Papp-Für János verse:
Bódi Kati illusztrációja
Mészöly Ági: Délután a játszótéren
Hétágra süt a Nap, amikor Patti és Domoska hazaindul az iskolából. Domoska lassan baktat az anyukája mellett, el-elmélázik az aszfalton táncoló árnyék-levelek játékán. Patti viszont elszalad, pár pillanat és már a játszótér másik sarkán bukkan fel tűzpiros lobonca.
– Patti, azonnal gyere vissza! – kiabál utána a nagymamája. – Még be kell vásárolnom a vacsorához. Micsoda gyerek! Egy zsák bolhát könnyebb összefogdosni! – sóhajt aztán hatalmasat.
– Én is szeretnék hintázni! – szólal meg Domoska.
– Ami azt illeti, jól esne letelepedni valamelyik padra – bólogat az anyukája is, aztán Patti nagymamájához fordul: – Tessék csak bemenni a boltba, én majd figyelek a gyerekekre!
A nagymama elindul a sarki közért felé, Domoska pedig nekiered, hogy megkeresse a gyerekek között Pattit. Egy perce még a nagy mászókán látta, de mire odaér, már hűlt helye van a lánynak. Talán a forgóhintán? Nem, ott is ismeretlen gyerekek vannak.
Talán a csúszdánál! De ott sem látja Patti nyúlánk alakját, tűzvörös loboncát. Domoska elunja a keresgélést, és beáll a csúszdára várakozók közé. Nagysokára végre rá kerül a sor. El is indul felfelé a létrán, fel, a nagy magasba. Lassan, megfontoltan lépked a létra egyik fokáról a másikra. Közben erősen szorítja a korlátot. Amikor végre felér, nekikészülődik, hogy leüljön a csúszdára, ám egy szemtelen kis óvodás megtaszajtja:
– Lassabb vagy, mint egy alvajáró csiga. Feltartod az egész sort! Menj már, te hústorony!
Domoska majdnem elsírja magát. Megpróbál nagyon gyorsan lecsúszni, de mire leér, már ott van a kis csúfolódós is a hátában. Jókorát belerúg Domoska popójába, aztán még a nyelvét is kinyújtja rá.
Domoska nagyon elkeseredik. Legszívesebben hazamenne. El is indul anyukája felé. Már majdnem odaér a padhoz, amikor egy piros pöttyös labda gurul a lába elé. Felveszi, és körülnéz, vajon kié lehet, de senki sem keresi a lasztit. A fiú elfeledkezik hatalmas bánatáról, és pattogtatni kezdi a labdát. Nagyon figyelmesen számolja, hányszor üti le a labdát, mert ebben a játékban minden verssor végén annyiszor kell pattogtatni, amelyik szám a sor végére rímel.
Domoska kétszer is végigjátssza ezt a játékot. Aztán hirtelen Patti kurjantására kapja fel a fejét:
– Hát itt vagy végre! Egy órája téged keresek.
– Nem is én vesztem el, hanem te! – válaszol Domoska mosolyogva. Közben észreveszi, hogy egy copfos pici lányka kétségbeesetten kutat valamit a bokrok alatt.
– Mit keresel, kislány? – kérdezi.
– Elveszett a labdám! – válaszol a kicsi szipogva.
– Piros pöttyös volt? Mert akkor megtaláltam! – nyújtja felé Domoska a labdát. A kislány könnyes szeme felcsillan, aztán megköszöni a lasztit és már szalad is vissza a barátnőihez.
– Te mindig mindenkit fel tudsz vidítani – jegyzi meg Patti. – Most viszont szedd a lábad! Van két szabad hinta! – és már száguld is a játszótér másik végébe. Domoska is szaporázza, így épp le tud huppanni Patti mellé, mielőtt az előbbi szemtelen óvodás elfoglalná előle.
(Részlet az "Akik gyerekek maradnak"című könyből)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése