Mészöly Ágnes |
talán biztonság, és akkor van vége,
amikor a takaróra
engedsz egy kihűlt kezet.
talán
felelőtlenség, ami addig tart,
míg nem táplálsz
magadban egy új életet,
vagy léha
könnyelműség, napról-napra tervek,
aztán kitöltöd az
adóbevallásodat,
esetleg hit egy
felső, gondos létezőben,
aki egyszer csak nem
segít, hiába hívod a sejtjeidbe épült, imának nevezett
varázsszavakkal.
talán szerelem. és
addig tart, míg önként
nem cseréled békés,
meleg mindennapokra.
talán kaland, amit
el nem engedsz,
csak jobban szereted
már, ha tervezhető,
a lehetőség, hogy
tűzoltó, juhász,
de semmiképp sem
szaktanácsadó,
vagy az ostoba,
szent naivitás,
amivel bután
megbántott barátod felé szaladsz a parkban, kitárt karokkal, mint
a filmeken.
biztosan édes ízek,
lekvár és porcukor,
de semmiképp sem
kifinomult gurmé,
egyforma mesék, a
legkisebb királyfi
mindben levágja a
sárkány hét fejét,
bár lehet
rózsaszínű rajzfilm-varázslat is,
de csak míg nem
zavar a mindörökké boldog,
vagy tán épp
rémálom, melyben kígyó üldöz,
és akkor múlik el,
mikor rájössz, hogy saját félelmed játszik veled, s egy apró
tablettával elkergethető.
tán az akarat, hogy
jó legyél, de tényleg
és akkor ér
örökre, mindörökre véget,
mikor először
csalsz a számolásnál,
és úgy csinálsz,
mintha tényleg lefutottad volna,
talán a
szabadságvágy, hogy ne kelljen szolga-
módra hajtanod a
gépet, kopott fogaskerék.
vagy talán a vad
üldözés a hintalóval,
tán ez a gyerekkor,
és akkor múlik el, mikor rájössz, hogy az előre-hátra,
előre-hátra, sehova nem vezet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése