illusztráció: Zelei Marcell
A duplaszárnyú repülőt sárgarépából faragtam. Magasan szállt, de csak addig, amíg ki nem fogyott az üzemanyag. A fiam profi pilóta, mégis kényszerleszállást kellett végrehajtania a nappaliban, a sivatagmintás szőnyegen.
– Nem baj apa! – hencegett a kisfiam, mert szerinte én mindent meg tudok javítani.
Fogtam egy kimondottan sárgarépacsavarokhoz használatos fogót, hogy munkához lássak, amikor meghallottam a hangot.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
Ismerős volt.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
A padlás felől jött a hang, ahol már évek óta nem jártam. Letettem a fogót, hagytam a gépet, a sivatagot, és elindultam felfelé a plafon fölötti, koszos birodalomba, melynek ajtaján egy betű és három szám sorakozott: B-612.
Elővigyázatosságból kalapot húztam, volna, de a fiam ezt kifogásolta.
– Apa, miért tennél a fejedre egy óriáskígyót? Nem látod, hogy éppen elefántot ebédel?
A padlás sötét volt… vagyis csak lett volna, mert egy lámpagyújtó, aki pont úgy nézett ki, mint a fiam, beleugrott a sötétbe és felkapcsolta a lámpát.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
A hang egy ládához vezetett, ami inkább volt doboz és három lyuk díszitette.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
– Van odabent valaki? Halló! Kérem, válaszoljon. A dobozban apró léptek toporogtak.
– Apa, szerintem éhes!
– Kicsoda, a doboz?
– Nem apa, a bárány. Tudod, ő a dobozban éli az életet.
– Nem fél itt a sötétben, egyedül?
A fiam úgy rázta a fejét, mintha valamit tudnom kellene.
– Ő sosem fél és sosincs egyedül, mert szerinte a nagy Herceg még akkor is vele van, amikor az nem tud róla.
– Ki az a nagy Herceg? A fiam nem válaszolt, el volt foglalva a sárgarépával, ami nemrég még repülő volt.
– Hallod apa, hogy csámcsog? Azt mondja a bárány, hogy 72 éve nem evett semmit. El tudod képzelni, milyen éhes lehet. Ráztam a fejem, hogy nem és amúgy is, nekem már indulni kell, mert a komoly dolgok…
– Hadd találjam ki, apa, várnak rád? Ki se mondtam, mire gondolok, a fiam mégis hallotta és úgy nézett rám, mint egy tudós. Bölcsen vizslatott.
– Szerintem apa, itt az ideje, hogy maradj és megszelídítsd a komoly dolgokat. Nem mertem elmondani, hogy én azt nem tudom, mit jelent, ezért csak bólogattam, hogy ne bukjak le, majd fogtam egy répát és óvatosan közelítettem vele a doboz felé…
– Nem baj apa! – hencegett a kisfiam, mert szerinte én mindent meg tudok javítani.
Fogtam egy kimondottan sárgarépacsavarokhoz használatos fogót, hogy munkához lássak, amikor meghallottam a hangot.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
Ismerős volt.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
A padlás felől jött a hang, ahol már évek óta nem jártam. Letettem a fogót, hagytam a gépet, a sivatagot, és elindultam felfelé a plafon fölötti, koszos birodalomba, melynek ajtaján egy betű és három szám sorakozott: B-612.
Elővigyázatosságból kalapot húztam, volna, de a fiam ezt kifogásolta.
– Apa, miért tennél a fejedre egy óriáskígyót? Nem látod, hogy éppen elefántot ebédel?
A padlás sötét volt… vagyis csak lett volna, mert egy lámpagyújtó, aki pont úgy nézett ki, mint a fiam, beleugrott a sötétbe és felkapcsolta a lámpát.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
A hang egy ládához vezetett, ami inkább volt doboz és három lyuk díszitette.
– Beeeeeeeeeeeeeeeeee!
– Van odabent valaki? Halló! Kérem, válaszoljon. A dobozban apró léptek toporogtak.
– Apa, szerintem éhes!
– Kicsoda, a doboz?
– Nem apa, a bárány. Tudod, ő a dobozban éli az életet.
– Nem fél itt a sötétben, egyedül?
A fiam úgy rázta a fejét, mintha valamit tudnom kellene.
– Ő sosem fél és sosincs egyedül, mert szerinte a nagy Herceg még akkor is vele van, amikor az nem tud róla.
– Ki az a nagy Herceg? A fiam nem válaszolt, el volt foglalva a sárgarépával, ami nemrég még repülő volt.
– Hallod apa, hogy csámcsog? Azt mondja a bárány, hogy 72 éve nem evett semmit. El tudod képzelni, milyen éhes lehet. Ráztam a fejem, hogy nem és amúgy is, nekem már indulni kell, mert a komoly dolgok…
– Hadd találjam ki, apa, várnak rád? Ki se mondtam, mire gondolok, a fiam mégis hallotta és úgy nézett rám, mint egy tudós. Bölcsen vizslatott.
– Szerintem apa, itt az ideje, hogy maradj és megszelídítsd a komoly dolgokat. Nem mertem elmondani, hogy én azt nem tudom, mit jelent, ezért csak bólogattam, hogy ne bukjak le, majd fogtam egy répát és óvatosan közelítettem vele a doboz felé…
a szerző fotója a Kisherceg című könyvvel
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése