 |
| Simonyi Cecília illusztrációja |
Betűcsipkét horgol nagyi.
Kislánykorában tanulta,
mikor a gallér is torta-
papírmintájú csipke volt.
És nem lehetett rajta folt,
nem állhatott csálén – ezt is
tőle hallottam –, a csálé
az ferde, amikor ferdén
áll valami. Nagyinál csak
az árnyék csálé, az asztal,
a polc, a komód, a szekrény
áll egyenesen a helyén,
nagyapa székén a párna
is pont úgy fekszik el, mintha
ott ülne rajta, egyenesen,
de azért hintázva kicsit.
Múltkor megkérdeztem nagyit,
megtanítaná-e nekem
a betűcsipke-horgolást,
mert nálunk minden csálén áll,
az asztal, a tál, a pohár,
a szekrény, a polc, a tányér,
még a deszkafal is csálé,
a ruhaszárító kötél
is libeg, ha fújja a szél.
S míg anya, hiába fáradt,
teregeti a ruhákat,
mind csálén áll, amíg szárad,
anya meg magában beszél.
Horgolnék neki valamit,
egy szép csipkebetűs mesét,
hogy amíg mos-főz-takarít,
ne álljon olyan csálén már,
mint egy tüdőbajos tanár –
nagyapa mondta ezt mindig,
és hintázott hozzá kicsit.
Horgolnék neki a szélről,
ahogy fújja a ruhákat,
fogózik a deszkák között,
utoléri mind a tálat,
a bögrét, tányért, üveget,
átjárja a konyhahegyet,
hintáztatja még egy kicsit,
és – fél négyre otthon leszek –
susogja –, anya üzeni,
hogy pontban, és nagyon szeret.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése