Oldalak

2025. július 29., kedd

Újlaki-Nagy Júlia: Rokonok

  

Erdősi Zsófia illusztrációja

 

Apu szerint minden olyan körülményes,

amikor anyunak az apujához megyünk,

késik a vonat, sokan vannak,

büdös a fülke, és különben is,

annyi az átszállás, futás, utazás.

Nyűgösebb vagy, mint a gyerek,

mondja apunak anyu, s a fülembe súgja:

– Meséljek inkább a szöcskeegérről?

Anyu tudja, hogy minden rágcsáló

a kedvencem, most is a hátizsákomban

lapul a plüsspatkány, s amíg apu

a bőrönddel matat, anyuval megnézzük

a neten, mi fán terem az a szöcskeszerzet.

És kiderül, alig hiszem el, hogy

a szöcskeegér pont olyan, mint én,

mert ott lakik nálunk Borsodban,

és rokonai vannak Kolozsvár mellett.

Apu szerint minden olyan körülményes,

szinte lehetetlen eljutni nagyapához.

Anyu szerint a sínek alatt titkos alagút fut,

át a határon, egészen Kolozsvárig,

ott fut a járatban egy kis barna szöcskeegér,

izgatottan várja szöcskeegér-nagyapa,

és amikor reggel megérkezünk a vonattal,

a titkos alagútban már kakaót szürcsöl

az unokájával.


 

 

2025. július 25., péntek

Csík Mónika: Kalamajka egérmódra

  

Kleman Ágnes illusztrációi

 

Néhány hetet késlekedett

a Pannon gyepi posta,

pedig Tás, a teknőspostás

lóhalálában hozta.

 

Verte eső, fújta a szél,

nap tűzött rá, rendesen,

ő meg csak ment, mendegélt át

árkon, bokron lelkesen.

 

Éppen május derekára

futott be a küldemény,

román nyelvű pecsétkorong

piroslott a külsején.

 

 

Pecsét alatt ákombákom,

nagy betűkkel: TRIZONA,

alatta meg lerajzolva,

hogy a címzett kicsoda.

 

Orra turcsi, szeme gombszem,

két füle szürke-tarka,

háta csíkos, mint a mókus,

és kunkorgós a farka.

 

„Szöcskeegér asszonyságnak

üdvözlőlap érkezett! –

kurjantotta Tás, a postás. –

Nincsen rajta ékezet!”

 

„Való igaz, nekem küldték –

betűzgette Trizóna –,

Erdélyben adták postára,

utazik már mióta!?

 

Móki írt, a barótiak

szöcskeegér-ágából,

lakomára invitál, és

gondoskodik szállásról!”

 

 

Felkerekedett hát tüstént,

csomagolt az egérnép,

szökdécselve, ugrándozva

a buszt épphogy elérték.

2025. július 22., kedd

Halász Bálint: Makk-Bank-akció

  

Kovács Réka illusztrációja

Erdőváros közepén állt a Makk-Bank. Itt őrizték Erdőváros vagyonát. Ugyanis Erdővárosban mindenki makkban kapta a fizetését. Makkért szedte össze az avart a sün, szállította el a leveleket agancsa között a szarvas, és makkért trillázott Dalos Rigó az operában, amit makkért vett jegyen hallgatott a közönség. Makk-Bankban tartotta kicsi és nagy a megtakarítását. Mert azt hitték, ott biztonságban van!

Nem sejtették, hogy a megátalkodott mókustestvérpár, Mókus Mihály és Mókus Móni minden álma, hogy kirabolja! Álom is maradt volna, ha nem találkoznak a titokzatos Főnökkel! Így a mókusoknak már volt tervük, csak egy dolguk maradt, várni.

Eljött az az este. A Hold paplanfelhők mögött bóbiskolt. Szokatlanul nagy sötétség borult Erdővárosra. A szentjánosbogaraknak kellett bevilágítani a Makk-Bankot. Lámpásaikkal zöld pislogó fénnyel vonták be a hatalmas tölgyet. Erre csak a turisták, főleg a kínai márványpoloskák miatt volt szükség, akik imádták a csillogást. Ugyanis a bank igazgatója a nagy sötétre való tekintettel Uhut, a baglyot bízta meg a bank őrzésével. Uhu mindig magával hozta hírhedt szakaszát, a vérmes vadmacskaszakaszt is! Tökéletesen láttak a sötétben! Igaz, a macskák az évek alatt eléggé ellustultak, így amint elfoglalták őrhelyeiket a tölgy ágain, összegömbölyödtek, és már aludtak is. Uhu helyettük is éber volt, hatalmas szemeivel a sötétet pásztázta. De a mókustestvéreket nem vehette észre, mert ők már nappal elbújtak a tölgy tövében, a fagyalbokor takarásában.

– Mihály, biztos, hogy nem fognak felébredni a vadmacskák? – suttogott Móni.

– Biztos, kivéve, ha nem maradsz csendben! – pisszegett Mihály.

– Olyan nagy a fülük, a karmuk éles, és a foguk... – lesett fel Móni félve az alvó macskákra.

– De alszanak, és ez így is marad, hacsak a bagoly bele nem fúj a nyakában lógó sípba!

– És nem fog!? – akadékoskodott tovább Móni.

– Nem! Nem emlékszel a tervre?! – Mihály kezdte elveszteni a türelmét.

– Én igen, csak Öcsi nem! – magyarázta Móni.

– Öcsi?! – kerekedett el Mihály szeme. – Elhoztad Öcsit?!

Móni hátizsákjából előbújt egy hátán csíkos kismókus.

– Mi ez a csík?! – szörnyedt el Mihály.

– Ez a legújabb divat – vette védelmébe Móni az öccsét.

– Fúj! Menj haza, és mosd le ezt a csúfságot! – intett Mihály a kismókusnak, hogy tűnjön el.

– Mi se voltunk nagyobbak, amikor elcsentük az első makkunkat – kérlelte Móni a nagytestvérét. – És annyira cuki! Hidd el, szerencsét hoz!

– Hát jó! – enyhült meg Mihály. – De csak azért, mert Uhu most szürcsöl bele a kakaójába! – Valóban, fent az ágon a madár feje eltűnt a bögréje mögött.

– Tényleg, ahogy a Főnök mondta! Bagoly létére imádja a kakaót! – kuncogott Móni.

– És én annyi macskagyökeret kevertem bele, hogy az egy fészekaljnak is elég lenne – rötyögött Mihály.

Valóban, a hatás nem maradt el. Ahogy Uhu lerakta a bögréjét, nagyot ásított, látszott, küzd, hogy nyitva tartsa hatalmas, mindent-látó szemét, de nem tudta. Hamarosan a madár begyén a síp egyenletesen mozgott fel-le, a bagoly úgy hortyogott, mint a vadmacskák.

2025. július 18., péntek

Smelka Sándor: Sir Szöcskeegér

  

Szomor Anita illusztrációja

 

Szöcskeegér erre vágtat, selymes rajt’ a szőr,

hegyes bajszú, jó vágású: egy valódi sir.

Széles marhalegelőkön nincs más úr, csak ő,

bátor harcos, bármerre jár, elcsorbul a kő.

 

Szöcskeháton lovagolgat, hej, ez mily menő!

Szép neve is oly fenséges, úgy hívják: Jenő.

Elbánik ám akárkivel, mindig ő a jobb,

főleg, ha az ellenfele fánknál nem nagyobb.

 

Sisaktolla, rőt köpenye bátran lobogott,

mikor elzavart a rétről néhány szúnyogot.

Fut előle pocok, hangya, tücsök, sáskaraj,

Szöcskeháton kardot forgat, s megszűnik a baj.

 

Este, hogyha nagy csatákról végre hazatér,

odújában várja már a kedves feleség.

Odahaza nő a főnök, ami nem menő:

lovagunkat ágyba küldi: aludjál, Jenő!