Lilla bevágta maga mögött az ajtót. Akkorát csattant, hogy a diófa ijedtében ledobott magáról egy aranyszínű levelet. Ezután Lilla feltrappolt a lépcsőn, és bevonult a szobájába.
– Utálom az iskolát! – közölte a plüssrigóval, aki az ágyon ülve várta, hogy a gazdája hazaérjen.
Lilla a könnyeit törölgette, miközben átöltözött. A fehér egyening helyett a sárga pólót vette fel. Azt, amelyiken apró jetik voltak és egy pirosas folt, amit még a nyári táborban szerzett. Anya sokszor kimosta, de mindhiába, a folt a pólóra költözött. Anya ezután ki akarta dobni, de Lilla ragaszkodott hozzá.
Amikor elkészült az öltözéssel, a kisasztalhoz ment, és leültette a rigót. Felszolgálta a kekszeket, és nagyot szürcsölt a rózsaszín bögréből. Elképzelte, hogy a Himaláján ülnek, éppen egy expedíció közepén. Most fogják megmászni a csúcsot.
– Merre repültél ma? – kérdezte a rigó.
– Semerre! – vallotta be Lilla. – Hangosan kellett olvasnunk, és én voltam a legbénább!
– Pedig milyen sokat gyakoroltunk – válaszolt a rigó, a szárnyai közé fogta a bögrét, majd felhörpintette a teáját.
– Nem baj, nem fogok többet olvasni! – jelentette ki Lilla, majd elpakolta a teáskészletét, és egyetlen mozdulattal félrelökte a táskáját. A táska nagy puffanással a földre esett, és egy összehajtott papír csusszant a szőnyegre.
 |
| Szabó-Szemenyei Eszter rajza |
– Az meg mi? – kérdezte a rigó.
– Magdi néni adta, hogy gyakoroljak – mondta Lilla, majd azonnal hozzátette –, de nem fogok!
A rigót azonban nem hagyta nyugodni a hófehér papír.
– Miről szól? – kérdezte Lillától.
Lilla a kezébe vette a lapot, és hangosan olvasta az első sort.
– Lil-la és a ri-gó ka-land-ja-i.
Lilla nem hitt a szemének! Magdi néni róluk írt mesét. Hirtelen úgy vert a szíve, mintha tényleg a Himaláján állna. Ezt azonnal el kellett olvasnia! Lehet, hogy végre megmásszák a fehér csúcsokat? Esetleg a rigó kap igazi szárnyakat, hogy repülhessen?
– Olvasd tovább – kérte a rigó.
Lilla értetlenül forgatta a kezében a lapot.
– Üres – mondta meglepetten.
– Hogyhogy üres??
– Mondom! – erősködött Lilla, és megmutatta a rigónak a fehér lapot. Csupán a cím szerepelt rajta, se több, se kevesebb.
– Miért adta oda üresen? – rázta meg a fejét rosszallóan a rigó.
– Holnap megkérdezem tőle – határozta el Lilla, de azért egy kicsit szomorú lett. Végre lett volna valami a jó a mai napban, erre a meséjük üres.
– Kimehetnénk – javasolta a rigó.
Lilla kilesett az ablakon. Ma nem esett az eső. Ideje volt folytatni az expedíciót!
– Menjünk! – bólintott, majd magára húzta a piros kabátját, felkapta a rigót és kimentek a kertbe.
A diófa aranyozott hegycsúcsként emelkedett előttük. A háztetőkből kinyúló kémények, mint egy-egy kilátó, szinte hívogatták a repülni vágyót. A szürkén gomolygó füst távoli hegyvonulat képét rajzolta az égre, ahol a völgyekben idegen birodalmak várták, hogy felfedezzék őket.
– Figyelem, figyelem, megközelítjük az alaptábort! – zengte Lilla és a fűben elhelyezett járólapokon ugrált el a csipkebokrokig. A csipkebokor tövében két tuskó várt rájuk, amit Lilla székként szokott használni. Letette a rigót az egyikre.
– Jelentem, megérkeztünk! Az idő hideg, talán hó is lesz – mondta katonásan a szabadon maradt rönk mellett.
– Akkor gyorsan el kell látnunk a mai feladatokat! – válaszolta a rigó. – Élelmet kell keresnünk még a havazás előtt!
Lilla bólintott, és elszaladt a garázsba. Egy lila vödörrel tért vissza.
– Elhagyom a kijelölt utat – jelentette a rigónak, majd leugrott a járólapról és a nedves fűben szaladt tovább.
Messziről elkerülte a szúrós málnabokrot, amelyen már csak itt-ott kapaszkodott néhány levél. Inkább a fehér kavicsos utakkal átszőtt virágágyás felé szaladt. Lilla végig trappolt az utacskán, a kavicsok összekoccantak a csizmája alatt.
Lilla felszedett pár lehullott faágat, sárga és barna leveleket, néhány fehér kavicsot, egy kis földet, majd a tölgyre nézett.
– Megközelítem a csúcsot – jelentette a rigónak, aki a tuskóról nézte az expedíciót.
Lilla megtorpant. Megnyalta az ujja hegyét, majd a magasba emelte.
– Erősödik a szél! Sietnem kell! – kiáltotta és a tölgy alatti levélkupacot célozta meg.
Úgy somfordált, mintha rosszban sántikálna. Talán azért, mert a szülei többször megkérték rá, hogy ne túrja szét a kupacokat, amiről ő néha teljesen megfeledkezett. Most is letette a vödröt, és ugráshoz készült. Már lendült a karja, amikor meglátott valamit, ami sehogy sem illett a sima levelek közé.
– Itt egy süni! – kiáltotta és mozdulatlanná dermedt. Várt egy kicsit, de a süni ugyanúgy feküdt tovább. – Erősítést hívok, te maradj ott!
Lilla fejvesztve rohant az anyukájáért.
– Éppen a kupacnál akartam játszani, amikor megláttam – magyarázta neki, és megmutatta, hogy pontosan hol fekszik a sün. – Látod? Nem mozog!
Anya leguggolt, és félretolta a leveleket.
– Csak téli álomra készül, azért nem mozog – nyugtatta meg.
– De jól van?
– Igen, ilyenkor ők már nem esznek, hanem bebújnak egy meleg helyre, és lassan elalszanak – folytatta anya.
– De mi van, ha éhes? És ha beteg? Nem hagyhatjuk csak úgy itt! – könyörgött Lilla.
Az anyukája felsóhajtott.
– Tudod mit? Mindjárt kiderítjük, hogy jól van-e.
Lilla szeme felcsillant. Az expedíció orvosi segítséget követelt! Visszakísérte anyát a házba, majd két vastag konyhai kesztyűvel és egy mérleggel tértek vissza a tölgyhöz.
– Várj, hozom a rigót! – mondta Lilla és elszaladt érte. Nem akarta, hogy a barátja kimaradjon a kalandból.
– Onnan tudjuk, hogy egészséges a süni, ha legalább fél kiló a súlya – magyarázott anya, miközben felvette a kesztyűt és óvatosan megemelte a sünit.
– Miért pont fél kiló? – kérdezte Lilla.
– A sünik egész nyáron tömik a hasukat, hogy jól meghízzanak – mondta anya. – Így nyugodtan alhatnak télen, nem kell felkelniük enni. És mivel ilyen pici állatok, elég nekik a fél kiló.
Lilla közelebb hajolt. Kíváncsian figyelte, ahogy az anyukája óvatosan a konyhai mérlegre fekteti a sünit. A számok hirtelen pörögni kezdtek.
– 534 gramm – olvasta hangosan anya. – Az egy picivel több, mint fél kiló!
– Akkor jól van? – kérdezte Lilla.
– Igen, ez a süni nagyon jól van – bólogatott anya. – Bár lehet, hogy már visszafeküdne az ágyába.
– Tegyük vissza gyorsan! – kérte Lilla.
– De akkor nem ugrálhatsz majd a kupacban – emlékeztette anya.
Lilla elgondolkodott. Tényleg... A rigóra nézett, aki most csendben maradt, nehogy anya meghallja, hogy beszél. De azért alig észrevehetően bólintott.
– Nem baj, anya – mondta végül Lilla –, majd játszok máshol. Sőt, itt fogok őrködni, hogy senki ne bántsa!
– Nagyon jó ötlet – értett vele egyet anya. – Teszünk ide valamit, hogy emlékezzünk a fekhelyére.
– Tudom már! – kiáltott Lilla, és elszaladt a csipkebokornál árválkodó tuskóért és a tölgyfa alá görgette. – Így mindig eszembe jut majd, hogy itt alszik a süni.
Anya egyetértően bólintott, majd óvatosan visszarakta sünit a levelek alá. Gondosan betakargatták, és hagyták aludni. Ezután anya visszament a házba.
– Ez szuper volt! – szólalt meg a rigó.
– Igen, ez volt a legjobb expedíciónk!
Még játszottak egy kicsit, aztán amikor a szél vörösre csípte Lilla fülét, visszamentek a meleg házba.
A szobába lépve Lilla megpillantotta Magdi néni üres meséjét. Kezébe vette a lapot, úgy bámulta.
– Mi a baj? – kérdezte a rigó.
– Eszembe jutott valami – mondta Lilla. – Mi lenne, ha leírnám az expedíciót?
A rigó jókedvűen tapsikolt a szárnyával.
– Akkor lenne egy saját mesénk, ami tényleg csak a mienk!
– És akkor holnap felolvashatnám Magdi néninek! – bólogatott Lilla.
Így történt, hogy Lilla ceruzát ragadott és lassan, szóról szóra leírta a kalandjukat, másnap pedig az egész osztály előtt felolvasta, amit a rigó az iskolatáska mélyéről hallgatott meg.
Lillának úgy tetszett a mese, hogy elhatározta, innentől kezdve minden történetüket papírra veti. Másnap kiválasztott egy csodaszép, hegyeket ábrázoló füzetet, amiben idővel egyre több expedíció kapott helyett.
Akárhányszor eleredt az eső odakint, Lilla és a rigó összebújva nyitották fel a füzetet, és ha csak képzeletben is, de újraélték a kalandjaikat. Ilyenkor a kert magas ormai ismét fehéren ragyogtak, az egykor idegen birodalmak régi ismerősként köszöntötték őket, a rigó pedig... nos, ő végre tényleg szabadon repülhetett.
Szerk.: Majoros Nóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése