 |
| Illusztráció: Gulnar Bekova |
Kulcsszavak: ág, csepp, dinnye (бұтақ, тамшы, қарбыз)
Réges-régen, mielőtt még virágba borult volna a Föld, nem volt erdő, sem gyümölcsös és zöldségeket sem termeltek, hiszen ember sem létezett még. A mezők egyszínű, unalmas zöldbe borították a fekete termőföldet. Nem tündököltek még csodálatosan vidám színek ezen a golyóbison, csak a kék óceánok és a zöld mezők váltakoztak egymás után, míg körbe nem értek a Föld felszínén.
A tündöklő Nap letekintett az égről, és nagyot sóhajtott. Mellette lengedezett a hófehér Felhőcske, végignézett a bolygón, és hogy felvidítsa kedvesét, elhatározta, hogy a fűrengetegbe életet varázsol, a virágoknak pompázatos színárnyalatokat, a növényeknek ínycsiklandó külsőt, a gyümölcsöknek bűbájos színeket fog ajándékozni. Rákacsintott a Napra, aki olyan szépen nézett rá, hogy a kis Felhőcske örömében elpityeregte magát. Addig-addig csorogtak a Földre könnyei a boldogságtól, míg záporeső nem kerekedett belőle. A vízharmatban, láss csodát, színek penderedtek az égre, egyik szín a másik után: piros, sárga, kék, lila, rózsaszínű és még ezernyi színárnyalat. Így született meg a Szivárvány, amely hidat képezett a Föld és a Menny között mint egy átjáró.Amikor a Nap felszárította a Felhőcske könnyeit, az tengerkék vízzé változott, és ezernyi harmatcsepp ereszkedett alá az égből a zöld mezőre. A Szivárvány rájuk szórta fényeit, és a vízbuborékok, mint megannyi színes varázsgömb, csillogtak-villogtak a zöld mezőn. Mint a lampionok ünnepekkor a sötétségben, vagy a bogarak a fény hívására, a ragyogó gömbök magukra vonzották a virágok és a növények tekintetét. Azok megmártóztak a színes látványban, hiszen az esőcseppek visszatükrözték a Szivárvány színeit a növényekre. A Nap büszkén tekintett le a Földre, és megcsodálta az új, ezer színben tündöklő mezőt.
A gyümölcsök, zöldségek éledezni kezdtek. Volt közöttük egy alma. Amint meglátta magát a fűszálra simuló esőcsepp tükrében, csak ámult-bámult, hiszen csodaszép, piros szín vetült rá. Az almának nagyon megtetszett az új köntöse. Olyan szeretett volna lenni, mint amilyennek most tűnt, nem csupán a vízcsepp tükrében tetszelegni. Addig gyönyörködött saját bájában, mígnem észrevette, hogy körülötte a mezőn minden növény peckesen forgolódik a harmatcseppek előtt. Az almát elbűvölte a Szivárvány színeinek vidám sokasága, és vágyakozni kezdett. Az esőcsepp észrevette az alma sóvárgását, és készségesen felpislantott az égre. Felettük kifeszült a Szivárvány, mint egy selyemszőttes.
– Ki vagy te? – kérdezte tőle az alma.
– A nevem Szivárvány – szólt, és a növényekre mosolygott.
– Hogy kerültél az égre ebben a nagy esőzésben? – kérdezte meglepetten az alma.
– Én ott születtem, az égen – válaszolta a Szivárvány.
– Ó, ó, milyen szép vagy, Szivárvány, bárcsak olyan szép lennék, mint te! – áhítozott.
A paradicsom meghallotta az alma és a Szivárvány beszélgetését:
– Bárcsak én is színes lennék! – óhajtotta.
– Én is cifra akarok lenni! – furakodott közelükbe a padlizsán.A Szivárvány meghallgatta a növények óhaját.
– Melyik színem tetszik a legjobban? – kérdezte az almát.
– A piros! – vágta rá a gyümölcs.
– Akkor adok neked egy kis pirosat – felelte a Szivárvány és lecsorgatta az almára bíborvörösét. Az alma megmártózott benne, és innentől kezdve piros lett. Boldogan pörgött-forgott új köntösében.
Megszólalt a paradicsom, aki látta az alma újjászületését:
– Én is olyan színű akarok lenni, mint ő! – mondta türelmetlenül.
– Akkor légy te is piros! – mondta a Szivárvány a paradicsomnak és ráhintette pirosát. A paradicsom azonnal átváltozott és boldogan mosolygott.
Abban a pillanatban megszólalt a padlizsán:
– Én is piros akarok lenni! – toporzékolt.
– Akkor légy te is az, padlizsán – válaszolta elnézően a Szivárvány, és alaposan lespriccelte. A padlizsán pirossá változott. Elégedetlenül nézegette magát és csalódottan fordult el.
– Nem, mégsem akarok piros lenni. Nem tetszik. Inkább az ott! A kék legyen! – nyafogott.
A Szivárvány sértődötten válaszolt. Nem örült neki, hogy a padlizsán ilyen akaratos.
– Nem tudom visszavenni a színemet. De adhatok még kéket neked! – mondta, és egy kis kéket fröcskölt a padlizsán vörös tetejére. A padlizsán sötétlila lett.
– Na? Hogy tetszik? Ilyennek képzelted magad? – kérdezte tőle a Szivárvány. A padlizsán bosszúsan elfordította a fejét, és durcásan elvonult.
A gyümölcsök és zöldségek látták, hogy a többiek milyen szépek lettek és egymás után kérlelték a Szivárványt, hogy nekik is adjon színt a készletéből, és ő bőségesen osztogatta kincseit. Azok egyre szebbek lettek, és elragadtatottan szemlélték, milyen tarka lett a mező.
Ekkor egy jókora tök kiugrott az uborkalevelek közül, és alaposan megijesztette a Szivárványt, aki ijedtében hunyorogni kezdett. Nem tudta eldönteni, miféle zöldség ez. Uborkának mindenképpen túl nagynak találta.
– Sárga akarok lenni – hepciáskodott a sütőtök.
– Rendben! Sárga leszel! – nevetett a Szivárvány, és sárga színt spriccelt rá. A tök izgatottan ugrott egy nagyot és a sárga cseppek véletlenül rászóródtak az uborkára, melynek virágja kikandikált a fején. Abban a pillanatban csodaszép sárgára változott a virág. Az uborka örömtől égő arccal leheveredett, és elmerengve gyönyörködött tündöklő virágában. A tökre viszont így kevesebb sárga került, és zöld csíkos maradt. A Szivárvány megint hunyorogni kezdett. Attól félt, hogy elrontott valamit. A hebehurgya tök azonban fel s alá ugrált örömében.
– Köszönöm, Szivárvány! Egyik növénynek sincs olyan színe, mint nekem. Én lettem a legkülönb! – hálálkodott.
A görögdinnye – kicsit távolabb, hatalmas levelei árnyékában kókadozott –, fél szemmel követte az eseményeket, és annyira belefeledkezett a tök csíkos mintázatának látványába, hogy belealudt. Mire felébredt, a Szivárvány eltűnt, hiába próbált volna gyönyörű színt szerezni tőle. A lusta görögdinnye így hoppon maradt, mióta színes a világ, ő azóta is ugyanolyan zöld. Szegényke állandóan az eget bámulja, és várja, hogy a Szivárvány megjelenjen.
A Szivárvány, miután bevégezte feladatát, a Nap felé fordult és elbúcsúzott. Mielőtt végleg szertefoszlott, a Felhőcske harmatcseppjeit felpingálta az égre, hogy a Nap ne legyen magányos. A vörös, tüzes csillag fülig érő szájjal vigyorgott a Felhőcskére, amikor meglátta, hogy újból visszatért. A hófehér Felhőcske rámosolygott és büszkén dagadozott. Innentől kezdve, örökkön-örökké ücsörögtek kettecskén a Menny boltozatján, és boldogan gyönyörködtek a színekben tarkálló bolygóban, a Földben.
Fordította: Nurjan Tumenov, Tallián Mariann. Szerkesztette: Fodor Veronika
 |
| Ansagan Mustafa: Dinnye (қарбыз) |
 |
| Dudás Győző: Kígyó (жылан) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése