Miklya Zsolt: Családi nyelvek

 a Bújócska-zsoltárokból

Miklya B. Emese illusztrációja

A hallgatás is

Zsolt 39,2–7.10

 

Ne fólj fám,

nem fáj fejem, mondom,

pedig tele fájjal nem befélünk.

Anya füzeteket javít és hallgat,

ilyenkor nem zavarom,

mert még kiderül, hogy nincs itt,

és akkor félni kezdek.

Apa fogja a kezem, de kerüli a témát,

pedig úgy érdekel, az óvó néninek

miért olyan nagy a melle,

és miért remeg, ha átölelem.

Nagymama simogat és hallgat,

tésztát gyúr és hallgat,

kötöget és hallgat,

és én hallom a leheletét.

Ne szólj szám, teszi ujját

nagyapa a szája elé, nem fáj fejem,

nyom egy barackot a buksimra,

nagyapa barackja magáért beszél.

Ne fólj fám, nem fáj fejem, mondom,

pedig tele fájjal nem befélünk,

és öffenevetünk, mert nálunk

a nevetés és a hallgatás is befél.

 

 

Rontom-bontom

Zsolt 43,3–4

 

Mama kezem fogja jobból,

papa kezem fogja balról.

Megfeledkezünk a gondról,

megfeledkezünk a bajról.

Lecsücsülünk egy kis dombon,

felsétálunk egy nagy lépcsőn.

Templomodba, rontom-bontom,

sosem érkezünk meg későn.

 

 

Kezek

Zsolt 110,1

 

Gyere, ülj ide mellém,

a jobb kezem felől,

mondja nagyapa, és átkarol.

Jó, hogy balkezes vagyok,

és átérem vele nagyapa derekát.

Gyere, ülj az ölembe, mondja

nagymama, megmasszírozlak.

Bal kézzel masszírozza a vállam,

jobb kézzel masszírozza a karom.

Jó, hogy mama kétkezes.

 

 

Ujjnyelv

Zsolt 141,3–5

 

Anya ideges,

halántékán az ujja.

Lakat a szádon,

mutat az ajkára apa.

Nagymama ujjait

imára kulcsolja.

Nagyon szeretlek,

csippent arcon nagyapa.

 

 

Meg-mond

Zsolt 145,17–18

 

Meg-mond-tam, mondja apa.

De nem azért mondja, mert megmondta,

hanem azért, hogy csi-náld-meg.

Ha tehát a meg-mond-tam csi-náld-meg,

akkor ez valami tit-kos-nyelv,

aminek a kódját meg kell fejteni.

Fejtem, fejtem, de aztán mindig

elfelejtem meg-ten-ni.

Szerkesztette: Nagy Izabella és Czeiner-Szücs Anita