2019. július 16., kedd

Nagy Izabella: Történet a három leányokról

Grafika: Klesitz Piroska

Nem is a leányokról szól ez a történet,
hanem az ő szívükről.
Mert jött a kékszemű, magas ifjú,
vékony ujjaival arcon simította egyiküket,
erősen, borzasztóan és édesen belenézett a szemeibe,
és már is vége is volt: a lánynak. A csendes napoknak.
A szerelem elveszi a nyugalmat. Csak a sírás marad utána.
Következő nyáron újra jött, s a másik lányt is elkapta,
hévvel csókolták egymást, mint a fölnőttek.
Ej, hát ezek a lányok nem tanultak semmit,
csak a sírás maradt utána, mikor megint eltűnt ősszel.
Jött az új tavasz meg a nyár megint, ahogy szokás, és
a legfiatalabb találkozott vele azon a napon,
és ő is elbukott. A szíve volt az oka.
Így járunk mi lányok, üres lesz azután minden,
mert a fiú tovább indul, vándorolni, kalandra fel.

 
Grafika: Klesitz Piroska

A varázsló kertje

Azt hittem, egy kert a virágoktól édes.
Először meglepnek a színek, a fényes felületek,
bár nem így van, messzibbről tudni lehet,
ahogy közeledünk, ahogy jövünk,
egyszer csak megcsap a kábító virágillat,
és csak ezután látjuk meg a sok piros és kék és sárga
meg hófehér virágcsodát. Összevissza harmóniában.
Meglep: csak egy kert, az utca végén.

Tibi azt mondja, varázsló lakik a házban.
S vele sok rabló, varázslótanonc.
Kincseket gyűjtenek minden éjszaka,
csodálatos, valódi értékeket lopnak másoktól.
Hajnalban a varázsló hempereg a virágok között,
belefúrja fejét a szirmokba, levelekkel ölelkezik.
Hejj, ha tudnátok, mi történik!, mondja Tibi.
Meglep: ez csak egy kert, virágokkal, az utca végén.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése