a lépcsőkre telepedve megpihentek,
bejárták a házat, teleszórták nevetéssel
és köhécseléssel,
kikönyököltek az ablakon."
(c) Csankovszki Csilla |
A domboldalon állt a ház, a diófa alatt. Kőből épült falai még kitartottak, de a tető nagy részét elvitte a vihar, és az ablaka is rég kiesett. Volt viszont ajtaja, masszív, tömörfából faragott, rajta díszes fakilincs. Éjjel-nappal nyitva állt.
A házban nyáron kecskék legeltek, télen róka szaglászta körbe. Ha kirándulók vetődtek arra, a lépcsőkre telepedve megpihentek, bejárták a házat, teleszórták nevetéssel és köhécseléssel, kikönyököltek az ablakon. Nem maradtak pár óránál tovább.
Egyszer egy hátizsákos férfi jött. Nem sietett, mert nem tudta, merre tart. A domboldalból szénát hordott be a házba, konzerv halat evett, majd lefeküdt. A lyukas tetőn át nézte a csillagokat és a diófát. Másnap, mielőtt elindult, az ajtó fölé, a kőbe karcolta a nevét.
Tél lett, róka szaglászott, aztán megint tavasz, kecskék legeltek, és kirándulók jöttek, tarka ruhák villantak a domboldalon. Ha esett az eső, a víz megült a magányos betűkben a ház homlokán.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése