Illusztráció: Zelei Marcell
A tavasz első napján a tündérek tisztafehér papírlapokat kaptak, hogy megrajzolják és kiszínezzék a világot. Zöld mezőket terveztek, lila ibolyákat és sárga nárciszokat festettek. Panni, a legfiatalabb tündér is szorgosan alkotott. Csak túlságosan sebbel-lobbal. Ezért fordulhatott elő, hogy egy hirtelen mozdulattal festékes ecsetjét a levegőbe emelte, és teleszórta a világot piros pöttyökkel.
– Jaj nekem! – fogta a fejét a tündérek mestere. – Mi lesz így a világgal? Ki hallott már piros pöttyös ibolyáról és nárciszról? És piros pöttyös erdőről?
– Sajnálom, véletlen volt – hajtotta le a fejét Panni.
Bizony, volt oka búslakodni, mert az emberekre szórt piros pöttyök elkezdtek fájni és viszketni. A bokrokra szórt piros pöttyökből mérgező bogyók lettek. Panni tündér nevét mindenki haraggal ejtette ki, a piros pöttyöktől pedig mindenki félt.
– Hozd helyre a hibádat! Minél előbb! – utasította őt a tündérek mestere. – Csinálj valamit ezzel a sok piros pöttyel, ha már eltűntetni nem lehet őket!
Szegény Panni elbújt egy magas fa legmagasabb ágán, és sokáig töprengett, mit is tehetne. Három napon át nem aludt, nem evett. Majd a negyedik reggelen, éppen, amikor a domb mögül kipillantott a nap, támadt egy ötlete. Feltűrte ruhája ujját, leugrott a magas fa legmagasabb ágáról, és munkához látott. Összegyűjtött annyi piros pöttyöt, amennyit csak tudott, és rátette őket a bögrékre. A labdákra. A homokozóvödrökre. A lányok szoknyájára. A konyhafüggönyök fodraira. A bohóc orrára. Amikor végzett, elégedetten szemlélte az új, pöttyös világot. A tündérek mestere azonban nem volt ilyen bizakodó.
– Eddig a bögréken is virágminta hirdette a tavaszt. A labdák csíkosak voltak, a lányok szoknyái pedig csupa fehér csipkéből készültek. Ki akarna piros pöttyös bögréből inni vagy pirospöttyös szoknyát hordani? Mégis ki szeretné a piros pöttyöket? – tárta szét a karját.
– Majd én! – ígérte Panni. – Én megmutatom, hogy igenis vidámak és szerethetőek!
Így is tett. A tündérek birodalmából átköltözött az emberek közé. Kislánnyá vált, és Budapesten élt a nagymamájával. Sokat játszott Tamarával, a barátnőjével, és együtt járt az óvodába, majd az iskolába Kockás Péterrel és Boros Jutkával. Nyaranta elutazott a Balatonhoz, és kergetőzött Smirglivel, a kutyával. Büszkén viselte a pirospöttyös ruháját és az új nevét. Hiszen új nevet is kapott: Pöttyös Panninak hívta őt mindenki. Bár a következő tavasszal már nem festhette színesre és virágosra a világot, naplóját telerajzolta az emlékeivel. A történeteiből mesekönyvek lettek, és a mesekönyvek megszerettették az emberekkel a pöttyöket.
– Sajnálom, véletlen volt – hajtotta le a fejét Panni.
Bizony, volt oka búslakodni, mert az emberekre szórt piros pöttyök elkezdtek fájni és viszketni. A bokrokra szórt piros pöttyökből mérgező bogyók lettek. Panni tündér nevét mindenki haraggal ejtette ki, a piros pöttyöktől pedig mindenki félt.
– Hozd helyre a hibádat! Minél előbb! – utasította őt a tündérek mestere. – Csinálj valamit ezzel a sok piros pöttyel, ha már eltűntetni nem lehet őket!
Szegény Panni elbújt egy magas fa legmagasabb ágán, és sokáig töprengett, mit is tehetne. Három napon át nem aludt, nem evett. Majd a negyedik reggelen, éppen, amikor a domb mögül kipillantott a nap, támadt egy ötlete. Feltűrte ruhája ujját, leugrott a magas fa legmagasabb ágáról, és munkához látott. Összegyűjtött annyi piros pöttyöt, amennyit csak tudott, és rátette őket a bögrékre. A labdákra. A homokozóvödrökre. A lányok szoknyájára. A konyhafüggönyök fodraira. A bohóc orrára. Amikor végzett, elégedetten szemlélte az új, pöttyös világot. A tündérek mestere azonban nem volt ilyen bizakodó.
– Eddig a bögréken is virágminta hirdette a tavaszt. A labdák csíkosak voltak, a lányok szoknyái pedig csupa fehér csipkéből készültek. Ki akarna piros pöttyös bögréből inni vagy pirospöttyös szoknyát hordani? Mégis ki szeretné a piros pöttyöket? – tárta szét a karját.
– Majd én! – ígérte Panni. – Én megmutatom, hogy igenis vidámak és szerethetőek!
Így is tett. A tündérek birodalmából átköltözött az emberek közé. Kislánnyá vált, és Budapesten élt a nagymamájával. Sokat játszott Tamarával, a barátnőjével, és együtt járt az óvodába, majd az iskolába Kockás Péterrel és Boros Jutkával. Nyaranta elutazott a Balatonhoz, és kergetőzött Smirglivel, a kutyával. Büszkén viselte a pirospöttyös ruháját és az új nevét. Hiszen új nevet is kapott: Pöttyös Panninak hívta őt mindenki. Bár a következő tavasszal már nem festhette színesre és virágosra a világot, naplóját telerajzolta az emlékeivel. A történeteiből mesekönyvek lettek, és a mesekönyvek megszerettették az emberekkel a pöttyöket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése