Grafika: Csombók Panni
Maszat kutya a háztetőn,
nem macskából van, mégse fél,
mert tappancsait holdfutó
talpak emelték ház fölé.
Volt öt kistestvér, egy alom,
szélen egy farkinca kilóg,
vagy nem is lóg, már kandikál,
radarként kémlel szerteszét.
Volt egy udvar, egy új alom,
nem is alom, bélelt kosár,
kosárból mit lát, nem hiszi,
valaki jár a háztetőn.
Valaki sétál, huppan és
az udvar porában terem,
ott hengergőzik, hempereg,
aztán sétálva elvonul.
Kosárból mindez párakép,
volt, nincs, akár a pillanat,
hiába ugrik, még a fal
és kerítés sem játható.
Volt a házban még öt kölök,
vele mókázott mind az öt.
Maszatos orra, farka is,
Maszat vagy, mondták, s az maradsz.
Volt már neve, és volt a por
az udvar végében, ahol
valaki huppan, hempereg,
aztán sétál a háztetőn.
Maszat is próbál, hempereg,
ugrik és huppan, mégse megy.
Elérhetetlen a tető,
s fölötte minden, ami kék.
Egyszer csak kerek lett a hold.
Nem sétálva jött. Megjelent.
Maszatból egyszerre kitört
egy ősi dallam: vúúú-vaúúú.
Maga se hitte, hogy ez ő,
hogy belőle jön ki a dal,
mikor a hirtelen kerek
fényesre rácsodálkozott.
És ugrándozva elfutott,
futott körbe az udvaron,
körbe-körbe, mint fény körül
keringenek a bogarak.
Futott, futott, egy pillanat,
s már fent huppant a háztetőn,
cserépen sétált, és a ház
magasba nyúlt, emelkedett.
Ott fenn a fény. A háztetőn
egy ősi dallam: vúúú-vaúúú.
Maszatból illan, kandikál,
radarjelt küld a hold felé.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése