 |
| Horváth Réka rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka) |
– Végre elindultak! A végén még lekésik a Betlehemet! –
tette be Anya hatalmas sóhajtással a kertkaput Nagypapa és a két gyerek, Márk
és Mirella után. Aztán dideregve visszaszaladt a házba. Az ajtó előtt gondosan
letopogta a cipőjéről a havat, nehogy összemaszatolja az Ünnep tiszteletére
csillogó-villogó lakást.
A nappaliban Apa már felállította a hatalmas,
harsogó-zöld fenyőt. Anya a kamra
mélyéről fakó, jellegtelen papundekli dobozt bányászott elő. Letette az
ebédlőasztal közepére, letörölgette a port a tetejéről, aztán óvatosan
kinyitotta.
A dobozban kristályfényű üveggömbök, édességet rejtő
kicsiny masnik – a zselés meg a karamellás szaloncukor –, és ezer színben
pompázó karácsonyfadíszek rejtőzködtek. Anya és Apa egyenként felaggatta mindet
a fára, s mikor a csúcsdísz is a helyére került, elégedett, huncut mosollyal
néztek össze.
– Mindjárt itt vannak az angyalkák az ajándékokkal –
nézett az órájára Apa. – Aztán behajigáljuk a csomagokat a fa alá, és jöhet a
siserehad!
– Ideje kiállni az erkélyre; perceken belül
megérkezhetnek… – mondta Anya, és vastag kendőt kerített a vállára.
Alighogy kiléptek a behavazott erkélyre, már meg is
pillantották az angyalkák légikocsiját: épp akkor fordult be az utcasarkon.
Ablaktól ablakig, erkélytől erkélyig libbent a házak között, alig hallható
csilingeléssel. Néhány perc alatt végigjárta a Meggyfa utcát. Először a
huszonhatos számú házhoz, Kocsisékhoz kanyarodott. Az angyalkák egymás után
adogatták Kocsis néninek az ajándékokat. Kocsis bácsi fújtatva számolta a
csomagokat: aki tizenöt unokát vár a karácsonyfa alá, annak bizony oda kell
figyelni, nehogy valaki meglepetés nélkül maradjon! Aztán az angyalkák a
huszonhéthez irányították a kocsit: itt csupán egyetlen apró csomagocskát
nyújtottak be Halász néninek.
– Szegényke! – súgta Anya Apának. – Szörnyű lehet, ha
valaki karácsonykor csak a cicáját ajándékozhatja meg!
– Ühüm – bólintott Apa, nem túl sok együttérzéssel. –
De figyelj, most jönnek hozzánk!
Mindketten izgatottan pipiskedtek az erkélykorlát
mellett, s várták, hogy odaérjen hozzájuk a kocsi, de az egy elegáns fordulóval
elhúzott az orruk előtt.
– Hé, hé, várjanak!!! – kiabált utánuk Apa.
– Ne menjenek el, hahó! – integetett Anya is.
A légikocsi alig hallható fékcsikorgással megállt, és
visszatolatott a Meggyfa utca huszonnyolc elé.
– Segíthetünk valamiben? – kérdezte kedves mosollyal
az egyik angyalka.
– A... a két ajándékot szeretnénk – felelte Apa.
Aztán, mert az angyalkák nagyon értetlenül néztek, hozzátette: – Körösi Márk és
Mirella névre...
– Sajnos csak az előjegyzésben szereplő címekre tudunk
kézbesíteni – felelt hidegen a másik, sokkal szigorúbb tekintetű angyalka. – A
kívánságokat advent második vasárnapjáig kell leadni, és a borítékra rá kell
írni...
– Persze, tudjuk! – bizonygatta Anya. – Időben
feladtuk a kívánságokat, ahogy tavaly, meg azelőtt is.
– Akkor rajta kéne lenniük a listán – húzott elő egy
nagy papírtekercset a kedvesebb angyalka. – Meggyfa utca, igen, nézzük csak,
huszonkettő, huszonhat, huszonhét.
– Huszonnyolc nincs? – próbált Apa bekukucskálni a
papírba. – Egy királylány-babáról meg egy társasjátékról lenne szó…
– Sajnálom, – mondta a szigorú angyalka, de nem
látszott rajta, hogy különösebben sajnálná, – de tovább kell mennünk. Még
rengeteg dolgunk van. Kellemes karácsonyt! – és az orra alatt mormogva bizonyos
feledékeny szülőkről visszafordult a légikocsi kormányához.
– Talán… valahogy elveszett a levelük. Tudják, idén
álltunk át számítógépes adatkezelésre – magyarázkodott a kedvesebbik. – Igazán
sajnálom – tette hozzá, és látszott rajta, hogy tényleg sajnálja.
– De most mit… most mit teszünk a fa alá? – kérdezte
Anya már-már sírva.
– Próbáljanak meg kitalálni valamit! Kellemes karácsonyt!
– integetett bíztatóan a kedves angyalka, míg a morcos gázt adott, és a
légikocsi befordult az utcasarkon.
Apa és Anya két szomorú, ázott verébként állt a
csillogó karácsonyfa mellett.
– Végül is, a karácsonyban nem az ajándék a fontos,
hanem a szeretet… – mondta Apa, de ő is tudta, hogy ez így azért túlzás. Igaz,
de túlzás. A szeretet, az, persze, a legfontosabb – nemcsak karácsonykor, hanem
húsvétkor, május elsején meg október nyolcadikán is, és nőnapon, gyereknapon,
anyák napján, és minden hétfőn meg csütörtökön –, de azért az ajándék is hozzá
tartozik a karácsonyhoz. Elég komolyan hozzá tartozik.
– Szegény Márk! – sóhajtott Anya. – Szegény Mirella!
– Se társas, se királylány… most mit csináljunk? –
fogta a fejét Apa.
Néhány percig csak tébláboltak a gyönyörűen
feldíszített lakásban, aztán Apa egyszerre csak felkiáltott:
– Csinálj egy kis helyet a nagyasztalon! Maradt még
egy kis karton, ha jól emlékszem! – és elviharzott a dolgozószoba felé.
Anya villámgyorsan lepakolta a szépen felterített
asztalt, Apa meg kartont, ollót, színeseket és ragasztót hozott.
– Aha! – mondta Anya, és ő meg a kamrába szaladt, és a
varródobozzal, némi ronggyal meg egy fakanállal tért vissza.
– Még van egy fél óránk! Az alatt készen lehetünk! –
bíztatták egymást. Apa kezében csattogott az olló, Anya kezében villogott a tű.
Apa bonyolult társasjátékpályát meg szerencsekártyákat rajzolt, Anya kedves
angyalarcot festett a fakanál-királykisasszonynak.
Szerencsére csomagolópapír is bujkált a szekrény
mélyén, így mire a nagypapa hazahozta Márkot és Mirellát, két gyönyörű,
csillogó-masnis doboz bújt meg a karácsonyfa alatt. A gyerekek eszeveszetten
rohantak a karácsonyfához – Anya, ki tudja miért, kivételesen nem sikoltott,
hogy „összesarazzátok a lakást!” –, és észre sem vették, hogy a nappali enyhén szólva
rendetlen: a földön rongy meg cellux-darabkák, a kanapén egy halom rongy meg
papír összegyűrve… Mert a karácsonyban fontos a szeretet, meg fontos az ajándék
is, de úgy látszik, a takarítás nem annyira fontos.
 |
| Ubori Petra rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka) |
Néhány óra múlva a Meggyfa utca huszonnyolc előtt
megállt egy furcsa jármű. Nem az aszfalton, a kapu előtt parkolt, hanem az
erkélyajtó előtt lebegett. A légikocsiban két nagyon fáradt angyalka ült.
– Menjünk már, minek kerültünk erre, már a kormányt is
alig bírom fogni, és a szárnyam is majd lefagy! – morgolódott az egyik.
– Jó, jó, csak egy pillanat! – csitította a másik. – Csak
kukkantsunk be, mi lett ezekkel a szerencsétlen…
– Inkább feledékeny…
– …szóval, hogy hogyan ünnepelnek.
A két angyalka bekukkantott az üvegen. Még a
morcosabbik is elmosolyodott a látványtól: Márk, Apa és Anya kipirult arccal,
nagyokat hahotázva társasozott a padlón, Mirella pedig egy rakás papírfecni és
rongymaradék között aludt a kanapén, szorosan ölelve Kavari Hercegnőt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése