Kevesen tudják, hogy a péntek 13-ákat megelőző keddek sokkal veszélyesebbek, mint a rettegett péntek 13-ák. Halgatagkúton azonban nagyon is tisztában vannak ezzel. Az ott lakók más babonákban egyáltalán nem hisznek, ebben viszont nagyon. Éppen ezért legszívesebben már hétfőn csütörtököt mondanának… akarom mondani, szerdát. De mivel ezt nem tehetik meg, hogy elkerüljék a bajt, kimennek a közeli éjszínkék vizű tóhoz. Létezik ugyanis egy legenda, miszerint ha kifogod belőle a boszorkányhalat, az átugraszt téged a baljós keddről a gondtalan szerdára. Csakhogy ez nem ilyen egyszerű, mint amilyennek hangzik. A tóban tudniillik rengeteg hal él. Évről évre több. Sőt, a számuk a péntek 13-ákat megelőző keddekkel növekszik. A lakók száma pedig ezzel arányosan csökken. Ennek senki sem tudja az okát. Feltehetőleg a félelem űzi el őket, mert rettentően nehéz elviselni a nyomást, amit egy ilyen péntek 13-a előtti kedd okoz. Ráadásul kettő, vagy akár három is lehet belőle egy évben!
De nézzük meg, hogyan is telik egy átlagos péntek 13-a előtti keddet megelőző hétfő egy teljesen átlagos lakos számára. Vegyük például Sügérfarki Uszkányt. Ő pontyosan… izé, pontosan a legutóbbi ilyen hétfőn látogatott el a tóhoz. Előtte persze gondosan felkészült rá, vagyis elhatározta, hogy most először megpróbálja a lehetetlent. Ezt a faluban sétálgatva döntötte el, amikor egyik elintéznivalójától a másikhoz igyekezett. Közben elhaladt előtte egy rózsaszínű kutya – rossz ómen. Majd ő maga bújt át egy bolti cégér alatt – határozottan kedvezőtlen jel. De hát mit lehet tenni, ez Halgatagkút, az ilyesmi itt elkerülhetetlen – vagy inkább kikerülhetetlen.
Este végre főhősünk eljutott az éjszínkék vizű tóhoz. Türelmesen kivárta a sorát. Mikor már csak mindössze hét fő állt előtte, félő volt, hogy átcsúszik a hétfő a borzalmas keddbe, de szerencsére a sor gyorsan lefutott. Kapás nélkül. Legalábbis egyik halon sem volt boszorkánysüveg – az ugyanis a boszorkányhal ismertetőjegye: egy uszony nőtt a feje búbjára. Amikor Uszkány végre sorra került, előkészítette a csapóajtós ketrecet, amit külön erre a célra eszkábált, teletömte minden jóval, és belemerítette a tóba. És mit ad a szerencsétlenség-elkerülés istene? Kifogta a boszorkányhalat! Éjfél előtt két perccel!
Ám csak most jött a neheze. Ugyanis ahhoz, hogy a boszorkányhal átugrasszon a balsorsú keddről a gondtalan szerdára, teljesítened kell egy kívánságát, amire ha nem vagy képes… nos, hát, átok sújt. Meg akkor is, ha nem a megfelelő halat fogod ki a tóból. De hát ezzel jár ez a dolog.
A hal azonban mélyen hallgatott (vagyis már nem annyira mélyen, hanem a felszínen, a ketrecben), és tátogott Uszkányra.
„Bizonyára most gondolkodik azon, mit kívánjon”, vélte Uszkány, és várt. Peregtek a másodpercek…
Aztán letelt a két perc, elmúlt éjfél. A hal pedig nem bökött ki semmit. De most már mindegy is volt. A baljóslatú kedd elkezdődött.
Uszkány mérgében visszadobta a halat a tóba, ő maga pedig szégyenében, vagy félelmében attól, mi vár rá ezek után ezen a kedden, elbujdokolt. Vagyis hát senki sem tudja, mi lett vele.
Mindenesetre a tóban azóta több hal úszkál.
 |
| Baritz Zsolt illusztrációja |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése