 |
| Fricska Erika illusztrációja |
Lili gyakran álmodott szörnyekről.
Na nem ijesztő, ordítozó szörnyekről, hanem furcsán viselkedő, kicsit bohókás lényekről, akik bolondozásukkal megzavarták az álmait. Az egyik összekócolta a haját, a másik elcsente a frissen kiesett fogát a párna alól, mielőtt a fogtündér megérkezhetett volna. Egyesek pedig előszeretettel dugták el a papucsát az ágy alá. De a legnagyobb baj mégsem ez volt.
A szörnyeknek volt egy különösen idegesítő szokásuk: imádták a zoknikat. Pontosabban csak a zoknipárok egyik felét. Így hát a szekrényben, a fiókban és az ágy alatt Lili egész gyűjteményt halmozott már fel páratlan zoknikból.
Egyik este anya a fejét fogta.
– Ez tűrhetetlen! – sóhajtotta. – Már egy rendes zoknid sem maradt!
Lili tudta, hogy valamit tennie kell. Nem volt rendmániás, de ez a zoknilopkodási ügy már neki is sok volt.
Aznap este elhatározta, hogy kinyomozza az igazságot. Összeszorította mind a tizennyolc kis fogát. Elővette a világító unikornisát, aki puha fényt szórt a szobára.
– Te velem jössz – suttogta. Óvatosan kibújt az ágyból, és a félhomályban elindult nyomozni.
A szoba csendes volt, de a függöny mögül halk nesz hallatszott, mintha valaki nagyon ügyetlenül próbálna elbújni. Lili fénysugarat irányított a függönyre, és hallotta, hogy valaki szuszog. Lili megdermedt. A szíve gyorsabban vert, de nem hátrált meg.
– Akárki vagy, gyere elő! – mondta határozottan, bár egy picit remegett a hangja.
A függöny meglebbent, és kikukucskált a lény.
Egy valódi kis szörny volt. Négy szeme közül egyik sem tűnt gonosznak – csak kissé álmosnak. Hasán csíkos pizsama feszült, a lábán két különböző zokni, és zavartan állt egyik lábáról a másikra.
– Na, most fülön csíptelek! – mondta elégedetten Lili.
– Bocsi – mondta a szörny halkan. – Én igazából nem akartam lopni. Zavarában úgy vigyorgott, hogy az összes foga látszott.
Lili pislogott, aztán elnevette magát.
– Szóval te vagy a zoknilopó?
A szörny elpirult, és babrálni kezdte a csíkos pizsamája szélét.
Lili elmosolyodott.
– Jól áll a két különböző zokni.
Ekkor a szörny még jobban elpirult, és az izgatottságtól elkezdett rezegni a füle.
– Tudod mit? Keressük meg a párjukat együtt – javasolta Lili.
Így hát ketten nekiálltak rendet rakni.
Négykézláb kutattak az ágy alatt, felemelték a párnákat, benéztek a szekrény mögé, kinyitották a fiókokat, és nevetve párosították a zoknikat. Egy piros zoknit a könyvek között találtak, a pöttyös egy plüssmackó kantáros nadrágjában lapult, és akadt egy sárga virágos, amelyik a lámpaernyő tetején kuporgott.
Hajnalra az összes magányos zokni megkerült sértetlenül, és mindegyik megtalálta a párját.
Reggel, amikor anya benézett Lili szobájába, tátva maradt a szája.
A zoknik szépen párosával sorakoztak az ágy végében, egytől egyig kisimítva és rendezve.
– Ez… ez lehetetlen – ámuldozott.
Lili rákacsintott, és elmosolyodott.
– Éjjel segített a barátom, a zoknimentő szörnygyerek.
Azóta béke honol a szobában. A zoknik is nyugodtan pihennek, szépen, párosával a fiókban. Az ágyból halk szuszogás hallatszik, mert a puha paplan alatt Lili és a szörny összebújva, békésen alszik.
Szerkesztette: Takács Viktória
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése