Dávid Ádám: Kezes lábos

Lévai Dóra illusztrációja

Ilyeneket is csak a Nagyi tud mondani:
a Big Mac-et bikkmakknak hívja,
a tűzhelyet sparheltnek,
a kopott piros edényt meg lábosnak.
Nincs azon egy fél lábujj se.
Akkor már inkább fülesnek kéne hívni,
de hát az a csacsi mindig azt mondja,
hogy nem tesz semmit, a Nagyi meg
folyton beletesz valamit a lábosába.
Persze az is lehet, hogy régen voltak lábai,
csak a nagy munkában lekop-
tak. Annyi szent, hogy Anyunak
folyton odaég a keze alatt a lábos.
Ki is akarja dobni már régóta,
de Nagyi mindig azt mondja, hogy
olyan ez a lábos, mint a kezes bárány.
Nem is szokta másban főzni a borjúpaprikást.
Én meg elneveztem kezes lábosnak,
mert olyan melegben tartja
azt a szegény nyúzott barit,
mint egy kezeslábas.

Miklya Zsolt: Csálémese

Simonyi Cecília illusztrációja

Betűcsipkét horgol nagyi.
Kislánykorában tanulta,
mikor a gallér is torta-
papírmintájú csipke volt.
És nem lehetett rajta folt,
nem állhatott csálén – ezt is
tőle hallottam –, a csálé
az ferde, amikor ferdén
áll valami. Nagyinál csak
az árnyék csálé, az asztal,
a polc, a komód, a szekrény
áll egyenesen a helyén,
nagyapa székén a párna
is pont úgy fekszik el, mintha
ott ülne rajta, egyenesen,
de azért hintázva kicsit.
Múltkor megkérdeztem nagyit,
megtanítaná-e nekem
a betűcsipke-horgolást,
mert nálunk minden csálén áll,
az asztal, a tál, a pohár,
a szekrény, a polc, a tányér,
még a deszkafal is csálé,
a ruhaszárító kötél
is libeg, ha fújja a szél.
S míg anya, hiába fáradt,
teregeti a ruhákat,
mind csálén áll, amíg szárad,
anya meg magában beszél.
Horgolnék neki valamit,
egy szép csipkebetűs mesét,
hogy amíg mos-főz-takarít,
ne álljon olyan csálén már,
mint egy tüdőbajos tanár –
nagyapa mondta ezt mindig,
és hintázott hozzá kicsit.
Horgolnék neki a szélről,
ahogy fújja a ruhákat,
fogózik a deszkák között,
utoléri mind a tálat,
a bögrét, tányért, üveget,
átjárja a konyhahegyet,
hintáztatja még egy kicsit,
és – fél négyre otthon leszek –
susogja –, anya üzeni,
hogy pontban, és nagyon szeret.

Várbeli cimboráskodás

2012. február 16-án, csütörtökön este héttől (egész jól) alakuló ülést tartottunk. Mire Ildivel, a házigazdasszonnyal (aki házi múzsám is egy személyben) nagyjából mindent kirakodtunk, amit otthon találtunk, lassanként szállingózni kezdtek a vendégek budavári hajlékunkba. A nagyszobai héra épp bemondta az unalmast, de a melegszendvicsek, a forralt borral telt bögrék, na meg a szellemi táplálékként felolvasott szövegek azért átmelegítették az arcokat.

Miklya Luzsányi Mónika: A kék kolibri

Simonyi Cecília illusztrációja

A kék kolibri valamikor lány volt. Mesebeli királykisasszony. Aki egy csöppet sem szeretett mesebeli lenni. Mert milyen unalmas dolog minden reggel ugyanabban a mesében ébredni. Kibújni a csipkés ágyból. Rózsavízben megmosakodni. Aranycipellőt húzni. És várni a kérőket egész álló nap. Egy királykisasszonynak mindig ez a dolga. Várja a kérőket. Jó esetben elrabolja a sárkány. Az még mindig izgalmasabb, mint unalmas párviadalokat végignézni. Vagy lehetetlen feladatokat kiszabni. A királykisasszony ugyanis jó messzire küldte el a kérőit. Mondjuk az üveghegyen túlra. Hogy minél később érjenek vissza. De egyszer csak visszajöttek. És akkor ki kellett találni nekik egy újabb feladatot. Egy még lehetetlenebbet.
Igazság szerint a királykisasszony nem talált egyetlen kedvére való kérőt sem. Pedig már kilencszázkilencvenkilencen próbálkoztak. De a királykisasszony tudta, hogy hiába jön az ezredik. Úgysem lesz neki jó. Nem akar ő magának férjet. Minek? A mesékben a királykisasszonyok csak addig érdekesek, amíg férjhez nem mennek.

Ovlachi Aliz: Elválasztva? Elfogyasztva!

Agócs Írisz illusztrációja

Anya mindig eldugja előlem a csokit,
(de az is lehet, hogy süti, innen lentről nem látom pontosan),
mindenféle lehetetlen helyekre rejti,
egy ideje gyanakszom, azért, hogy megkeressem...
S én mindig meg is találom,
hogy anya örüljön,
ha már játszani akar velem.
Ezúttal viszont elvetette a sulykot,
Magasra állította a lécet,
de nem azért vagyok a lánya,
hogy meg ne oldjam ezt is,
s meg ne egyem
az egészet!

Tasnádi Emese: Szörny

Paulovkin Boglárka illusztrációja

- Nem vagyok álmos.

- Pedig már este van.

- Akkor csináljunk úgy, mintha reggel lenne.

- És ha most reggel van, akkor mit csinálsz?

- Alszom.

- Reggel?!

- Persze. Mert hétfő reggel van, és iskolába kell menni.

- Akkor fel kell kelni!

- De én nem akarok. Álmos vagyok.

- De hisz az előbb azt mondtad nem vagy álmos!

- Az még akkor volt, amikor este volt.

- Értem. És most reggel van. Hétfő reggel. Reggel jó aludni?

- Igen, mert akkor világos van.

- Hát nem jobb sötétben?

- Nem.

- Miért?

- Mert mozog a fal. Ott ahol olyan sötét.

- De hát az csak egy folt.

- Most, reggel. De este lába nő és karja. Sok ujjal és szarva is lesz.

- És mit csinál?

- Mondom, mozog.

- Mit még?

- Nem hagy aludni.

- Miért nem hagy?

- Talán unatkozik. Én is szoktam.

- Hát játssz vele!

- Mit?

- Álomkergetőst.

- Az milyen?

- Megkéred, hogy bújjon el! Utána te is elbújsz.

- Hogyan?

- Nem tudom. Esetleg a paplanod alá?

- Az nem jó. Ott is megtalál.

- Akkor az ágy alá?

- Ott sötét van.

- Hm, hát ez nehéz kérdés.

- Tudom, már! Becsukom a szemem!

- De mi van, ha így elalszol?

- Nem baj, hisz este van.

- Hát nem reggel?

- Nem. Este. Álmos vagyok.

- Akkor aludj! Én most kimegyek.

- Jó. De ugye nem csukod be az ajtót? És azt a kis lámpát is égve hagyod?

- Igen. Jó éjszakát!

- Jó éjszakát. Majd mondd meg a foltnak, amikor kimész, hogy mindjárt játszunk!

Bertóti Johanna: Cseresznye-ék

Schall Eszter illusztrációja

Gréta döntött: szépségversenyt

rendez a cseresznyék között.

Egy maroknyi vesztes szemet,

amikor szájába tömött,

a tál gyümölcs mind megszeppent.

Végül egy szép, tömzsi, vörös

ikerpár maradt csak épen,

két kívánatos cseresznye.

„Hurrá! Bravó! Éljen! Éljen!

Ez bizony csillagos ötös!”

- ujjong Gréta, s a két szemet

büszkén fülére akasztja.

„Nagyon édes fülbevaló”

- mondja Gréta édesanyja,

Mire az ikerpár nevet.

„El ne bízzátok magatok”

- szól Gréta a cseresznyékhez. -

„Hogyha étvágyam kiújul,

bizony senki meg nem fékez,

s nem marad más, csak magotok.”

Miklya Zsolt: Nyuszi, el

Agócs Írisz illusztrációja

Hátat fordítok, nem nehéz,
a zöld bőröndöm már nagyon.
A város szürke és kevés
a nyúlnak való oltalom.

Nincs park-közelben tiszta tó.
A füvet rágcsálni tilos.
Szomjad csak akkor oltható,
ha nem csap el a villamos.

Himlő ellen beoltanak.
De füst ellen nincs védelem.
Akik nyusziszőrt hordanak,
azoknak az nem kényelem.

Fülem hegyezve óvatos
és körültekintő vagyok.
Körültekintve is bajos,
amit most végleg itthagyok.

Hátat fordítok és megyek.
Várnak zöld erdők és mezők.
Gyors iramlások, nyúlhegyek.
Nem nyúlok ki idő előtt.

2012. január 31.