 |
| Török Szilvia illusztrációja |
Szóval volt egyszer egy oroszlán. Nem igazi, persze – plüss. De meg ne mondd neki, mert Sir Sörény szentül meg van győződve róla, hogy ő a dzsungel hús-vér királya, aki „átmenetileg textiltestben van szabadságon”.
A gazdája, Félix, hat és fél éves (a fél nagyon fontos), és mindenhová magával cipeli Sörényt (a Sir ízlés szerint elhagyható). Elviszi az oviba, a boltba, a doktor nénihez, sőt, egyszer még a nagyi kertjébe is együtt érkeztek, ahol Sörény hősiesen megvédte Félixet egy különösen gyanús hangot adó pitypangtól. Múltkor pedig még a fogmosáshoz is beültette a mosdókagylóba, és együtt „mostak fogat”. Azt olvasta, hogy a szájhigiénia kiemelten fontos, és nem szeretett volna kockáztatni. A barát az barát.
A baj ott kezdődött, amikor Félix elvitte Sörényt Doma szülinapi bulijára a Fergeteg Játszóházba. A hely körülbelül úgy nézett ki, mintha egy kalózcsapat elfoglalta volna egy cukorgyáros nagy vitorláshajóját, és hogy ne unatkozzanak a hosszú tengeri utak alatt, a biztonság kedvéért felszerelték volna trambulinokkal is. A központban egyértelműen a kalózhajó állt, ami méltóságteljesen uralta a teret.
Félixnek a megérkezésük után azonnal jó ötlete támadt:
– Legyen Sörény a kalózhajó kapitánya! – kiáltotta, majd letette őt a hatalmas hajó orrára.
– Ő majd figyel, nehogy jéghegynek ütközzünk! – mondta komolyan. Az egész szülinapi vendégsereg beözönlött a hajtótestbe, ahol azonnal össze is vesztek rajta, hogy ki kezelje az irányítópultot. Szerencsére mielőtt elvadult volna a helyzet, megjelent Doma apukája egy maréknyi zsetonnal:
– Ki szeretne motorozni, vagy kipróbálni egy játékgépet?
– Én!!!! – ordították az ünneplők, és szétspricceltek minden irányba. Persze Félix is, így Sörény ott maradt egyedül.
Sötét volt, és furcsa recsegés hallatszott.
– Remek. Most már hivatalosan is hajótörött vagyok – dohogott magában.
Sörény gurulni kezdett, és hamarosan egy szűk folyosón találta magát, tele elhagyott játékokkal, műanyag kincsekkel.
– Ez lenne hát a tenger alja – morrantotta.
– Nem baj, az oroszlán nem fél a sötéttől. Csak... kicsit tart tőle.
Ahogy tovább araszolt, egy csillogó gumihal úszott el mellette.
– Hé, új vagy itt! – szólt a hal vidáman. – Köszöntelek közöttünk, minden elveszett játék itt lakik! Én Gumihal Frici vagyok.
– Sörény. Oroszlán. Kapitány. Vissza kell jutnom a gazdámhoz. Én nem költözök ide, csak átutazóban vagyok.
– Hűha, az nehéz lesz! A hajó mellett van Rugóvár, ott őrködik a Kacagó Robot. Senki sem utazott még át rajta!
– Akkor ideje, hogy valaki megpróbálja! – Sörény magabiztosan megigazította bozontos frizuráját, és továbbhaladt.
Hamarosan egy hatalmas szivacsvárba jutott, de ott minden lépés után visszapattant, mint egy dühös pingponglabda.
Épp mikor kezdte megszokni, megszólalt valami hangszóróféleség:
– Üdvözöljük a Rugóvárban! Nevetés nélkül nincs továbbjutás!
Egy robot kacagni kezdett, olyan fura nevetéssel, amitől még egy bohóc is szabadságot kérne, de aztán elkomorodott. Nagyon. Gyávább oroszlánok el is menekültek volna, de Sörényt nem ilyen plüssből „faragták”.
