 |
| (c) Kelemen Czakó Rita |
Mikor betegek vagyunk, olyan kellemes lenne, ha át tudnánk aludni a legrosszabb pillanatokat. A fájó gyomrot, a kaparó torkot, a görcsös migrént és a Fluenza többi rémes mellékhatásait. Anya gyakran emlegeti a lázak álmát, mikor beteg vagyok, így hát egyértelmű volt a megoldás. Megtanítottam az én Lázamat, hogy meséljen nekem lázálmokat, és ringasson nyugtató pihenésbe mihamarabb, mielőtt rám tör az émelygés. Azoknak, akik ezt nem tudják megtenni kevésbé együttműködő Lázukkal, megosztom a legszebb lázálommesét.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy apró tündér. Háza egy nagy kastély volt, melyben minden szép és jó megpihent. Aranyozott tükrök, gyöngyberakásos képkeretek, selyemhuzatok és még sok-sok kincs, amit máshol nem talál meg az ember. Mégis, az apró tündér nem a kastélyban érezte magát otthon. Főleg mikor támadtak a Fluenzák. A Fluenzák aljas nép, a környező falvakban lapultak meg, és évente néhányszor rájuk jött a rabolhatnék. Hova máshova mentek volna hát fosztogatni, mint az apró tündér kastélyába, ami telis-tele volt kincsekkel. Mindig váratlanul érkeztek, de leginkább télen jöttek, hiszen a tündér bundái és usankái tökéletesek voltak a hideg hónapok csípős szele ellen.
Elsőre mindig a kéményen keresztül próbáltak behatolni, de a tündér elhessegette őket kéményseprővel. Ezután a padlást támadták folytonos döngetéssel, de mielőtt le tudták volna verni az ajtót, a tündér bezárta a legerősebb acéllakattal. Megpróbáltak közelíteni több irányból is, ablakon keresztül, ajtókon keresztül, és még a kéményt is próbálgatták, annak ellenére, hogy nem sikerült először. Mert a Fluenzák aljas egy nép, de kitartóak, mint a nyű. A tündér mindent megpróbált bevetni ellenük. Forró gőzt engedett fel a kéményen, hogy megégesse a feneküket, ahogy próbáltak lecsusszanni. A kilincsekre jéghideg vizet öntött, hogy a jeges acél megfagyassza a kezeiket, ahogy próbálnak betörni. Végül mindenféle fűszerekből és gyümölcsökből erős szagú levest főzött, amitől irtóznak az érzékeny szaglással rendelkező Fluenzák. Sok órányi próbálkozás után a tündér elfáradt, és már nem bírta elhessegetni a betörőket a kastély faláról. Mindig ilyenkor vetik be a legbeváltabb eszközüket: tüzet raknak a pincében. Gonosz mosollyal nézik, ahogy mászik a láng feljebb és feljebb, szépen lassan az egész kastély százhúsz fokban fürdik, és minden, ami marad, az övék lehet.
Mielőtt minden kárba veszne, a tündér elhagyta lángokban fürdő kastélyát, és elmenekült valódi, rejtett otthonába, ahol finom lázálomba ringatta a kert sarkában álló szomorúfűz. Karjaival betakarta, s megóvta a hideg széltől, a levelek mögött bujkáló lepkék eldúdolták neki a Bóbitát, az odúkban élő kis szőrös rágcsálók karjai közé másztak, és melegítették a pocakját. Békességben, nyugalomban csukta le végre fáradt szemeit. Fölötte a pillangók halkan duruzsoltak, barátai a karjai között békésen doromboltak, és a fűz melegen cirógatta arcát. Mindeközben a Fluenza minden erejével próbált betörni a sikeresen kiürített és kincsekkel teli kastélyba, de mindhiába. Az ajtók túl erősek voltak, a falak nem dőltek össze, és az apró ablakokon be se fértek. Mire a tündér felébredt lázálmából, már rég elment a Fluenza, kastélya pedig leharcolt állapotban ugyan, de büszkén állt kincsekkel teli pompájában, és várta haza királynőjét.
 |
| (c) Kelemen Czakó Rita |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése