Miklya Zsolt: Két növénymeter

 

(c)Szegedi Csilla

Hexa

Árnika

Gyöngyike

Borbolya

Cirbolya

Galagonya

Pitypang

Penta

Gesztenye 

Tölgyfa

Szeder

Papsajt

Árvacsalán

András Adél: A bánatos galaj

(c)Perecz Annabella

– Te haszontalan, jelentéktelen... – zendített rá a kakaslábfű.
– …bánatos, közönséges... gyom – fejezte be a betyárkóró. – Ránk ragasztod a rosszkedved.
– Ühüm-ühüm – bólintott rá a lándzsás útifű.
Semmi különös, csak a szokásos, reggeli, szívélyes fogadtatás. A ragadós galaj ezúttal is lábujjhegyen ébredt és némán rázta le magáról a hűvös harmatot. Szinte észre sem lehetett venni, oly szerényen húzódott meg a rét növényei közt.
– Nektek is jó reggelt! – suttogta.
– Hogy aludtál? – lépett mellé a kakaslábfű.
– Mit álmodtál? – magasodott fölé a betyárkóró.
– Na-na?! – így a lándzsás útifű.
– Itt járt már a Bácsi? – terelte el magáról a figyelmet a galaj.
– Nyolckor jön – mondta a kakaslábfű. 
– Á, lehet, hogy csak fél kilenckor, mindig késik – intette le a betyárkóró.
– Így-így – nyugtázta a lándzsás útifű.

Miklya Zsolt: Táblázaton kívül

 

(c) Szegedi Csilla

Madárkeserűfű, porcsinkeserű,

porcfű, disznópázsit, porcinkulafű,

tetemtoldó, porcing, vérállató fű,

még a nevei is, kinőnek a keretből,

mindenütt ott van, nem tör magasra, 

szőnyeget terít cipőtalpad alá, 

túl a köveken, járólapréseken,

növényi gravitációval, belső

vérzést megkötő esszenciákkal.

Várfalvy Emőke: Mint a mesében

 

(c) Rumi Friderika

    Sólyom Soma az ablakban állt. Alkonyodott. 
    Az alkonyok egy ideje már nem olyanok voltak, amilyeneket megszokott. Ő azokat szerette, amik lassan, mint a málnaöntet a fagyin, szépen elfolynak a látóhatár szélén. Ő pedig, mint egy régi westernhős, beleautózhat abba a kellemesen lágy napfénybe, kikönyökölve az ablakon, arra gondolva, milyen sikeres napja volt ismét. Elfogyott a citrom, az eper, a vanília és a pisztácia, meg persze a csoki is, de ez ugye nem kérdés. A csoki fogy el minden nap a leggyorsabban. A leglassabban meg a puncs, pláne, ha a cukrász bőkezűen bánik a mazsolával. 
– Bibircsók, pfuj! – mondta egyszer neki egy kisfiú, amikor meglátta a mazsolát a puncsban, aztán azt is elmesélte, ő azért nem eszik meg semmit, amiben mazsola van, mert pont úgy néz ki, mint a csipkedős sarki néni orrán az az undi bibircsók, amiből szőrszálak állnak ki, így néha nagyon hasonlít egy pici, ráncos pókra. 
    Soma fülelt. Tudta, hogy nincs sok ideje kirohanni, mikor meghallja azt a bizonyos hangot, amit már vagy húsz éve hallgatott minden nap április elejétől szeptember végéig, ahogy járta a falvakat, s nem csak hűsítő fagylaltcsodákkal, de süteményekkel is megédesítette a környékbeliek napjait.
    Piskótatekerccsel, amiben igazi házi sárgabarack lekvár van, s olyan könnyű a tésztája, mint a pitypang pihéje. Ischlerrel, aminek két omlós linzer korongját még a pesti inas évek alatt tanult receptúra szerint, ribizli lekvárral ragasztotta össze a cukrász. Zserbóval, ami attól volt jó, hogy hírből sem ismerte a diópótlót, annál inkább a Tolna megyei kistermelők vékonyhéjú dióiból készült tölteléket. 
    Soma nagyot nyelt. Mióta leadta a kocsit, nem evett se süteményt, se fagylaltot, de most megfogadta, ha Kele Kálmán megérkezik és jó hírt hoz, ünnepelni fog.

Dobó Dorottya: A következő Lázár Ervin

 

(c) Kovács Réka

Pár napot Kisszékelyben töltöttem, Lázár Ervin szülőfalujában. Vagy nem is ott született, csak ott lakott? Vagy csak nyaralni járt oda? Vagy ő igazából nem is járt ott, csak a sógorának az adótanácsadója fogadta örökbe onnan a kutyáját? Na nem tudom pontosan, mi köze a helyhez, de olyan nagy hatással volt rám, hogy elhatároztam, olyan leszek, mint ő. Én leszek a következő Lázár Ervin! És mióta meghoztam ezt a döntést, az azóta eltelt hat és fél percben annyira sziklaszilárd elhatározássá érett bennem, hogy rájöttem, egész eddigi, sőt minden ezt megelőző életem erre predesztinált.

Lássuk, mit is kellene tennem, hogy én legyek a következő Lázár Ervin? Mert azt tudom ám, hogy az írói siker nem hullik csak úgy az ember ölébe, mint a hanyagul villára hányt kukoricaszemek a hétfői ebédnél, amikor épp melléd ül le a főnök, ráadásul a reggeli meetinget is jól elszúrtad. És nem fogják a portrédat az irodalomkönyvekbe nyomtatni azért, mert rímekbe szedted a bevásárlólistát, mielőtt leküldted a férjedet a boltba, de a marhája így is elfelejtett csicseriborsót venni. Nem. A hírnévért dolgozni kell.

Kezdjük azzal, hogy Lázár Ervinnek a vezetékneve is egy keresztnév. Két keresztneve van, miközben nekem a vezetéknevem vezetéknév. Ez nem maradhat így. Lehetnék mondjuk Béla Dorka vagy Adorján Dorka. De választhatnék női nevet is, sőt lehetnék nemes egyszerűséggel akár Dorka Dorka. Ez tetszik. Pipa.

Azt hallottam róla, hogy sokat nyaralt a Balatonon. Ezt én is megtehetném, végül is ki ne akarna sokat nyaralni, pláne szép helyen, tó mellett, tuti hagymás tejfölös lángost is evett. Kár, hogy olyan messze van innen, a kocsimat pedig pont most kellett szervizbe adni. Talán a Velencei-tó is megteszi, az vonattal egészen közel van. Vagy a Duna-part, oda akár ki is sétálhatok az albérletemből. Habár az valójában nem tó, de ha mindenképp állóvízben gondolkodunk és fontos a sétatávolság, akkor nyaralhatnék akár annál a nagy pocsolyánál is, ami az utca végén van. Ez is pipa. Mi van még?

Azt mondják róla, hogy nagyon szerette a növényeket. Nekem is szeretnem kellene a növényeket, és akkor még inkább olyan lennék, mint ő. Tarthatnék is néhányat, de már így is miattam van tömegnyomor az orchidea mennyországban. Amúgy a főnök mindig azt mondja, hogy a Jani szerinte egy növény, mert kábé annyi haszna van a munkában, szóval szerethetném akár a Janit is. De annak meg a férjem nem örülne, ráadásul a múlt héten bedugult az orra és olyan hangosan szuszogott, hogy beleremegtek az iroda falai. Nem hiszem, hogy tudnám szeretni. Kár, hogy Lázár Ervin nem a csokit szerette, az nekem is menne. Vagy, hogy a csoki nem növény. Vagy az? Végülis a kakaóbab csak terem valahol. A tejet meg ugyebár a tehén adja, aki egész nap füvet zabál. Ha innen nézzük, duplán is az. Na ezzel van még egy kapcsolódási pont.

Szóval itt van már a keresztnév vezetéknév, a tóparti nyaralás és a növényszeretet. Úgy érzem, szinte egyek vagyunk. Azt hiszem, elkerülhetetlen, hogy egy nap én legyek a következő Lázár Ervin! Aztán egy nap egy feltörekvő írópalánta azzal a szándékkal ül le a billentyűk elé, hogy megfejtse, mi tehetné őt a következő Dorka Dorkává.

 

Szerkesztette: Németh Eszter

Kisszékelyi Füvészkönyv

 

 

Fotó: (c) András Adél

 

 

"Madárkeserűfű, porcsinkeserű,

porcfű, disznópázsit, porcinkulafű,

tetemtoldó, porcing, vérállató fű,

még a nevei is, kinőnek a keretből," (Miklya Zsolt) 

 Idén is voltunk Kisszékelyben. Láttunk. Éreztünk. Írtunk. 

Idén is lett belőle füzet, ezúttal Kisszékelyi Füveskönyv. Hogy mire lesz jó? 

Ahogy Márai Sándor írta:

"Aki írta, nem ismeri a feltétlen igazságot és gyakran téved a részletekben. Mert ember. De keresi a feltétlen igazságot, s nem röstelli, ha téved a részletekben. Mert ember. Olyasféle lesz hát ez a könyv, mint a régi füves könyvek, melyek egyszerű példákkal akartak felelni a kérdésekre, mit is kell tenni, ha valakinek a szíve fáj, vagy elhagyta az Isten.”

Lapozgassátok!

A blogot pedig pörgessétek, mától sorra jelennek meg a szövegek, rajzok.

Szeretettel:

A Cimborák

Drága Olvasó!

Köszönjük, hogy a nyáron velünk és új barátunkkal, a szöcskeegérrel ugrándoztál, árkon-bokron, hegyen-völgyön át, sőt, még a csillagos ég sem jelentett határt, ha a kalandok követéséről volt szó!

Az idei év emlősének választott aprócska hős most kivonul kicsit a reflektorfényből, de légy figyelmes, mert a Hermann Ottó Intézet még tartogat meglepetéseket a mese- és vadonlesés iránt érdeklődő gyerekeknek és felnőtteknek.

Szöcskeegér búcsúzóban.
Otthonra talált a szóban.
Köszöni, hogy úgy becézték,
ő egy természeti érték.
És hogy mérték fülét-farkát,
hány csíkú az egérfarhát,
hány szereplős az egérnép,
mit mesél róla a szép rét,
árnyas liget, üreg, tisztás.
Elbúcsúzik. Hadd jöjjön más.

A mesestaféta, ahogy már negyedik éve, idén is Lázár Ervin és a Kisszékely körüli hősök kezébe kerül. Maradj velünk s tudd meg, milyen történetekre, dalokra bukkantunk az idei alkotótáborunk során, fűben, fában, virágban!

Kiszökkenő búcsúszóval,
Bódi Kati, Miklya Zsolt és Várfalvy Emőke 

 

Rumi Friderika illusztrációja

 

Simon Réka Zsuzsanna: Szöcskeegér állásinterjún

  

Márialigeti Anna illusztrációja

 

A föld alatti szűk kis járatban pockok, szöcskeegerek, cickányok várakoztak.

‒ Ön következik! ‒ intett egy szöcskeegérnek egy jól megtermett hörcsög. ‒ Erre tessék! Fáradjon be! ‒ mutatott egy tágas üreg bejáratára.

‒ Jó napot kívánok! ‒ lépett a háromtagú bizottság elé a kis szöcskeegér.

‒ Üvdözöljük! ‒ szólt a középen ülő elnökcickány.

‒ Meséljen magáról! ‒ mondták egyszerre a széleken ülő pockok.

‒ Magamról? ‒ kérdezett vissza alig hallhatóan a szöcskeegér.

‒ Kiről másról? ‒ ráncolta a homlokát a cickány.

‒ Például a nagymamámról? Róla sokat tudnék mesélni. Nagy utazó volt, mindenki irigyelte. Bejárta az egész Kárpát-medencét. Legalábbis esténként mindig e...

‒ Khm, khm, kérem! ‒ vágott közbe a bizottság elnöke. ‒ Nem szívesen töröm meg a mesélőkedvét, kedves uram, de kint még vagy húszan álldogálnak. Örülnénk, ha bemutatkozna pár mondatban.

‒ Oh, elnézést. Néha elszalad velem a ló, főleg ha izgulok, és most, ugye, izgulok. Mit is mondhatnék? Minden hajnalban a szomszéd almafán súlyzózom egy keveset, aztán autóval berobogok a városba a Rágcsa Hírmondó legfrissebb számáért. Néha úgy érzem, értek a villanyszereléshez, bár időnként az ellenkezője bizonyosodik be. A lakásomban már alig férek el a könyvektől. Esténként sosem hagynám ki a kapaszkodó-olvasást. Kedvencem az utcalámpai kapaszkodós. Lógok fejjel lefelé, és a lámpa fényénél csak úgy falom a lapokat. Ha még nem próbálták, feltétlenül tegyék meg. Nem fogják megbánni.

‒ Csak a lényeget, uram! ‒ mutatott a karórájára az egyik pocok.

‒ Elnézést, ugye mondtam, hogy az a bizonyos ló ‒ kacarászott zavarában a szöcskeegér. ‒ Lám, újra szaladni kezdett velem. Mit is mondhatnék még? Szeretek a kis összkomfortos üregemben zavartalanul szunyókálni, persze, ki nem? Meg sem kérdezem, hogy Önök ezzel hogy állnak.

A bizottsági tagok egymás tekintetét fürkészték, fújtattak, néha a karórájukat kocogtatták.

‒ Uram, még valami? ‒ szólt újra közbe kissé ingerülten a középen ülő cickány.

‒ Szeretek a félhomályban összegömbölyödni, és diót majszolva elmélkedni a világ dolgairól, mert a nagymamám is arra tanított, hogy fiam, mindig add meg a módját az elmélkedésnek. Hát, én megadom, kérem, megadom, ami jár.

‒ Ennyi? ‒ néztek zavartan egymásra a bizottság tagjai.

‒ Néha előfordul, hogy azt érzem, nem ért meg a világ. Most például az Önök arcán is ezt vélem felfedezni, de semmi baj, uraim! Ilyen esetekre is van megoldásom, most éppen összefoglalom az eddig elhangzott mondandóm. Szeretek aludni, enni, olvasni, szerelni, autót vezetni és elmélkedni. Ugye, ez most már nagyon is érthető? ‒ kérdezte elégedetten a kis szöcskeegér.

‒ Érthető, érthető, csak az nem, miért akarja ezt az állást? ‒ emelte meg a hangját az egyik pocok.

‒ Gondoltam, valahol mégiscsak el kell kezdeni, ha már a filmipar mellett akarom elkötelezni magam. Számomra hatalmas megtiszteltetés lenne, ha Káosz Zsigmond úr Üres járatok című filmjében statiszta lehetnék ‒ hadarta egyszuszra a szöcskeegér.
‒ Statiszta? Miféle statiszta? ‒ kérdezték a pockok egyszerre.

‒ Mi gombaszakértőt keresünk, kérem! ‒ csapta össze a mancsát a bizottság cickánya.

‒ Ó, jaj, bocsánat. Hát, a tájékozódásban is van némi lemaradásom. Sürgősen be kell pótolnom. Már indulok is. Elnézésüket kérem! ‒ ugrott ki az üregből a szöcskeegér, és el is tűnt valamelyik közeli járatban. 

  

Nagy Izabella: Szöcskeegér nagy napja

  

Márialigeti Anna illusztrációja

 

Legombolyítja fehér fonalát az éj

Villámmal érkezik a reggel

Esőt hoz, havat és szelet

De ma nagy nap van

Ma menni kell

Világlátogatásba indulni

Még ha a tavasz nyomorú is.

 

Nincs most velem senki

Talán még az Alkotó is pihen

Vagy másfelé kalandozik, nem errefelé

Ahol csak fűgombócok hegyén látni

Például engem.

 

Kökénysúlyzóm, ha meg is ettem

Elvágtáztam szöcsketaxival

Tócsából szűrtem teavizet

Boglárkáról olvastam a hírlapokat

Hogy megérkezzem végül az estre

Nézzem a szép fehér csillagokat

A gombolyag másik végén

Veled, kedvesem.