2018. december 9., vasárnap

Zs. Nagy Izabella: Az ikrek


Egy igazi görög mítosz Zs. Nagy Izabella tollából, Klestiz Piroska grafikájával. 




Kevin és Kelemen és az apró lány

Így hívták őket: az ikrek.
Csak lótestük volt azonos: pompás pejszín bunda és palaszín pata.
Kevin hősködő nagy iszákos, Kelemen amolyan csendesféle gondolkodó.
Tizenhét évesen átugrattak árkon-bokron, versenyeztek, ki a gyorsabb.
Éjjeleket átbeszélgettek a virágos park zöld gyepén hozzájuk hasonlókkal,
de abban mindenki egyetértett: az ikreket a Jóisten vagy Zeusz
mégiscsak jókedvében teremtette egy szép rózsaszín hajnalon.

A lány apró volt és kék szemű, hallgatag, és figyelt mindenkire.
Kelement szerette hosszú beszédeiért, Kevint meg lármás jókedve miatt.
Mindig közöttük ült a zöld gyepen, és nagyokat hallgatott, ahogy
ezek ketten életről vitatkoztak:
– Zeusz teremtett felhőből minket – mondta Kevin, és vidáman nyargalt körbe.
– Az Isten adta a lelket belénk – válaszolt Kelemen szép mosollyal szája szegletén.
Eldönteni ily heves vitát ki tudhat?

– Elviszlek a messzi tenger partjára hajnalpírt keresni – szólt az egyik egy szép napon.
– Igyunk egy flaska jó bort, s majd meglátod – kacsintott a másik dicsőn mosolyogva.
A lány nézte az egyiket, majd a másikat fejcsóválva, hisz válaszokat keresett.
De nem hajnalpírt, vidám örömöt se akart, őrült vágtát se kentaurok hátán,
csak végre egy nyugodt napot, amikor a fűben ücsöröghet, és nézheti a szép eget.
Talán felhőből lett, talán egy fúvásból nyert életet, nem tudta még biztosan.
Az ikrek győzködték, és igyekeztek nagyon, de ő leginkább a szívére hallgatott.

Az apró lány mosolygott bele a szép férfiszemekbe,
paták koppantak a park séta-kövén, ahogy lépdeltek hazafelé,
mindenki a saját országába egy szép éjszakán, még hajnal előtt.
Közelebb a válaszokhoz, talán a barátság miatt közelebb,
talán a lélek miatt. Nem számított a sok nap, sok óra, sok keresés,
mert tudták, együtt meglelik a békességet, valamikor.
Úgyis eljön a hírhozó.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése