2019. március 10., vasárnap

Miklya Zsolt - Dércsipkedal


(c)Demény Andrea


Fehér a város, ágakon dércsipkegallért himbál
a szélfiú, a lányrokon, télvízhercegnő kinn áll,
      várja, hogy megcsodáld.

Fehér a városszél, ilyen mesébe illő kosztümöt
rég nem kapott, rég nem pihent a sok szemét, a sok tömött
      nejlonzsák ily fehérben.

Egy miccenés csupán, s a fagy öltöztet mindent, semmi ág
és fűszál nincs, amit kihagy, és semmi drót és nejlonágy
      nem marad ki a jóból.

Lehetne bolygókép talán, vagy égig érő fán levél,
amit a kiskondás talál, míg ridegpásztorként elél
      kukázó hajnalútján.

De nem lehet a hajnal itt mesébe illő pillanat,
csupán a dúló nappalig, mert nincsen új a nap alatt,
      elolvad mind, a dér is.

A városszél, mit otthagyott a pillanat csodája és
a szélben zörgő nejlonok a putri oldalán, kevés
      a mesét újraélni.

De sebaj, lesz még ágakon más időben és hőfokon
szélkosztüm, csipke-optimum, mert putriból is, nejlonon,
      terem hercegnő, herceg.

Fehér a város, hercegem, dércsipkegallért himbál,
télvízhercegnő elpihen, a túlélőkre immár
      napfényzubbony kerül.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése