 |
| Grafika: Klesitz Piroska |
Nem is a
leányokról szól ez a történet,
hanem az ő
szívükről.
Mert jött
a kékszemű, magas ifjú,
vékony
ujjaival arcon simította egyiküket,
erősen, borzasztóan és édesen
belenézett a szemeibe,
és már is
vége is volt: a lánynak. A csendes napoknak.
A szerelem
elveszi a nyugalmat. Csak a sírás marad utána.
Következő
nyáron újra jött, s a másik lányt is elkapta,
hévvel csókolták egymást, mint a fölnőttek.
Ej, hát
ezek a lányok nem tanultak semmit,
csak a
sírás maradt utána, mikor megint eltűnt ősszel.
Jött az új
tavasz meg a nyár megint, ahogy szokás, és
a legfiatalabb találkozott vele
azon a napon,
és ő is
elbukott. A szíve volt az oka.
Így járunk
mi lányok, üres lesz azután minden,
mert
a fiú tovább indul, vándorolni, kalandra fel.
 |
| Grafika: Klesitz Piroska |
A varázsló kertje
Azt
hittem, egy kert a virágoktól édes.
Először
meglepnek a színek, a fényes felületek,
bár
nem így van, messzibbről tudni lehet,
ahogy
közeledünk, ahogy jövünk,
egyszer
csak megcsap a kábító virágillat,
és
csak ezután látjuk meg a sok piros és kék és sárga
meg
hófehér virágcsodát. Összevissza harmóniában.
Meglep:
csak egy kert, az utca végén.
Tibi
azt mondja, varázsló lakik a házban.
S
vele sok rabló, varázslótanonc.
Kincseket
gyűjtenek minden éjszaka,
csodálatos,
valódi értékeket lopnak másoktól.
Hajnalban
a varázsló hempereg a virágok között,
belefúrja
fejét a szirmokba, levelekkel ölelkezik.
Hejj,
ha tudnátok, mi történik!, mondja Tibi.
Meglep:
ez csak egy kert, virágokkal, az utca végén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése