Pongó Ákos: Egy könyvmoly kalandja

(Nikinek szeretettel)

Igor Lazin illusztrációja

Nina, a panda két dolgot szeretett a legjobban a világon. A meleget és olvasni. Nagy bánatára a Tél király hideg ujjai szüntelen utat találtak hozzá, mindegy, hány plédet és takarót terített magára. Amikor azt hitte, végre nyugodtan tud olvasni, a fagy bekúszott, és megcsípte lábujjait, vagy éppen könyvet tartó kezeit rázta úgy, hogy a betűk összevissza ugráltak a lapokon.

Egy napon aztán Nina megelégelte Tél király ízetlen tréfáit, felnyalábolta a táskáját, a legnagyobbat, amit talált, teletömte annyi könyvvel, amennyit csak belefért, majd a nyakára csavarta a sálját, hátára terítette a kedvenc takaróját, és útnak indult.

– Nagy ez a négy királyság, majdcsak találok egy helyet, ahol hagynak olvasni! – gondolta.

Azt már tudta, hogy Tél király fagyos vidékein csak dér és didergés jut neki, úgyhogy egyenesen Nyár úr Kánikula birodalmáig vándorolt.

– Hát nézd már ezt a fekete-fehér szőrmókot, Sziszegi! Takarókkal meg könyvekkel akar belépni a Tüzes Nyár Sárkány birodalmába – mondta az egyik őrgyík.

– Legalább hossszott egy ssszáknyi gyújtóssszt. Na vidd ssszépen őket a Nyár Ssszárkány úrnak! – sziszegte a kígyóőr.

Nina mielőtt egy szót is szólhatott volna, a takaróját elkobozták, és gorombán áttaszították a sorompón túlra...

– Még hogy az én drága könyveim gyújtósnak valók? Ekkora pimaszságot! – dúlt-fúlt a kis panda.

Nyár úr Kánikula birodalmában hamar rájött, hogy plédre valóban nem lesz szüksége, csak vízre. A panda olvasás közben úgy el tudott merülni a könyveiben, hogy enni és inni is elfelejtett. Néha már maga Tél király gondoskodott róla, annyira nem hallott, látott a kezében tartott könyvön kívül mást. A frissen olvadt jégbe azonban még a foga is belesajdult szegény pandának. Úgyhogy megfogadta, soha többet nem felejt el inni. Ezt természetesen azonmód el is felejtette, amint a könyvek világa rabul ejtette, és Tél király újra rászedhette.

Kánikula birodalomban Nina elbújt a legárnyékosabb zugban, és olvasásba merült. Az idő csak úgy repült, és egyszeriben irdatlan fejfájás lett úrrá rajta. Feküdt és nyöszörgött, forgolódott, ömlött róla a víz, nem tudta, mi lelte az okos kobakját. Egyszeriben egy alak termett mellette egy nagy üveg vízzel a kezében.

– Ezt idd meg, és mindjárt jobb lesz! – mondta.

Nina egy húzásra kiitta a friss nedűt az üvegből. De ki adott neki vizet? Egy kis sárkánnyal nézett panda-sárkányszemet. Két karmos mancsát keresztbe fonta, és szárnyaival hűsen legyezte a Ninát. Nina fejfájása lassan múlni kezdett...

– Nyár Sárkány birodalmában sűrűn kell inni, ezt mindenki tudja. Főleg olyankor, mikor a nap a legmagasabban jár – okoskodott a kis sárkány. – Nem idevalósi vagy, igaz?

– A Tél királyságból jöttem. Nina vagyok – válaszolta a panda.

– Brrrr, oda sose mennék el. Ákom vagyok, gyere, körbevezetlek.

Nina szeretett volna tiltakozni, de valami visszatartotta. Igyekezett tartani a tempót útitársával, de hiába a sok víz, a melegben valahogy a könyvei sokkal nehezebbnek tűntek. Az sem segített, hogy kis sárkány zöld pikkelyein vakító táncot jártak a nap sugarai. Ákom észrevette, hogy fekete-fehér maci egyre lassabban követi. Úgy vánszorgott, mint a hidegben hagyott gyíkok. Mielőtt Nina bármit mondhatott volna, Ákom elvette nehéz batyuját, hogy megnézze, mégis mit cipel ilyen kitartóan.

– Jaj, hát mondhattad volna, hogy ennyi gyújtós van nálad, akkor egyből Nyár Sárkány úrhoz megyünk. Gyere, segítek elvinni!

– Még hogy gyújtós, mégis mit képzelsz, add vissza a könyveimet, te kétéltű! – hordta le dühösen Nina Ákomot.

– Először is, hüllő, másodszor, Ákom a nevem. Á-K-O-M, annyira nem nehéz név. Különben meg miért vagy ilyen dühös? Mit gondolsz, hogy van itt ilyen kellemes meleg? Mi sárkányok a tüzünkkel papírt és más gyújtóst égetünk – magyarázta a kis sárkány.

– Ti elégetitek a könyveket? Ez borzalmasabb annál is, mint hogy te ezt az időt kellemesnek tartod! – fakadt ki Nina. – Te még sose olvastál el egy könyvet sem?

Ákom értetlenül nézett rá. A kis panda megivott még egy üveg vizet, és felolvasott neki a kedvenc könyvéből. Beesteledett, mire abbahagyták, és a kis sárkány elámult, mennyi történetet rejtenek az addig gyújtósnak használt könyvek.

Nina rosszul aludt, a párás levegő már a könyveken is látszani kezdett, csakúgy, mint Tél király birodalmában, amikor a király havat hozott a királyságába. Mindenki örült, nevetett és játszott, csak a kis panda küszködött a könnyeivel, hogy a hideg pára milyen csúnyán bánt szeretett könyveivel.

Ákom hamar átlátta, hogy Nyár Sárkány birodalma nem pandának való, és bizseregni kezdett az ő talpa is. Hiszen egy könyvmoly panda is nagyobb utat tett már meg, mint ő! Éppen egy virágos borítójú könyvet szárított, mikor eszébe ötlött a megoldás.

– Szakura hercegnő Tavasz királysága való neked! – kiáltott fel. – Hogy is nem jutott hamarabb az eszembe! Ott nincs hőség, mint Nyár Sárkány úr birodalmában, sem olyan hideg, mint Tél király rideg királyságában.

Nina ódzkodott egy újabb hosszú úttól. Azt már belátta, hogy itt sem maradhat, egyedül nem volt kedve továbbmenni. Nézte a kis sárkány csillogó szemeit, és izgalomtól füstölgő orrlyukait. Óvatosan oldalba bökte Ákomot, lenne-e kedve vele tartani. Ákomnak se kellett több, örömében felreppent a levegőbe, és lángcsóvákat fújt. Kerített egy batyut magának is, vizet és bambuszt csomagolt, és útra keltek.

Ákom megdöbbent, mennyire keveset iszik Nina. Folyton emlékeztetnie kellett, hogy ideje lenne újratölteni a kulacsokat, a kis panda meg értetlenül nézett rá, hiszen az övé még félig tele volt. Vigyáznia kellett, nehogy elbotoljon egy leesett ágon. És néhány szakadt, csúnya könyvet inkább áttett a saját batyujába, mondván, ennél rosszabb állapotba úgysem kerülhetnek.

Ninának is volt dolga bőven, hiszen az útjuk alatt rávette Ákomot, hogy tanuljon meg olvasni. A kis sárkány előszeretettel olvasta azokat a sérült könyveket, amikre a kis panda csak fájó szívvel tekintett. Amíg el nem vette tőle, a zsákja legalján rejtegette.

Tavasz királyság határán átkelve hamar megpillantották Szakura hercegnő kastélyát. Tél király jégcsapokból álló hatalmas várban lakott, ahol fenyegetően meredtek a tornyok az égnek. Nyár Sárkány pedig egy vulkán fortyogó gyomrában lakott, és időről időre tüzet okádott.

Szakura hercegnő lakhelye egészen más volt. Kertek váltakoztak ligetekkel és lugasokkal, felkúsztak a zöldellő dombokon. Csodaszép virágok tündököltek mindenhol, és kellemes illatot varázsoltak utazóinknak.

Ninának nem kellett több. Letelepedett az egyik lugasban. Nem volt se túl hideg, se túl meleg, fény és árnyék váltották egymást. Elővette az egyik könyvét, és olvasni kezdett. Ákom elindult, hogy körülnézzen. Teltek-múltak az órák, néha feltűnt egy-egy lángcsóva a közelben a játszadozó állatok kavalkádjában, Nina pedig olvasott egész nap, ahogy arra mindig is vágyott.

Estére a kis sárkány visszatért, és látta, hogy panda barátja már nagyokat ásít, és hunyorogva kémleli az oldalakat. Több se kellett, kövekből tűzhelyet varázsolt, faágakat gyűjtött:

– Mit csinálsz, Ákom? Ilyen nyüzsgésben… – ásított Nina – nem lehet olvasni!

– Türelem, mindjárt meglátod!

Azzal Ákom nagy levegőt vett, és tüzet lehet a száraz ágakra. Nina ijedten ugrott arrébb könyveit védve. Utána vette csak észre, hogy a kövek, amiket a kis sárkány lerakott, körbezárják a lángok táncát. Odaült újdonsült barátja mellé, és a tűz melegét érezve ráébredt, hogy a napnyugtával fázni kezdett. Most bánta csak igazán, hogy a gonosz gyík meg az a kígyó elvették a kedvenc takaróját. Ákom észrevette, ahogy a kis panda didereg, mellé telepedett, beburkolta a szárnyával. Hamarosan elnyomta őket az álom. Végre nem volt se túl meleg, se túl hideg, hanem pont olyan, amiről Nina panda mindig is álmodozott.

 

 

Szerkesztette: Németh Eszter