2016. október 16., vasárnap

Az ötkor kelő királylány: Tasi Katalin

Faggató: Mit  hallgatsz? Mit nézel? Mit olvasol mostanában?

Aki válaszol: Tasi Katalin

Az álruhás királylány


Az első, amit reggel olvasok, az időjárás-előrejelzés. Ötkor, az erkélyen még nem egyértelmű, milyen ruhát vegyek fel, és készítsek elő a gyerekeknek. Ilyenkor nézek is: a többi lakás ablakát, vajon ki van fenn. Legtöbbször senki.
A vasútállomáson megint csak nézek: az embereket, akikkel egy vonattal járok dolgozni. Két-három hónap alatt már „ismerőseim” is vannak: tudom, hogy ki hányadik fülkébe szeret szállni, egy-egy nő ruhatára is kezd körvonalazódni. Egyszer egy fiún egy hétig ugyanaz a nadrág volt… szeretem nézni az embereket. 
A vonaton szakirodalmat olvasok, ilyenkor vagyok a legfrissebb, leginkább éber: jogi tanulmányokat, cikkeket olvasok, és merítek belőlük napközben, amikor meg jogszabályokat és beadványokat olvasok. Meg a napi sajtót.
A hazaúton szépirodalom, ahogyan lefekvés előtt is. Most épp Egressy Zoltán Szarvas a ködben címűje. Zseniális.
A délután a mit nem nézünkről szól: nem nézünk hülyeséget a tévében, nem nézünk híradót, a gyerekek jófajta műsort – ha akad – sem sokáig. Ha nagyon lázadoznak, YouTube, magyar népmesék és válogatott egyebek. Bár ezeket én csak fél szemmel nézem. A másik fél szememmel a közösségi médiát, ki mit olvasott, írt, üzent, tart fontosnak. Mert tényleg szeretem az embereket. Izgalmas látni, hogy kinek mi az igazán fontos, és mit mutat meg ebből.
Vacsora előtt házi feladatot olvasok, ellenőrzőt nézek, és hallgatom, hogy mi minden tud történni egy iskolában.


Este meséket olvasok, fel. Boribont, Kipkoppot, Róka és egeret, aztán a nagyoknak, most épp Sziget-kéket és Varázslatos Circus Mirandust.
Ha már nem bírok olvasni, olvas helyettem más: Pogány Judit meséli nekünk Bagossy László Sötétben látó tündérét, vagy Per Olov Enquist Három barlang hegye című történetét hallgatjuk, senki úgy nem tudja mondani, hogy jóccakát, mint Esterházy Péter.
Este, miután a gyerekek elaludtak, és csak én vagyok fent, ha szól, az költészet: mostanában Rájátszást hallgatok a legtöbbször. Ők legalább annyira szeretik ezt az országot (mert „van egy ország, ahol lakom, semmi ágán lógó flakon”), és benne az embereket, mint én. Ezért ilyen kíméletlenül és erősen, és az esendő embert szeretve kritikusak.
Nézek még színházat, legutóbb Kohlhaas Mihályt a Szkénében, legközelebb A nők iskoláját a Katonában. Sokat adnék, ha a szülinapos Steve Reichet is hallhatnám az Akadémián. 

Katánk :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése