Pap Kata illusztrációja
A sérült lábam a mai napot jól bírta. Ma az iskolában
nem volt semmi rossz. Megmutattam a nindzsa legomat Viviennek, Adriánnak,
Eriknek, Dórikának és Andreának. Azt mondták, hogy szép.
Az
Andrással gatyafelrúgóst játszottunk. Az András a lábán egyensúlyozza a gatyát,
aztán felrúgja, és aztán úgy van a fején, mint egy sapka. Én is tudom már.
Játszás közben belerepült a teás fazékba, s Anyu azt mondta:
- Ennek ti isszátok meg a levét!
El kell mennem fodrászhoz azért, hogy levágja a hajamat.
Túl hosszú és legyen már rövidebb. Kábé kopasz. Nem kopasz… csak kopasz féle.
Olyan darabka rövid haj, én azt szeretném. Anyu 2. óra után jön értem, és visz
fogszabályzóra. Juhéé!
Anyunak
ezt piros lámpánál diktálom, a kocsiban:
Olyanok
a velünk szembe repülő hópelyhek, mintha fehér méhecskék volnának. Azonban az
autók elpusztítják őket. Meg a gyerekek is, amikor hógolyót gyúrnak belőlük.
Pedig ha a földre esnek, olyan lesz az utca, mintha egy óriás lepedője volna.
Ezek a méhecskék fellegekből táplálkoznak: virágnak nézik a felhőt, és úgy
szívják ki belőle a nekik szükséges táplálékot. Ez látomás vagy elképzelés?
Most
voltunk fogszabályzón. A doktor néni szigorú volt. Folyton azt mondta nekem,
hogy:
- Ne mozdulj! Nyisd a szádat! Most már elég! Ne szenvedj ennyira, mert semmi nem történik! - pedig én meg sem mozdultam, és egyszer sem mertem nyögni.
Nyög-nyög-nyög.
És még egyszer nyög. Utána hazajöttem. Egy nagyon kényelmetlen szájkészülékkel
kell élnem egy napig. Vagyis egy hétig.
Délelőtt Babi nénivel voltunk, aki szép, okos és
sorolhatnám. Matekoztunk, és nehéz feladatokat adott. Babi néni jól bánik a
gyerekekkel. Erik nem verekszik nála, csak a Rita néninél. Az egyik kedves, a
másik morcos. Meg azért is verekszik Rita néninél, mert akkor a nagy udvaron
vagyunk, és az tényleg nagy. Meg nem figyeli senki, mert a Rita néni sokszor a
Vili bácsival beszélget. Vili bácsi a hatodikosok osztályfőnöke, vicces, okos
és sorolhatnám, és Rita néni nyilván szívesebben nézegeti őt, mint azt, hogy mi
mit csinálunk már megint.
Apa kedves is és morcos is, mint a felnőttek, olyan.
Nem szeretnék rá hasonlítani. Vagy mégis? Hát… nem is tudom… Talán azért nem,
mert lusta, kényes és én nem akarok olyan lenni. Anya azt mondja, hogy nem is
lusta, mert a munkahelyén nagyon keményen dolgozik. Csak otthon szeret feküdni.
Az viszont tetszik, hogy sok mindenben erős, és ért egy csomó dologhoz. Például
a horgászáshoz, a biciklipumpáláshoz, tud füvet nyírni, és pipifasírtot sütni,
amit én nagyon szeretek.
Vagy…inkább mégis Andrásra szeretnék hasonlítani, mert
sokkal szorgalmasabb és festő, izmos, tud edzeni és még vicces is. Anyu már nem
szereti Aput. De én azért még mindig szeretem...
- Anya, az baj neked, hogy én még mindig szeretem az Apát?
- Nem, kisfiam, szeresd nyugodtan, elvégre ő a te apukád. Attól, hogy mi már nem szeretjük egymást, ő még téged nagyon szeret.
Ez
a fogszabályzó nagyon rossz! Beszélni tudok tőle, de folyton nyomja az ínyemet!
Apa
sokat tévézik. Apu csak a tévéből él, mert neki az a kikapcsolódás, hogy tévét
néz. Apu azt mondja, hogy ő szabad ember, ő dönti el, mit tesz, mert a saját
életét éli. És ő úgy döntött, hogy tévézik.
Az András úgy kapcsolódik ki, hogy fest. És ez jó
dolog, mert abban nincs semmi mozgó figura, ami elrontaná a szemét.
Anya úgy kapcsol ki, hogy ír. Az írás is jó, mert
tollal ír, és ott sincs semmi figura.
Én
úgy kapcsolódom ki, hogy zongorázom, néha-néha táncolok, zenét hallgatok, meg
legózom. Számítógépezek egy nagyon picikét, és tévézek is egy nagyon picikét,
mert én igazából így szeretném. Ami nem is így van. Néha sokat számítógépezem,
és sokat tévézem, de Anya nem engedi. Azt mondja:
- NEM! Nem számítógépezhetsz, és nem tévézhetsz! - mert Anya szerint elrontja a szememet a sok hülyeség. És hogyha így maradok, akkor a feleségem majd sokat fog veszekedni velem, és akkor majd jól megnézhetem magam.
Ezt
nem tudom, miért mondja, mert ez butaság. Ha nagy leszek, akkor tévénézés
közben majd a tükörben nézegetem magam? Jaj, Anya! De miért tenném?! Szerintem
nem hülyeség a tévé, mert én értelmesnek találom. A kedvenc műsorom a Vízcsepp
Mester, ami kínai, és vannak benne elemek, víz-föld-tűz-fa-levegő, akik segítik
egymást, és mindig egy tábornokot győznek le.
András
azt mondja, hogy rakjak rendet! Sokszor mondja, minden nap:
- Ádám, kérlek rakodj el magad után!
És
csak akkor vegyek elő új játékot, ha a régit elraktam már. De én minden
játékommal akarok játszani! Mert azt megérzi egy játék is, ha elhanyagolom! És
csak félreesve heverészik száz vagy nem tudom hány évig!
- Miért ne heverészhetne egy játék csak úgy, önmagában? - kérdezte András - Szépen, türelmesen kivárja a sorát a polcodon, vagy a játékos dobozodban. és amikor eljött az ideje, és végre játszhat, akkor majd véghezviszi mindazt, amit heverészés közben összerakott magában...
Lehet,
hogy Apukám azért tévézik olyan sokat, mert a sorára vár? Arra vár, hogy
eljöjjön az ő ideje, és akkor majd véghezviszi mindazt, amit összerakott
magában?
Annyira szeretném, ha a fogszabályzómat levenné
valaki! Nagyon fáj! De Anya azt mondja, hogy ne vegyük le, mert akkor vissza
kell mennünk a Harapós Doktor Nénihez. Aki olyan morcos, hogy még Anyukám is
fél tőle.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése