Sosem
tudhatja az ember, mikor keveredik bele egy történelmi jelentőségű pillanatba. Van, aki bármit megadna 15 perc hírnévért. Történetünk hollója azonban…
Na,
de majd Smelka Sanyi elmeséli, hogy került a Holló a Mátyás sztori
középpontjába:
Csitt! Ne olyan hangosan! Nem szeretném, ha egyesek
megtudnák, hogy erre járok. Nem, nem egy elfuserált bagoly vagyok. Bizonyára
csodálkozol, hogy hollóként éjszaka settenkedek itt, mi?! A helyzet az, hogy
illegalitásban vagyok. Csitt! Köröznek, és nagyon kérlek, ne lődd le azt a
poént, hogy „komámasszony, hol a holló”! Hogy-hogy miért köröznek?! Butaságot
csináltam. De még mekkorát! Ilyen hülyeséget még nem csinált holló!
Az egész kalamajka egy szép őszi napon kezdődött. A szokásos
reggeli repülésemet végeztem az erdő felett, amikor meghallottam a kürtök
hangját, a kutyák ugatását, a lovak dobogását. Mindjárt sejtettem, hogy
vadászat lesz. No, gondoltam, jobb, ha meghúzom magam, mielőtt még engem is
leszednek. Valami azonban nagyon piszkálta a csőrömet. Tudom, tudom: le kellett
volna lépnem onnan piszok gyorsan, de utólag már könnyű okoskodni. Szóval
közelebb repültem a vadászokhoz, akik már javában hajtották a vadakat alattam.
Ennyi embert még nem láttam, tele volt az erdő elegáns nagyurakkal.
Csillogott-villogott rajtuk a sok-sok ékszer. Nincs olyan holló, aki képes lett
volna elrepülni onnan. Én se vagyok fából! A sok nagyúr között mindjárt feltűnt
nekem egy nagy orrú ember. Nagyon nagy úr lehetett! Mindenki körülötte
sertepertélt, hajbókolt. Hej, ha tudtam volna, hogy ő a király! Igen,
gondolhattam volna, de nem viselt koronát, csak egy sisakot hordott, meg azt az
aranygyűrűt az ujján. Na, azt viszont mindjárt kiszúrtam magamnak, mert olyan
szépen csillogott, de olyan szépen… Tudom, tudom, menekülni kellett volna onnan
csőrrel-szárnnyal, de a galambok szerelmére, holló vagyok! Egyszerűen
megbabonázott a gyűrű. Repkedtem a nagy orrú felett, persze óvatosan, nehogy
meglásson. Mindenáron akartam azt a gyűrűt! Már majdnem feladtam, de délután a
nagy orrú nézegetni kezdte a kiterített vadakat, az egyik szarvasnál pedig összevérezte
a kezét. Ekkor elindult a közeli patakhoz. Az elegáns főúr… illetve a király
(jaj, szegény fejem!) levette a gyűrűjét a kezéről, és letette egy közeli kőre.
Eljött a percem! Nem is gondolkodtam. Miközben ő mosta a kezét, én
elrugaszkodtam a faágról. Olyan zuhanórepülést produkáltam, mint életemben
soha! A csőrömbe kaptam a gyűrűt, még hallottam, hogy felkiált a nagy orrú,
hogy fogjátok meg azt a hollót, viszi a gyűrűmet. Viszem ám! – gondoltam,
miközben eltűntem az erdő fái közt. Senki nem ért utol, senki nem talált rám,
mire észbe kapott volna valaki, már hetedhéthatáron túl repkedtem.
 |
| Illusztráció: Fricska Dorka |
Már azt hittem, megúsztam, de a következő nyáron mit látok?!
Amerre csak repülők tele van az ország a képemmel. Mindenhol ott vagyok: a
zászlókon, a pajzsokon, a szélkakasokon, a katonák ruháján. Ráadásul a
csőrömben a gyűrű is ott lóg. Képzelheted, mit érezhettem! Körözött madár
lettem. De országosan! Nem gondoltam, hogy ennyire megorrol rám a király. Azért
járok mindenhova éjszakánként, nehogy felismerjenek. Micsoda világ! Egy hollót
köröznek?! Még a végén deresre húznak vagy mi. Tessék?! Hogy mi van a gyűrűvel?
Adjam vissza? Tollas a hátam?! Igen? Akkor ne nézz engem embernek! Már rég
visszaadtam volna, de már nincs meg. Hol van?! Odaadtam egy hollólánynak, az
meg otthagyott egy szarkáért. Most náluk van a gyűrű, nem tudom visszaadni. Ez
az én tragédiám! Körözött holló leszek életem végéig. Micsoda?! Tegyem jóvá
máshogy? Például elvihetnék a királynak néhány levelet?! Ez nem is olyan rossz
ötlet. Az efféle dolgok úgyis profilomba vágnak. Elrepülnék a levelükkel
Prágáig is akár, csak ne legyen priuszom! Indulok is mindjárt. Mit veszíthetek?!
Na, osonok is tovább. Ugye mondanom sem kell, hogy engem nem
láttál itt! Csitt!
 |
| Illusztráció: Fricska Dorka |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése