kezdte. Leszaggatta a szárítókötélről az ingeket, amelyek fehér sirályokként repültek át a háztető felett, ki a térre.

Mogorva felhők parkoltak a Nap elé, és egyre gyűltek, tornyosultak, ellepve az eget. Távolról tompa dörgés hallatszott, és a nyakunkba zúdult az áldott eső. A föld percek alatt elnyelte, mint részeges öreg matróz a rumját. Még két napig esett kisebb-nagyobb megszakításokkal. A madarak és az emberek magukhoz tértek, a kerek virágágyásban a virágok kiegyenesedtek, és színesen pompáztak. Vilma nénit a lakók tortával ünnepelték. Nagy rangra emelkedett esőjóslatával. Meg is fogadtuk, hogy többet nem csúfoljuk. Mindenki vidám volt, csak Alex Popovics, a rádió főszerkesztője járt-kelt savanyú képpel át téren, és a mai napig nem jött rá, honnan tudta az ismeretlen telefonáló, hogy pár órán belül eső lesz.

***

A szerzők különféle írói/költői játékok közül válogathattak az augusztusi témához (nagyrészük Lukácsy András Kiment a ház az ablakon... Költészet és játék című könyvéből származik).  

Tóth Ágnes előre megadott hat szóból írt történetet (tér, kánikula, eső, pad, kapualj, utca). A szavakat Mándy Iván Locsolókocsijából halászta a játékot javasló szerkesztő. 

A játék tetszőleges számú megadott szóvak játszható, és akár "élőben" is, azaz: valaki elkezd mesélni, a hallgatóság vagy a játékvezető olykor bemond egy-egy szót, amit a mesélőnek bele kell szőnie a történetbe.

Induljon a játék!

Kedves Olvasóink!

Augusztusi blogbejegyzéseink valamilyen módon mind a JÁTÉKhoz kapcsolódnak. Lesz olyan szöveg, aminek a cselekményében jelenik meg valamilyen játék, lesz olyan, aminek a stílusa játékos, de főleg olyan szövegeket olvashattok majd, amelyek esetében maga az írás - játék, jelentős részük ugyanis írói, költői (társas)játékok eredménye. Ezeknek leírása minden esetben olvasható lesz. Akár ki is lehet próbálni őket. :)

Abban bízva, hogy "csodaszép és csodajó" hónap elé nézünk, jó olvasást és játékot kíván

Bertóti Johanna

hónapszerkesztő

Aranyecsettel pingált mérföldkő

Schall Eszter illusztrációja

Az Író Cimborák egyik alapítójaként évek óta izgatottan figyelem, milyen halálosan komolyan vett játékkal lepnek meg legközelebb a cimboráim. A témákról mindig idejekorán értesülünk belső levelezésünkön keresztül, de ha nincs is mindig időnk az összes témában alkotni, mindig nagy öröm nyomon követni, ha újabb mérföldkőhöz érkezik a kortárs magyar gyerek- és ifjúsági irodalom egyre izgalmasabbá váló fóruma. 

Az Aranyecset-parafrázis végéhez érve kijelenthetjük, hogy Miklya Zsolt ötlete nyomán újabb mérföldkőhöz érkeztünk, amelyet épp a szavak és a lélegzetelállító grafikák világteremtő ecsetje festett a játékos és színes szövegekkel kikövezett utunk mellé.

Külön öröm számomra, hogy a Móra Kiadó szerkesztőjeként épp most dolgozhatom Nemes Nagy Ágnes inspirációként szolgáló szövegének új kiadásán, amelyhez a néhány bejegyzéssel ezelőtti csodálatos képet is készítő Schall Eszter ragadja meg Szádeli aranyecsetjét.

Dávid Ádám

Molnár Krisztina Rita: Bátor ecsethegy

Szádeli apró, régi legényke,

égi vizeknek tiszta edénye.

Volt kicsi és agg – mégse repedt meg.

Hő szerelemnek, hű szeretetnek

hős cipelője, csöpp cserepe.

                                            S mert

nem ijedt meg bárhova tévedt,

árva szemével bármire nézett,

látta, amit más észre sosem vett,

látta biz’ azt is, amit jelentett.

Látta, mi elmúlt,

látta, mi lesz majd,

éberen élet, álmosan álom

járt körülötte. Túl a világon,

túl kerítésen, túl a Boszorkány

ál-nevetésén, túl korom orkán

áradatán, és azon is túl-, túl-

átnézett,

fürkészett,

mint ki bolond, úgy.

Illusztráció: Bódi Kati

Ám nehogy azt hidd, ő nem ütődött,

egyszerűen csak ő, aki győzött,

mégpedig úgy, hogy sem súlyzóval,

sem hatalommal, ágyúszóval –

fogta magát, csak rajzolt, festett.

Fegyvere nem volt, hát az ecset lett.

És ha ecsetje eltűnt, eltört,

egyszerűen fejben festett  kört.

Kört, vonalat vagy bármit, amit csak

kell, amikor nincs.

                              Admata, csónak,

szárnyas ezüst lift, fel-fel az égig,

színarany ajtó legközepéig

így repül ő el.

                      Néha ecsettel,

máskor anélkül. Ki időt szentel

csendre, fülel: hall.