Pap Kata illusztrációja
Április 13.
Most valami mást találtam ki: úgy fogok írni, mintha beszélgetnék a
naplómmal. (Egyébként is valami levelet kell írni egy barátodnak a magyar
háziban, jó lesz gyakorlásnak.) Lássuk csak:
Kedves Naplóm!
Valószínűleg legyintenél az újabb bejegyzésem
láttán (ha lenne kezed), és azt dörmögnéd bosszankodva, hogy mit képzel ez a
hebehurgya taknyos, havi egy-két bepötyögött sor még nem számít naplóírásnak
(ha lenne szád), és... Igazad is lenne, mert hiába döntöm el ezredszer is, hogy
már pedig mától minden este beírom a napom, hogy miért éreztem ismét pocsékul
magam, meg miért dekkolok már megint szobafogságban suli után itthon, de
valahogy másként alakulnak a dolgok, és napokon át nem is jutsz az eszembe.
Anya szerint emiatt, mármint a megbízhatatlanságom
miatt egy gombostűt sem lehetne rám bízni, és hogy ha egyszer én valamiért
felelős leszek, akkor annak régen rossz, és nem adna három napot, máris
besülnék az egésszel. Anya még a teásbögrék miatt is szól, hogy ne akarjam már
pont én a mosogatógépből a polcra sorakoztatni őket, a végén lecsempíteném
valamelyiket, nem is értem, mintha Herendi-készletünk lenne, vagy mi, nem ez a
tehénmintás.
A bolti visszajáróval is elszámoltat. Hát nem én
vagyok az osztály negyedik legjobb matekosa?! Jó, az ötödik. A két kenyér, tej,
fél kiló felvágott árát álmomban is össze tudom adni. Igaz, a múltkor volt egy
kis keveredés a teszkósnénivel, az ezres mellé kért még ötven aprót, amikor
ötszázötvenet kellett fizetnem, és valahogy olyan melegség fogott el, ott, a
pénztár előtt, ahogy hallottam, a mögöttem állók cittegnek, hogy mi lesz már, a
teszkósnéni kopogott a rózsaszínű műkörmével a pénztárgép fedelén, én meg
sehogy sem értettem azt az ötvenest, és attól féltem, át akarnak verni, és apa
majd otthon összenéz anyával, hogy ilyen kölyöknek nem lehet kutyát venni, hát
ezt akárki átveri, megbízhatatlan, és akkor elkezdtem egy kicsit bőgni, a sor
végén álló bácsi pedig jesszusmáriázni, hogy már csak ez hiányzott.
Amúgy szerintem tudnék gondoskodni egy kutyáról,
olyan hosszú fülűről, amilyen a Colombo felügyelőnek van, és olyan vicces
lenne, ha a kutyus néhanap rálépne a saját fülére, és orra bukna, vagy ha
nagyon szaladna elém a suliból jövet, és a Nagyutca kanyarodójához érve
felkapná a szél, és úgy repülne tovább, végig az utca felett, én pedig futnék
alatta, mintha a papírsárkányomat eregetném. Apa szerint semmi tehetségem a
sárkányeregetéshez, és hogy a Béla bácsi unokája bezzeg abban is megyei bajnok,
és hogy még kétszer kellene megszületnem, ha a nyomába akarnék érni annak az
unokagyereknek, én meg a kakaómat kezdem el kavargatni ilyenkor, figyelem,
ahogy a kiskanál örvényt kavar, és arra gondolok, hogy de jó lenne apa képébe vágni,
hogy futásban úgy lekörözném azt a sárkányeregető bezzeggyereket, mint a
Kengyelfutó Gyalogkakukk, és ha ő is eljönne anyával legalább egy sportnapra a
sulinkba, hogy megnézze, hogyan csinálom, akkor kicsit biztos büszke lenne rám.
Már ennyi, üdv: Zotya
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése