 |
| Illusztráció: Aida Amanova |
Kulcsszavak: erős, üres, végtelen (күшті, бос, шексіз)
Számországban békében éldegéltek a számok. Ahogy közeledett a hétvége, a nulla, akit Zérónak hívtak, már szörnyen unta magát. Ugyan a feje üres volt, egy gondolat mégis csak motoszkálni kezdett benne:
– Egy nagy… nagy… semmi vagyok. De vajon ki lehet Számországban a legértékesebb? Én bizony megkeresem, és összebarátkozom vele!
Felkerekedett hát, hogy megtalálja a legértékesebb számot. Eddig soha nem volt semmi dolga. Beleunt, hogy üres az élete, nincs mit csinálnia, még gondolatai se igazán akadtak. Ám most végre lett egy célja!
Ment, mendegélt, míg végül Egyekfalvára ért, ahol az egyesek laktak, egymással teljes egyetértésben. A falu szélén, egy nagy kapun felirat hirdette: „Egységben az erő!” Nézte, nézte a feliratot Zéró, érteni nem értette, de azért jól megjegyezte magának.
Ahogy belépett a kapun, hát csupa egyforma egyest látott. Nem is tudta őket megkülönböztetni egymástól. Odalépett hozzá az egyik:
– Hát te mit keresel itt, ráadásul egyedül? Nem látod, milyen elfoglaltak vagyunk? Nincs itt semmi keresnivalója egy léhűtőnek! Ki vele, miért jöttél?
– Jó napot! Micsoda furcsa fogadtatás! Én tényleg egy nagy… nagy… semmi vagyok, de nem cél nélkül lődörgök ám! Nálatok így szokás üdvözölni a vendéget? – dünnyögte Zéró. – A legértékesebb számot keresem. Ti lennétek azok?
Az egyes azonnal rávágta:
– Naná, hogy az egyes a legértékesebb! És mi mindent együtt, egyetértésben csinálunk, és ez ám a nagy csoda! Gondolj csak bele: ha három egyes külön ácsorog a mezőn, akkor az egyet, kettőt, összesen hármat ér. De ha szorosan összekapaszkodunk, akkor hirtelen, zsumm, 111-et érünk! A legértékesebb dolgokból csak egy van. Egy a Jóisten, egy a Föld, anyanyelvből is egy van, sőt, még abból az üres golyófejedből is.
Azzal az egyes visszatért a társaihoz. Zéró egy napig téblábolt Egyekfalván, aztán továbbállt. Az egyik egyes, akit úgy hívtak, Egyke, úgy döntött, vele tart. Hol előtte, hol mögötte lépkedett, és csodálkozva vette észre, hogy néha tíznek néznek ki. Mondta is a nullának:
– Én megyek elöl, úgy tízszer többet érünk!
Így mentek, mendegéltek, míg végül Ikerházára értek, ahol a kettesek laktak. Áthaladtak a város dupla boltíves kapuja alatt, és körülnéztek. Ott bizony minden szám párban járt. Ahogy észrevették az idegeneket, köréjük gyűltek. Hamarosan 222 kettes gyűlt össze. Egy pár kivált közülük, és egyszerre kezdtek el beszélni:
– Isten hozott benneteket! Micsoda öröm, hogy eljöttetek így kettecskén! Mi járatban vagytok?
– A legértékesebb számot keressük. Ti tudjátok talán, melyik lehet az? – kérdezte Egyke.
Egy másik pár már egybehangzóan mondta is a választ:
– A kettesnek mély jelentése van. Párban létezik minden, mint a jobb és a bal. Az embernek két karja van, és két lába. Aztán ott vannak az ellentétpárok is: lefelé és felfelé, hideg és meleg, fekete és fehér, sok és kevés. Ezért aztán a kettes szám a legértékesebb – mondták büszkén.
Zéró és Egyke két napot töltött Ikerházán, aztán az egyik kettes, akit Duálnak hívtak, csatlakozott hozzájuk, és hárman elindultak arra, amerre a hármasok faluját sejtették.
Mentek, mendegéltek, mígnem egyszer csak megláttak egy varázsfát.
– Hát ti hová mentek így hármacskán? – súgták a varázsfa levelei.
– A legfontosabb számot keressük – felelte Duál. – Ismered talán?
Ekkor a varázsfa finoman meglegyintette az ágait, mire a lombjai közül azon nyomban egy csomó szám hullott alá: a hármas, a négyes, az ötös, a hatos, a hetes, a nyolcas, a kilences és a tízes. Zéró csak kapkodta a fejét, aztán megszólalt:
– A legértékesebb számot keressük. Mutatkozzatok be, és eldöntjük, ki lehet az!
Szól a hármas:
– Három kívánságodat teljesíti a jó tündér.
Előáll a négyes:
– Ha kivan a négy kereked, nem vagy hatökör.
Erre persze a hatos jól felhúzta az orrát. Ám mielőtt még visszavághatott volna, közbeszólt az ötös:
– Az embernek öt ujja van egy kezén, de nincs köztük két egyforma.
Végre a hatos is megfelelhetett a sértésre:
– A négyökrös szekér a földművesé, a hatlovas hintó bezzeg a királyé!
Végig sem hallgatta, már mondta a magáét a hetes:
– Hetedhét határ mind az enyém!
– Ha én lefekszem, enyém a végtelen! – kontrázott a nyolcas.
– De csak egy életed van. Bezzeg a macskának kilenc! – dicsekedett a kilences.
Ezzel szemben a tízes szerényen tette hozzá a magáét:
– Nekem csak két barát kell: Egyke és Zéró. Nélkülük semminek érzem magam.
A varázsfa felkuncogott:
– Ej, ti oktondiak, hát a legértékesebb számot sosem fogjátok megtalálni! Végtelen sok szám van, a világ végezetéig sem tudnátok mindet meghallgatni. Aztán meg mindegyiknek megvan a maga mondókája, és képtelenség összehasonlítani őket.
– Hát ez így talán valóban lehetetlen – bólogatott Zéró. Gondolkodott, gondolkodott, aztán felderült az a kerek képe: – Akkor talán én is értékes vagyok?! Lehet, hogy a nagy… nagy… semmi mégis ér valamit?!
Fordította: Babakumar Khinayat, Mészöly Ágnes, Miklya Zsolt, Majoros Nóra. Szerkesztette: Rácz I. Péter
 |
| Szoboszlay Eszter: Iker (егіз) |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése