Miklya Zsolt: Karácsonyi örömhír őrangyaloknak

Somogyi Dóra rajza (EmArt Műhely, Szabadka)

Őrangyalszoba. A szolgálatos őrangyalok sorakoznak, elöljárójuk: Gerbera Főangyal kihallgatást tart.

GERBERA FŐANGYAL: Őrangyalok, sorakozó! Nos, angyalkáim, jelentést kérek. Hogy fogadták védenceink Király urunk ajándékát?

ŐRANGYALOK: Hát... ööö... izé... szóval...

GERBERA FŐANGYAL: Micsoda? Hát nem megmondtam, hogy óvatosabban, ha kell, cseppenként adagoljátok azt a mézet?

BORÓKA: De mi...

GERBERA FŐANGYAL: Nem feleselni, lenyalni inkább a szájad szélét! Boróka angyal, innen is látszik, hogy csillog. Szóval megdézsmáltad a mézet, amit az embereknek tartogattunk?!

BORÓKA: Hát, izé… mizé...

GERBERA FŐANGYAL: És te, Szömörce angyal?

SZÖMÖRCE: Nos, hát hogy is mondjam, nyam, nyam...

GERBERA FŐANGYAL: És Fülőke?

FÜLŐKE: Én csupa fül vagyok...

GERBERA FŐANGYAL: Persze, még a füled is mézes. És Frézia, Boglárka, Libatippan?

FRÉZIA: Hát az úgy volt, hogy mikor a védencem elébem toppant, kilökte a kezemből a mézesbödönt, és a méz kicsurgott, én meg...

BOGLÁRKA: Persze, mert már akkor is csak azt nyalogattad, aztán meg főleg...

LIBATIPPAN: Te beszélsz, mikor helyet se hagytatok, hogy én is... hogy nekem is jusson…

(Az angyalok elharapott válaszaiból és a viselkedésükből derül ki, hogy sárosak, pontosabban „mézesek” az ügyben, vagyis hát belenyaltak az emberek mézébe.)

GERBERA FŐANGYAL: Na, ebből elég volt angyalkáim! Tudjátok meg, hogy méztartalékunk az embereké, meg Micimackóé persze, mert ő majdnem ember. Szóval, célcsoportunk az ember és majdnem ember, nem az őrangyalbendő. Ezt nem tűri Királyunk, különben oda a jövendő, és a halandó ember. Vili? Angyalkáim! Ebből lesz aztán Káin, meg Bábel, az önállóság, hogy a mézet a magukénak véljék. Nem jó nekik a királyi mérték, persze, mert még az angyalok is belenyalnak. Én meg beszélhetek itt a falnak. Angyalkáim.

Na majd meglássuk. Teszünk még egy próbát. De ha még egyszer megdézsmáljátok, hát én... én... nem t'om, micsinálok... Megértettétek?

ŐRANGYALOK: Értettük ...tük ...tük ...tük ...tük.

GERBERA FŐANGYAL: Hát akkor jobbra át! Mézfelvétel!

ŐRANGYALOK: (miközben mézesüvegért állnak sorban) Nyam-nyam... csitt, te... pssszt... mi... csoda étel...

Őrangyalok kimennek a színről, csak Boróka angyal marad. Közben színhelyváltás. (Jelölheti elsötétedés, majd kivilágosodás; és/vagy átvezető zene, pl. a Csendes éj…)

Titkárnői szoba. Ahol a titkokat elborítja a sok számla meg adat. Ami mögül Alizka titkárnő ki se látszik. Boróka lép nesztelenül az asztalához. Alizka észre sem veszi, hisz egy angyal természetes körülmények között láthatatlan.

BORÓKA: Ezt ide letesszük, itt biztos megtalálja. Ezt meg lecsavarjuk, hagy illatozzon. Még jó hogy nem láthat meg, különben nagyot nézne. Hi-hi...

ALIZKA TITKÁRNŐ: Ki az? Mintha nevetést hallottam volna? Á, már megint csak képzelődöm...

BORÓKA: Jujujj, most majdnem lebuktam. Már meg is feledkeztem róla, hogy hiába vagyok láthatatlan, a vihogás áthallatszik. Jobb lesz, ha messzebbről leskelődöm. (távolabb lép)

ALIZKA TITKÁRNŐ: Ez a sok számla... mire átnyálazom mind... soha nem jutok haza tőle...

Hogy ez a főnök... jönne, oszt csinálná maga... elege lenne belőle... Na nézd már, mi ez itt... majd fellöktem... Ki tette ide ezt a mézet? Ráadásul meg kinyitva... hogy ráboruljon... oszt ragacsozza össze az egészet... Hogy az izébe... kinek a méze... hogy jut ilyesmi valakinek az eszébe... (mérgesen kirohan)

BORÓKA: Hát... ez nem jött össze... most mit mondok Gerbera Főangyal úrnak? Végén még kirúgnak, aztán mehetek ködseprőnek vagy felhőátszínezőnek. Jobb lesz ha… ha… egeszem én magam... Csak megtaláljam. (Boróka is kimegy Alizka után)

Színváltás. Padon fiatal pár: Szivi és Jozé enyelegnek. Pontosabban Jozé szaloncukorral próbálja még jobban megédesíteni kettejük kapcsolatát. Szömörce angyal lopakodik mögéjük

JOZÉ: Szivi, egy falat a szádba...

SZIVI: Mivel van töltve? Ananász, málna?

JOZÉ: Majd megtudod, harapj belőle!

SZIVI: Ó, marcipános... a kedvencem... behalok tőle...

JOZÉ: Én is tőled, csak előbb... na mutasd a szádat...

SZIVI: Fincsi...

JOZÉ: Na ugye... mennyit kérsz, százat?

SZÖMÖRCE: De kár, hogy mézzel töltött szaloncukrot nem tárolunk egyelőre. Majd szólok a Főnöknek, hogy van egy újításom. Bár igaz, múltkor emiatt mondta, hogy most egy darabig ne is lásson. Na mindegy... Megvan... Tudom már, hogy adom be nekik a mézet... Belemártom... (leguggol, szaloncukrokat márt a mézbe)

JOZÉ: Ó Szivi, még egy falat a szádba...

SZIVI: Fúj, mi ez a gejl, Jozé... ez a zselé rajta... te szórakozol itt velem? Mondtam, hogy a zseléset utálom...

JOZÉ: De Szivi, én csak...

SZIVI: Na menj a… (elrohan)

JOZÉ: (tétován utána) …pedig hogy komálom...

SZÖMÖRCE: (a kiborított mézesüveg romjait nyalogatja, majd ő is el) Na tessék, kiborította az egészet. Így adjon az ember... Na tessék, már én is mit beszélek... Így adjon az angyal az ilyeneknek mézet...

Színváltás. Otthon, vacsoraasztal. Mamma és Mía, anya és kicsi lánya. Fülőke távolabb hallgatózik

MÍA: Anyaaa, ma mit vacsorázuuunk?

MAMMA: Van friss felvágott, sonkás, ementáli sajt, a kedvenced, főztem neked tojást is, keményet...

MÍA: De én édeset kérek!

MAMMA: Hát van nagymama lekvárja, barack meg málna, ne haragudj, az erdei gyümölcsöset nem találom.

MÍA: De én mézre vágyom!

MAMMA: Jaj, ne haragudj, kicsim, most nem vettem, a múltkor is csak állt sokáig, aztán beikrásodott a végén...

FÜLŐKE: (közelebb lép, kis üveg mézet tesz az asztalra) Hát ez nem fog beikrásodni biztos, kedves Mamma és Mía.

MAMMA: Ne haragudj... ezt... ezt nem értem... ki tette ide ezt a mézet?... Kicsim, nézd, csoda történt...

MÍA: (fitymálva) De anya, ez nem méz. Színe sincs, mint a víznek. Én olyan sárga folyósat kérek.

MAMMA: Jaj, kislányom.

MÍA: Sárga folyósat. Nem érted?

FÜLŐKE: (csalódottan) Passz… Ezt én se értem. Megmondom a Főnöknek, hogy én nem ilyen védencet kértem. (kimegy)

Színváltás. 

Trafikos bódé. Frézia angyal a karácsonyi képeslapokat nézegeti, egy nagyon megtetszik neki. Aztán belép a bolt raktárrészébe.

FRÉZIA: (kezében egy csomag képeslappal) Ohó, ezt viszem az angyalseregnek. Kap belőle a fele század. A mézet meg ideteszem, úgyis többet ér az egész kócerájnál.

(Frézia elsiet, örül, hogy letudta a dolgot. Trafikos számol.)

TRAFIKOS: Szóval, hatszáz, meg még egy csomag, az hatszázötven... Anyukám, van még abból a lila gömbös képeslapból?

TRAFIKOSNÉ: Melyikből, az angyalkásból? 

TRAFIKOS: Nem, a lila gömbösből, mondom.

TRAFIKOSNÉ: De a gömb mellett vannak angyalkák is.

TRAFIKOS: Mit foglalkozok én angyalokkal, mikor a lila gömb jobban látszik?

TRAFIKOSNÉ: Mi látszik jobban, te vaksi, nem látod, hogy még nagyobbak is ráadásul?

TRAFIKOS: Mit nagyobbak, ha egyszer a lila van elöl, és minden más hátul.

TRAFIKOSNÉ: Pedig a vevők tuti hogy az angyalokra buknak. Azért rendeltem belőle hétszázat. Egy csomag már elment volna belőle? Megnézem benn a polcon, csak ott kéne lennie. (Belép a raktárba, a polcon keresgél. Megtalálja a mézesüveget.) Apukám, te tetted ide ezt a mézet?

TRAFIKOS: Miről beszélsz? Miféle mézet?

TRAFIKOSNÉ: Hát itt a képlapok közt, a karácsonyiaknál.

TRAFIKOS: Na ne viccelj má’, hogy tehetnék én oda mézet?!

TRAFIKOSNÉ: Pedig csak te voltál, ki jönne be ide más, mondjad!

TRAFIKOS: Mondja a rosseb, most számolok, majd holnap.

TRAFIKOSNÉ: De most csak ma van, mikor lesz holnap? Mézet dugdosol, a bóttal meg nem törődöl!

TRAFIKOS: Törődök én, most is számolnék, te meg csak zsörtölődöl.

TRAFIKOSNÉ: Zsörtölődik a... (kukába dobja a mézesüveget)

TRAFIKOS: Bolond vagy Anyukám, minek vágtad ki azt a mézet?

TRAFIKOSNÉ: Na ugye megmondtam, hogy te találtad ki az egészet...

Színváltás.

Előkelő eszpresszó, asztalnál teázó úrhölgy, Grácia, előtte hajlongó pincér. Boglárka angyal beszélgetés közben érkezik, Libatippan angyal settenkedik utána, de Boglárka nem veszi észre.

PINCÉR: Mit kér a teába, hölgyem? Édesítő, cukor, citromlé... esetleg egy kis mézet?

GRÁCIA: Esetleg... 

PINCÉR: Vegyes virág vagy akác...?

GRÁCIA: Fenyőmézük nincsen véletlen...?

PINCÉR: Rögtön utána nézek...

BOGLÁRKA: Ez az, jobbkor nem is jöhettem volna! Hisz a mi mézünket fenyvesek csúcsáról gyűjti seregnyi angyal, a legmagasabb fenyők hegyéről, ami a magastól lesz olyan bódítóan édes. Tessék, fenyőméz, egy kisüveggel pont elég lesz. (a pincér után megy, a pincér a kisüveggel vissza)

PINCÉR: Bocsánat, találtam... valamit… de… de zavarban vagyok, hölgyem. Ez itt fenyőméz… megismerem az illatáról. De… a fenyőméz aranyos-barna színű, olyan óarany-féle… ez meg, mint az akácméz, világos… mintha… kifakult volna, nézze. 

(Az angyalok méze fenyőillatú, de világos, áttetsző, mint az akácméz.)

GRÁCIA: Ó, milyen kár, pedig hogy illene egy kis óarany ehhez a teához! (beleszippant az illatába) Micsoda őrlgréj! Akkor talán egy kis vegyes virágot, csak a színe miatt, tudja.

PINCÉR: Ó, igen, hölgyem, a szín. Minden teának ez a titka.

Színváltás, csak Libatippan angyal marad a színen.

LIBATIPPAN: Hát, szépek vagyunk, angyalkám. Még jó, hogy kilestem őket. Angyalnak sem árt egy kis tapasztalat, nem csak a méz- és teakedvelőknek. (Észreveszi a Koldust, aki kicsit távolabb fekszik a földön.) Őrangyalnak tilos emberek előtt megmutatkozni, ezt írja a szolgálati szabályzat. Kivéve, ha királyi küldetésben jár, vagy életet ment, és biztosítja a látszat. Mármint hogy embernek látszhat. Alighanem érvényesítem a második kivételt. Védencem két napja nem látott ételt. (odalép a Koldushoz)

KOLDUS: Szegény hajléktalan vagyok, uram, segítne pár forinttal?

LIBATIPPAN: Pár fonttal?

KOLDUS: Pár forinttal.

LIBATIPPAN: Bocsánat... ööö... nem vagyok tisztában a valutaárfolyammal... és nincs is most itt a pénztárcám... De, ha meg nem sértem, van egy kis mézem...

KOLDUS: Ne vicceljen velem, mit kezdjek én a mézzel?

LIBATIPPAN: Hát, ossza be. Naponta egyen csak néhány cseppet belőle. Higgye, jobb mint a Béres-csepp. S elég egy esztendőre.

KOLDUS: (megragadja Libatippan grabancát, szinte sziszegve mondja) Na ne szórakozz itt öreg, húzz el, ha nincs jobb dolgod! Nem látod, rontod a boltot! Húzz el, vagy ledugom a torkodon ezt a mézet! (hangosan újra, a közönség felé) Szegény hajléktalan vagyok, segítne pár forinttal?

LIBATIPPAN: Hú, ez megizzasztott. Becsődöltem az angyalrutinnal. Vajon erre mit mond a szolgálati szabályzat? Ha egy életet mentő angyal önvédelemre szorul, még hogyha őr, akkor sem kiabálhat. (megszégyenülten el)

Színváltás. Újra az angyalőrszobában, az első jelenet megszeppent szereplőivel. Csak Gerbera Főangyal van elemében.

GERBERA FŐANGYAL: Kihallgatásra sorakozó! Látom, kullogtok. Meg is értem. Hát jegyezzétek meg, angyalkáim, őrnek lenni még nem érdem. Feladatot teljesíteni viszont kötelesség. Vili?! Na tessék, most meg be vagytok itt nekem rezelve. Hát mik vagytok tik, rézangyalok? A rézangyalát! Meg vagyok veletek verve. Hát hol élünk, ha már egy angyal sem tud megajándékozni egy embert? Megyek és jelentést teszek, adjanak nekem egy másik sereg angyalt. (hirtelen belép Hírvivő angyal)

HÍRVIVŐ ANGYAL: Főangyal úr, ha szabadna egy szóra. Őrangyalok, ne féljetek! Boldog ez az óra! Íme, hirdetek nektek nagy örömet, ami minden őrangyal öröme lesz: Üdvözítő született, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában. Király Urunk elküldte Fiát a látható világba, ajándékát nem bízhatja másra.

Az őrangyalok mellé sok-sok angyal emelkedik még fel a helyéről, és együtt énekelnek (a „Mennyből az angyal” dallamára):

ANGYALI SEREGEK: 

Angyali hírnök eljött hozzátok,
angyalok, pásztorok!
Hogy Betlehemben ilyen csudákat
lássatok, lássatok:

Istennek Fia, aki született
jászolban, jászolban,
Ő lesz tinéktek Üdvözítőtök
valóban, valóban.