– Ez most komoly? – morogta Sörény. – Egy automata áll az utamba? Engedj át, különben... különben rád ugrik a bátorságom!
A robot elgondolkodott.
– Hát, ilyen fenyegetést még nem kaptam. Rendben, oroszlán, ha megnevettetsz, átmehetsz! Vigyázz, mert csak egyetlen esélyed van, és ha nem sikerül, örökre itt rugózol!
Sörény nem ijedt meg, csak egy kicsit hátrébb ugrott, és megkérdezte a robotot:
– Mi az, aminek nincs foga, mégis megharap?
– Na mi?
– A plüssoroszlán, ha rossz napja van!
A robot először összevonta a műanyag szemöldökét, de pár pillanat múlva úgy nevetett, hogy visszhangoztak a falak.
– Hahaha! Jól van, bátor és mókás szőrgombóc. Átmehetsz!
Sörény diadalmasan tovább pattogott.
Eközben odafent kitört a káosz, mert Félix észrevette, hogy eltűnt a barátja.
– Szerintem a hajónál lesz, ott még biztosan megvolt – mondta Luca, aki minden gyereknél logikusabban gondolkodott, kivéve, amikor éppen csúszdát látott.
– Nézzük meg a labdamedencét is! – vetette közbe Kevin, de csak azért mondta, mert amúgy is ott akart ugrálni.
Félix kezdett kétségbeesni. Anyukája megölelte:
– Ne félj, megtaláljuk! Mi hárman visszamegyünk a hajóhoz, a többiek a labdáknál és az ugrálóvárnál keresik.
Az oroszlánkutató akció megkezdődött. Mindeközben Sörény a játszóház egyik szellőzőrácsánál bukkant fel, a születésnapi torták részlegénél, közvetlenül egy unikornisfejű tortadísz mellett.
– Hé, ki vagy te, szőrös karamellcsomó? – szólalt meg az unikornis.
– Sörény. A dzsungel királya, porszívógyilkos, Röhögő Robot túlélő. Te?
– Csillámvili. Dísz vagyok. De sajnos itt ragadtam, mert egy gyerek leejtett, és azóta senki nem vett észre itt, a kuka mögött.
Sörény gyorsan körbenézett. A pult mögött egy dolgozó takarított, de mást nem látott.
– Vissza kell jutnom a gazdámhoz. Segítesz?
– Persze! De te is kiszedhetnél innen, kicsit leragadtam. Ha kihúzol, együtt mehetünk tovább, de óvatosnak kell lennünk, mert a takarítónő mindent összesöpör, ami nem ember.
Sörény egy oroszlános mozdulattal kiszedte új barátját a rejtekhelyéről, és együtt menekültek. Először átfutottak egy szülinapi tortát tartó asztal alatt, aztán elszáguldottak egy csokiszökőkút mellett (Sörény fél sörénye csokis lett, de ez csak növelte a tekintélyét), és végül elérték a konyha kijáratát.
Olyan fejvesztve menekültek, hogy nem is tudták hogyan, de végül egy trambulinra huppantak. Rövid, de nagy kilövés után plüss- és marcipánrakétaként repültek át a játszóházon – pont Félix lábai elé.
– SÖRÉNY! – ordította boldogan a kisfiú. – De jó, hogy itt vagy! Még új barátot is találtál? Azért egy alapos fürdés nem árt majd! – szaglászta a csapzott oroszlánt.
A kisfiúnak annyira megtetszett a kissé koszos cukorunikornis is, hogy végül úgy döntöttek, újrahasznosítják. Megenni persze nem lehetett, de egy kis tisztítás után ő is az asztalra kerülhetett szülinapi díszvendégként.
Elérkezett a köszöntés ideje, aminek a végén Doma felvágta a tortát, egy akkora csokitortahajót, hogy legalább háromszor akkora volt, mint a plüssoroszlán.
– Sörény is kaphat? – kérdezte Félix.
– Persze – nevetett Doma, így lett Sörény az egyetlen plüss a játszóházban, aki hivatalosan is evett szülinapi tortát.
Szerkesztette: Várfalvy Emőke
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése