Háromlábú

A háromlábú flamingó
(Hős Adél, a Szent Margit Általános Iskola Szent László Tagiskolájának tanulója)

A flamingók csudalények, szürkén születnek és aztán idővel elképesztő színben pompáznak. A lábukat különösen szeretem, mindig is hosszú lábakról álmodtam. Ha pedig három ilyen lábam lehetett volna... beleszőttem egy régi vízióm, hogy a mamám melletti tavon ezer flamingó tollászkodik. Az egyik kedves barátnőmnek pedig a kedvenc állata... így nem is volt kérdés, hogy a tollasokra teszem a voksom. Köszönet a lehetőségért! 
(Szabó Imola Julianna)

Kettő vagy négy? Inkább három. Az pont eggyel több mint a kevés, és pont eggyel kevesebb mint a sok. Főleg egy rózsaszín akrobatának, egy púderes tavi zsonglőrnek, aki soha sem talál harisnyát magának. Pedig a kedvence a csíkos és a pöttyös, a bolyhos és a puhánkás. Szrífút, ahogy a turisták hívják, akik még sohasem láttak a Feneketlen-tónál egyetlen valódi madarat sem, Szrífút kám in, mondogatják. De egy háromlábú flamingónak több sütnivalója kell, hogy legyen mint egy kétlábú kacsának. Így csak tollat von, odatolja a fenekét és süketnek tetteti magát. Mint aki se nem lát, se nem hall.

Szrífút amúgy sem szeret hallani. Hallgatni már annál inkább. A színeket és a szagokat. A tó tükröződését, a felhők zakatolását és az esőt ahogy fejest ugrik a tófelszínen. Hallgatni a sétálók szív-zörejét, gyerekek sírását, öregek morgását. A szatyrokat, ahogy összeszottyadnak a cipelésben, a cipőket, ahogy sóhajtanak a betonon. Szrífút még nem látott sosem kétlábú flamingót, és sosem látta a szülőföldjét. Egy gólyától hallotta, hogy mindenkinek van olyan. Csak néha elhagyja, vagy elveszíti. Az évszakok átalakítják a tájat és a hóban elég nehéz azokkal a hosszú lábakkal.

A befagyott tótükrön elcsúszik az égbolt. De Szrífút nem hisz a hidegben. Legfőképp azért nem, mert Nagyi, akinek kontya van és csak két lába, varrt neki egy kezeslábast. Vagyis szárnyas-lábast. Rózsaszín, bolyhos és meleg. Három gyönyörű sorban táncolnak rajta a minták. Nagyi reggelente hoz kenyeret és esténként ráksalátát. Nagyi ül a tó melletti padon, szemüvege félrecsúszva, kezében egy maroknyi étel. Mintha merengene: milyen furcsa ez az öregség, mondogatja, már a lábakból is többet lát az ember. Sebaj, olyan szép ez a madár, mint egy örökké nyíló tavirózsa.