Egyszer történt, hogy egy kancsal egér lett az egerek királya. A tekintetében tótágast állt az ég és a föld, és ő is így látta a világot.
Ezért is lett az egerek királya. Mert úgy esett, hogy a ház komisz macskája nagyon megkeserítette az egerek életét, de a kancsal egér, aki nem látta, milyen félelmetes a szörnyeteg, délcegen kiállt elé, és ajtót mutatott neki, takarodj! Azt sem vette észre a kancsal egerünk, hogy a ház kutyája ott vicsorított mögötte, és a komisz kandúr nem tőle, hanem a habzószájú, csupafog ebtől ijedt halálra és iszkolt messzire. A háziak nem bánták, hogy elment, mert tört-zúzott, amerre járt, sok összetört edény száradt a lelkén.
Nagy volt öröme az egereknek, megkoronázták a kancsal egeret! De bizony rosszul tették! A kancsal egérben nem volt meg a jó királyok egyetlen erénye sem: nagylelkűség, igazságosság, alázatosság. Hanem ellenkezőleg, harácsolt, mint egy hörcsög, a legfinomabb sajtokat mind be kellett szolgáltatni neki! Ha vitás esetekben az egerek elé járultak, hozzon ítélet, azt nézte, hogy származik haszna belőle, afelé kedvezett, aki jobban megfizette. Az alázatosság, ha volt is benne valaha bármi kevés, azt gyorsan levedlette.A kancsal egér király kedvenc foglalatossága az volt, hogy felcicomázta magát és kíséretével kevélyen parádézott.
Aztán már túl szűk lett neki az egérlyuk! Először összerúgta a port a falban élő hangyákkal, csigákkal, és a poloskákkal. De ez se volt elég! A kertet akarta! A pockok nem értették, mit acsarkodik, volt elég hely mindkettőjük számára. De a kancsal egér király nem így látta, még a béketűrő borzzal is sikerült összevesznie.
Ha nem ellenségeket keresett házon belül és túl, akkor a konyhában pöffeszkedett és az egérszolgáival etette magát a spájzból lopott finomabbnál-finomabbnál falatokkal. Ezt már a háziak is megelégelték. Nem volt kenyér, sajt, kolbász, ami ne lett volna egérlátta!
Így a háziak elhatározták, hogy visszaédesgetik az elűzött kandúrt a házba. De hiába száműzték a kutyát a hideg és nyirkos előszobába, ez a macskánknak nem volt elég. Kérette magát, nem volt hajlandó többet a maradékot enni, azt akarta, amit a háziak: halat, frissensültet, csirkenyársat. Addig is,a pockokat sanyargatta,sőt a borzzal is összeakasztotta a bajszát. Ezt már sok volt, összehívták a házi állatok tanácsát. A gyűlésbe a kancsal egér király is hivatalos volt. De a többiek a kancsal egér királytól hiába vártak megértést és segítséget, egyiket se kaptak. Csak szidalmazást és kioktatást. Mit nyavalyognak, ahelyett, hogy háborúznának a macskával, kössenek vele békét, adják meg, amit szeretne, ha egy pockot, akkor azt, annyi van belőle!Ha a borz bundája kell, kapja meg, majd kinő megint!Neki, mint egér királynak nincs vitája a macskával, sőt örülne, ha visszajönne, akkor ők, vagyis az egerek, egy tálból falatozhatnának vele! Elhűltek a pockok és a borz! Hiába ágáltak, hogy így az egerek népét sodorja veszélybe, a kancsal egér király legyintett, bolond beszéd!
Az állatok tanácskozása eredménytelenül feloszlott. De a pockok és a borz cselt eszeltek ki, eljátszák, hogy a borz is retteg a macskától. A tervük bejött, a háziak látva, hogy még a nagy borzot is megfutamítja a kis kandúr, mindent megadtak neki,külön csak neki főztek.
Erre már macska is megenyhült, miután befalta az ízletes étket, nagy kegyesen átlépte a ház küszöbét.Első dolga volt, hogy a lábtörlőn heverő kutya képébe fújjon. A kutya pisszenni se mert. A háziak szigorúan meghagyták, ha rávakkant a a macskára, akkor repül. Macska látva, hogy nem kell tartania a kutyától, beljebb merészkedett, és meg sem állt a konyháig. Ott szembe találta magát a kancsal egér királlyal, aki szokása szerint a bendőjét tömte. Az egér király hellyel kínálta. A macska felszökkent az asztalra, az egér mellé.
- Hálás lehetsz nekem! - mosolygott rá a kancsal egérkirály miközben eltüntetett egy méretes sajtot.
- Hálás is vagyok! – válaszolta a macska, és azzal bekapta a kancsal egér királyt.
Mi a tanulság? Ha az egér macskával játszik a végén mindig megeszik.
Gillich Luca illusztrációja |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése