Új sarjadék képezi az emberiség tavaszkorát, mely minden találkozásnál tudatja velünk, amit oly nehezen akarunk elhinni, hogy már megvénültünk.
A budai Várkertben buja zöldben nő a fű - s a zöld füvön, az arany verőfényen fehér báránykával játszik mosolygó arcú kisgyermek - s kék és fehér mezővirágokból koszorút fon a fehér bárányka nyakába...
...Jó az Isten! - Zöld füvet ád a harcáztatta földnek, fehér bárányt a zöld fűnek, ártatlan, szelíd angyalkát játszótársul a báránynak - feledés írját a mély sebnek - jobb idők reményét a szegény magyar nemzetnek. (A kőszívű ember fiai)
 |
| (c) Klesitz Piroska |
Mire megvénülünk, mondta volt Jókai...
Véget ért hát a Jókai200, de ne menjetek sehová, mert átnyergelünk, hogy mire?
Csak várjatok, és meglátjátok!
Búcsúznak a szerkesztők:
Anita, Panka, Eszter
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése