Klesitz Piroska illusztrációja
Ciculi a párkányon ült, és bámult
kifelé az ablakon. Macskasszony melléugrott, és érdes nyelvével végigsimított a
fia vörös-fehér cirmos bundácskáján.
– Még mindig itt ülsz, Ciculi? – kérdezte.
A fátyolfelhők mögül kacsintgató gyenge, kora tavaszi nap nem melengette őket
olyan jól, mint a verőfényes téli napsütés, és a kertben szinte minden
szürkésbarna volt és kopasz. Csak a virágágyás szélén kandikáltak a hervadt
hóvirágok sötétzöld levelei.
– Persze – válaszolt Ciculi
anélkül, hogy a mamájára nézett volna. Amióta megtalálta az ablakot, semmi mást
nem akart csinálni, csak bámulni. Ez volt a legérdekesebb dolog a világon.
– Miért nem mész játszani? – A kismacskának még csak a füle se mozdult, olyan elmélyülten bámult kifelé.
– Kérsz valamit enni? – próbálkozott újra Macskasszony.
Ciculi fehér bajuszkája megrándult, de a szemét nem fordította el az ablakról. Macskasszony is leült.
–
Mit nézel?
Klesitz Piroska illusztrációja
Az ablak előtt egy körtefa volt, a
körtefán madáretető, a madáretetőben veszekedés. Egy cinege, két rozsdafarkú,
egy veréb és három zöldike. A madarak hangoskodtak, a madáretető lengett, a
kiszóródó magokon békésen osztozott egy sereg feketerigó. A szomszéd kutya a
kerítés mellett járőrözött.
Az ablak jobb felső sarkánál
feketeség rebbent. Ciculi és Macskasszony odakapták a fejüket. Az apró madarak
ijedten röppentek szét, és a kertben egy pillanatra csönd lett. A felséges
dolmányos varjú az etetőre szállt, a párja pedig a földre pergett magokra.
Macskasszony Ciculira nézett. A
kismacska feszülten figyelte, mi történik, a mancsocskája is megmoccant néha,
mintha azon igyekezne gondolatban, hogy elkapjon egy-két énekesmadárkát azok
közül, akik nem messze, a kopasz ágakon méltatlankodva várták, mikor mennek el
az uraságék, de csak bámult kifelé, nem tett semmit. Macskasszony gondolt
egyet, és leugrott a párkányról. Ciculi nem fordult utána.
Klesitz Piroska illusztrációja
A szomszéd kutya újabb kört tett
meg, a kismadarak türelmetlenkedni kezdtek, aztán vörös-fehér cirmos villám
suhant keresztül a kerten. Ciculi izgalmában felpattant. Az etető alatt
lakomázó varjú fejvesztve elmenekült, mire a vörös-fehér villám megállt, és
büszkén az ablakra nézett. Macskasszony volt az, fényes, fekete varjútollal a
szájában.
Ciculi zöld cicaszemei hatalmasra
nyíltak, és két mellső lába már fent is volt a hideg üvegen, hogy jobban
lásson, de a vörös-fehér villám eltűnt a ház oldalában.
Ciculi visszaült az ablak elé, de
hiába bámult kifelé, hiába jöttek vissza a madarak, hiába csiviteltek, hiába
veszekedtek, hiába hajkurászták egymást, egyszerűen nem voltak elég érdekesek.
Egy idő után leugrott a párkányról a fotel támlájára, a támláról a karfára, a
karfáról az ülésre, az ülésről a padlóra, és kiszaladt a szobából.
– Mama – nyávogta, mikor végre
megtalálta Macskasszonyt. – Engem is megtanítasz madarat fogni?
Macskasszony érdes nyelvével
végigsimított a fia vörös-fehér cirmos fejecskéjén.
– Hát az ablakon kibámulás?
– Az már nem olyan érdekes.
Szerkesztette: Czeiner-Szücs Anita – Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése