Rátkai Kornél illusztrációja |
Kinyitod a szemed. Tíz év
körüli kislány bámul, ő az egyetlen, aki belefér a perifériádba. Az utolsó,
amire emlékszel, hogy egy valóságshow, a Megszoksz
vagy megszöksz forgatásán beszélgettél a kamerással, és most egy szőke, kék
szemű gyerek méreget. Még soha nem találkoztatok. Mindenesetre nem szeretnéd
elijeszteni, hiszen valószínűleg ő jobban tudja, hol vagytok.
– Vashegyi András vagyok –
nyújtod ki a kezed. Furcsállja a mozdulatot, esze ágában sincs kezet fogni
veled. A helyzet kezd kínossá válni. Leengeded a karod. Nem tudod, hogyan viselkedj
a gyerekekkel. Amikor a testvéred rád akarta bízni a sajátját, inkább átpasszoltad
a kis Jankát a szomszédodnak.
– Tudom – válaszolja a
lány.
El is feledkezel arról,
hogy amikor valaki azt mondja, ismer, általában illik megkérdezned, honnan.
Várod, hogy a kislány folytassa, de ő továbbra is rezzenéstelen arccal áll
előtted.
– Te,
Vashegyi András, halott vagy – kezdi nagy sokára.
Meglep, amit mond, ezért hitetlenkedve bámulsz rá.
Pontosan úgy, ahogy ő tette az előbb.
– Hallani
akarod, hogyan kerültél ide? – teszi fel a kérdést együttérzés nélkül. Látszik
rajta, tűkön ül, hogy belekezdhessen a mesébe. Már attól megkönnyebbülsz, hogy
legalább ebben hasonlít egy normális gyerekre. Bólintasz.
– A
valóságshow utolsó előtti részét vettétek fel, amikor rá akartad venni Szandit,
hogy jöjjön össze Zoltánnal, de elszaladt. A kamera őt követte, és amint felé
fordult, téged telibe talált.
Nem a legelegánsabb így meghalni, de mi jobbat várhat
egy valóságshow házigazdája? – töprengsz, de ő megzavar.
– Egyébként
ki vitte volna el az egymilliót?
– Ezt
sajnos még nem árul… – hadarod a berögzült választ, de félúton rájössz, már
semmi értelme titkolózni, sőt lehet, ez a kislány szólhat egy-két szót az
érdekedben, hogy a túlvilág jobbik részébe kerülj.
– Francis
– feleled.
– Úgy
tudtam! – kiált fel, majd zavartan körbenéz. Követed a tekintetét, de még
mindig nem látsz senkit körülöttetek.
– Szóval
ezek után hova megyek? – kérdezed, és imádkozol, hogy a jobbik helyre kerülj
életedben először. Végül is nem loptál vagy öltél embert, legalábbis közvetlenül.
A villamosos esetre gondolsz, és megborzongsz.
– Az
ÉG-be.
Na, erre aztán nem számítottál. Egyáltalán, hol van az
az ÉG? És az ilyenekről miért nem tanítanak semmit hittan órán? (Nem mintha
bejártál volna rendesen).
– Az Élet
Gyárba – magyarázza a kislány, majd felsóhajt: – Hogy egyesek milyen
felkészületlenül jönnek ide!
Elgondolkozol, hogy ez az általad tanult két helyhez
képest hol lehet.
– Akkor léphetsz át a mennyországba, ha egy földi
embernek, aki ugyanide vagy a pokolba kerülne, jobbá teszed az életét – folytatja
a kislány, és látszik rajta, hogy unja a kérdezősködést. Eltűnik az ajtó
mögött, ahonnan jött. Követed.
Végtelen kékséget látsz magad előtt, de ha közelebbről
megnézed, észreveszed a hajszálvékony fehér falakat, melyek külön irodákat
alakítanak ki az itt dolgozóknak. Ugyanolyanok, mint bármelyik másik iroda a földön.
Még egy kávé is gőzölög az asztalodon. Leülsz a kipárnázott forgószékre, és
hátrafordulsz további instrukciókért, de az idegenvezetőd eltűnt. Bekapcsolod
az asztalodon lévő hatalmas monitort, és kiropogtatod az ujjaid. Mikor belépsz,
egy harminc év körüli nő jelenik meg a képernyőn, aki éppen részegre issza
magát a barátaival. Megnyitsz egy dokumentumot, ami tartalmazza Enikő alapvető
adatait.
„Teleshoposként dolgozik egy ismeretlen csatornánál,
és mindig van kutyája” – olvasod. Először nem érted, mit takar a mindig
szó, aztán magadból kiindulva, aki a szomszéd hörcsögét is sikeresen
kinyúvasztotta egy hét alatt, rájössz az értelmére.
Az első feladatodként kitűzöd, hogy hazaküldöd Enikőt
a kutyájához, ami remélhetőleg még él. Észreveszed, hogy bizonyos tárgyakat is tudsz
mozgatni az egérrel, mint egy videójátékban. Először az ő korsójáért nyúlsz, de
meggondolod magad. Egy közeledő pincér tart az asztala felé, tálcáján nyolc sört
egyensúlyoz. Megvárod, amíg megáll Enikő előtt, és gyorsan összekötöd a
cipőfűzőjét. Az ital eláztatja a lányt a feje búbjától a talpáig. Nevetsz. Úgy
érzed magad, mint gyerekkorodban.
A következő hetekben hasonló helyzetekbe kevered Enikőt,
aki folyton bosszankodik. Hurrikánt generálsz, mert nem írt alá egy
környezetvédelmi petíciót. Elintézed, hogy egy madárraj szétszórja az összes
pénzét, mert nem adakozott egy hajléktalannak. Mégsem változik semmi. Az
egyetlen, amit elértél, hogy a nő fél kimenni az utcára, és már napok óta TV-t
néz. A széked egyre kényelmetlenebbnek érzed, a kávét pedig egyre hidegebbnek.
Ha téged ilyen katasztrófák érnének, hogyan reagálnál?
Valami más, kevésbé brutális megoldást kell választanod.
Találnod kell valakit Enikő mellé, aki segít elindítani ezt a változást. Számba
veszed a lehetőségeket: szemben lakik egy öreg fickó, aki kukkolni szokta, amikor
kikászálódik a fürdőkádból. Határozottan elvetve.
Az egyetlen ember, akivel naponta beszél, Jani. Igaz, neki
is csak ennyit mond: „Kösz, de nem, lúzer!” Mégis, talán ez is megteszi. Jani
egy környezetvédelmi cégnél dolgozik, és az a feladata, hogy aláírásokat gyűjt
a műanyag szívószál és evőeszközök nemzetközi betiltásáért.
Tökéletes. Már csak azt kell kitalálnod, hogyan hozd
össze őket.
Enikő vonzónak találja az öltönyös pasikat, akiknek
van háziállatuk, és a vámpírokat, amit egészen addig nem értesz, amíg rá nem
pillantasz Enikő tévéképernyőjén a Vámpírnaplókra.
Szétszaggatod egy vonuló madárraj segítségével Jani összes
ruháját az öltönyét kivéve, így kénytelen azt felvenni. Odacsalogatsz egy
kutyát Jani lábához, aki szerencsére tényleg szereti az állatokat, ezért
lehajol, és megsimogatja. Pontosan 10:34-kor belebotlik Enikőbe, aki ahelyett,
hogy beszólna neki, ezúttal alaposan végigméri, majd odamegy hozzá beszélgetni.
Mindketten mosolyognak.
Büszke vagy magadra, megcsináltad. Már csak az a
kérdés: miért nem raktak át a jobb helyre? Vársz egy percet, és máris érzed a
változást. Égető érzés lesz úrrá a testeden, a karod megremeg, mintha le akarna
szakadni. A szemed viszketni kezd. Megdörzsölöd, majd rájössz, hogy az ágyban
vagy. Ilyen lenne a mennyország? Nem akarsz megsérteni senkit, de azért ennél
valamivel különlegesebbre számítottál. Amikor kikecmeregsz az ágyból, és belelépsz
egy rágóba, már biztos vagy benne, hogy ez nem a mennyország. Belecsípsz a
karodba. Igen, te, Vashegyi András, életben vagy.
Lehetséges, hogy az
egészet csak álmodtad?
Nem, ennyire nem hatalmas a fantáziád. Azért örülsz,
hogy nem vagy azon a különös helyen, és élsz. Ha tényleg meghalsz, a
mennyországba szeretnél kerülni – határozod el.
Még valamire gondolsz, de először olyan lehetetlennek
tűnik, hogy nem akarod kimondani. Segíteni fogsz a téged figyelő emberen és
magadon is. Kihajolsz az ablakon, és felnézel az ÉG-re. Integetsz.
A szakmai zsűri (Berg Judit és Turbuly Lilla)
indoklása:
Az írás legfőbb erénye iróniája és humora. Ironikus,
ahogy a valóságshow-k világát felvillantja, és humoros, ahogy a főszereplő
reagál arra, hogy kizuhant ebből a világból. Jó döntés, hogy a szerző mindezt
egyes szám második személyben beszéli el, oldottabbá teszi a stílust, és
bevonja az olvasót. Ötletes a történet megoldása, és a szövegen minden humora
és könnyedsége mellett is átsüt, hogy egy értelmesebb, másokra jobban figyelő
élet mellett áll ki.
A szerző bemutatkozik:
Érden élek 15 éve az öcsém, a szüleim és időnként a
fiktív karakterek társaságában. Napközben is hajlamos vagyok elkalandozni a
valós világból. A szobámban felhalmozódott könyvek káoszában és cikázó
gondolataim közt egyaránt próbálok rendet tenni, kevés sikerrel. Tejeskávé és
sorozatfüggő vagyok, ami néha megmutatkozik az írásaimban is. Ha éppen nem
tanulok, kísérleteket végzek az élet minden táján a könyvektől egészen a
gasztronómiáig. Két dolog nem maradhat ki a mindennapjaimból: egy óra írás és
egy csokiszuflé. (Ajánlom a kettőt kombinálva).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése