Miklya Zsolt
Villamos-játszó
a hatéves Kristóf versére
Most jön
a villamos.
Sárga és
csupa fog.
Ha bekap
téged, véged.
De ha csak besétálsz
kitátott szájába,
fogai közt átférsz,
bendőjében egy
nagy sétálópálya,
és mennyi mászóka,
anyaülőke,
apaállóka,
bácsinézőke,
néniváróka,
mesebemondó:
- piramisállomás,
- királynéútja,
- lakópatak
és
- királyok
kútja,
- fűrészmegálló,
- szerencseszálló,
ahol kiszállni aranyat ér.
Megáll a villamos,
kinyílik sárga szája,
s kiköp minket a szürke utcára.
Itt a vége, futás az aranyért.
Majoros Nóra
SUTTY
Nem látok abban semmi rosszat, ha valaki koboldnak
születik. Kit zavar egy kis retek a nyakon? Meg a pocakhurkák között? Meg a
ragacsos-trutymákos, szürcsedő orrlikak? A muhulykás lábujjközök? A sörtés
szőrszálak a háton, amik akár tüskék is lehetnének? No meg a szép, nagy,
hangzatos pukizás? Legyen csak nyugodtan kobold a kobold, nagyon cuki meg
minden, csak maradjon ott, ahová való.
Volt ez a kobold, a Sutty. Azért hívták
így, mert egyszer egy igazi lovag koszmója volt. Az a lovag egyszer sutty,
levágta az ellensége fejét, a koszmó meg örömében akkorát pukizott, hogy
elrepült a Bakonyba, belefúródott a földbe, és ki se tudta magát fúrni
évszázadokig. Aztán kifúrta, és ahelyett, hogy visszament volna valami
koboldlakta mocsárba, ott maradt az emberek között. Pedig rendezett, tiszta
környék volt, egyáltalán nem neki való. Valamiért mégis bejött neki. Egy idő
után rákapott a gyerekekre. Megtetszett neki, ahogy gusztustalankodnak.
Nyálbuborék, sárdagonya, takonyevés. De nem elégedett ám meg azzal, hogy
leselkedett utánuk. Saját gyereket akart. Illetve egy gyerek saját házikoszmója
akart lenni, de a kettő végülis ugyanaz. Eljárt a játszóterekre. Bement az
egyikre éjszaka, letelepedett egy padra. Másnap jöttek a gyerekek. Körülállták.
−
Fúúúúúúj, mi ez az izé?
−
Biztos kaki.
−
Vagy hányás.
Ezen
jót nevettek. Sutty csendben maradt, tudta, hogy csak úgy lehet házikoszmó, ha
valaki hazaviszi. Ez a kakizás azért nem esett jól neki. Amikor a gyerekek este
hazamentek, továbbállt egy másik játszótérre. Ez egy kicsit lepukkantabb volt.
Arra gondolt, talán itt lesz olyan gyerek, aki kifejezetten vágyik egy házikoszmóra.
Jöttek is délelőtt. Ezek nagyobbak voltak és labdát is hoztak.
−
Ides, valaki már megint ideizélt.
−
Szóljak faternak? Idejön éjjel a haverokkal, aztán jól elintézi.
−
De nézd már, szerinted mi ez?
Sutty
reménykedni kezdett, mert a gyerek közelhajolt, és tanulmányozta.
−
Inkább nem akarom tudni, jó? – szólt a másik.
A
kíváncsi kölyök képén szétterült a vigyor, aztán a bakancsával jól megtaposta a
koboldot.
−
Ugye nem mondod, hogy azzal a retvás bakancsoddal fogsz hozzáérni a lasztimhoz?
Tiszta idióta vagy. Na jó, én léptem haza.
A
bakancsos kölyök még ottmaradt egy darabig, és módszeresen szétkente a koboldot
a padon. Késő éjjel volt, mire Sutty összekaparta magát. Borús felhők
gyülekeztek a feje körül, ahogy átvonult a harmadik játszótérre. Reggelre
dörgött és villámlott a közelében, nem is jött senki. Mire kidühöngte magát,
elült a ború. Arra eszmélt, hogy egy kislány nézegeti. Kezében az anyukája.
Húzódott volna el, de a kislány visszarángatta.
−Jaj,
már megint milyen undorító dolgot találtál! Hozzá ne nyúlj!
−
Nem is gusztustalan – mondta a kislány.
De
az anyukája arrébb rángatta. Aztán amikor belefeledkezett a beszélgetésbe egy
másik anyukával, a kislány visszasomfordált.
−
Én tudom ám, mi vagy te.
Sutty
pislogott. A kislány rámosolygott, és titokban belegyömöszölte a hátizsákjába.
Ugyanilyen titokban hazavitte, és egy alkalmas pillanatban elültette egy csorba
cserépbe. Jól meg is locsolta, pedig Sutty utálta a vizet. A kislány először
egy pókhálós sarokba állította be a lomoskamrában. Aztán a sok víztől és az
undortól Sutty zöld lett. Akkor a kislány bevitte a szobájába, azt mondta, hogy
kaktusz, és úgy kapta egy fiútól, akinek tetszik. Persze elhitték neki. És csak
locsolta. Locsolta. Sutty meg kivirágzott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése