Lukács-Kis Panka: VarázsSzeplők

 Mimi volt a legkisebb a boszi óvodában. Aprócska, hirtelen vörös, göndör hajú, zöld szemű kislány, ezernyi szeplővel az arcán.
A nagyobb gyerekek gyakran csúfolták:
- Pöttyöslabda, pöttyöslabda! Gyere ide pöttyöslabda!
Mimi ilyenkor pipacs vörös arccal rontott neki a csúfolódóknak és kiabálva szórt rájuk átkokkal kígyót, békát.
Egy péntek tizenharmadikai napon Mimit megint csúfolni kezdték. A kis boszilány válogatott átkokkal felelt. A boszi óvónéni azonban türelmes szeretettel csitította;
- Ne vedd a szívedre, nem akarnak bántani, csak eddig még nem láttak VarázsSzeplőket!
A kis boszi nagy csodálkozásában még azt is elfelejtette, hogy egy pillanattal korábban Mandragóra haját akarta éppen meghúzni, és Undok Ulrik orrát akarta megfricskázni.

- Gyertek üljünk le a repülő meseszőnyegünkre! - hívta kedves hangján Boszinéni a kis ovisokat a hatalmas erdei tóra emlékeztető szőnyegre.
Ehhez kellett némi idő, mert Vadóc Vendel és Gőte Mirabella éppen békává akarták varázsolni Tóvölgyi Gedeont. Nagy igyekezetükben Gedeon brekegni kezdett és zöld lett a haja. Ezen annyira nevettek a bosziovisok, hogy addig nem lehettet elkezdeni a mesét, amig Boszinéni vissza nem varázsolta Gedeont az eredeti formájába. Ezután Pöffeteg Katica szólt, hogy neki meg pisilnie kell és szomjas is.
Mikor végül mindenki az erdei tavacskára emlékeztető szőnyegen ült, kezdődhetett a mese.

„Egy havas téli estén a Szeplő tanyát óriási hangzavar töltötte meg. 

- Hagyj békén! Ne húzd a hajam! Ezzel én játszottam, add vissza! - hallatszott mindenfelől a sivalkodás.
A Szeplő csemeték, akik épp tizenhárman voltak folyton civakodtak. Panaszkodtak; a tejberizs túl édes, a pulóver túl puha, a kisautó elgurul, a Hold túl messze van, a mama meséje túl rövid. Szeplő mama nem győzte őket csitítani. Sokszor annyira elfáradt, hogy a legnagyobb zaj közepén is képes volt elaludni. Ez történt ezen az estén is, ami péntek tizenharmadikára esett. Annyira mélyen aludt, hogy csemetéi hiába randalíroztak, hangoskodtak, dobálóztak, veszekedtek, hisztiztek, csapkodtak, nem tudták felébreszteni.

Szeplő mama álmodott: rózsaszín vattacukor felhők alatt táncolt, pillecukor lepkékkel futott versenyt, csokoládé pacsirtákkal énekelt. Mikor elfáradt, leheveredett a selyemméz mezőre és az eget kémlelte. Az ultraviola égbolt egyszer csak vibrálni kezdett. Egy színpompás, ívszerű valami jelent meg a feje felett. Sosem látott még ilyen szépet. Felállt, hogy megérintse. Addig nyújtózott, míg a lába már nem érte a földet. Egyre magasabban lebegett a föld felett, a színes csoda pedig egyre közelebb volt hozzá. Mikor végre elérte, meglepődött. Egyszerre érezte keménynek és puhának. Felkapaszkodott rá. 

- Köszöntelek Szeplő mama! Vagy inkább hívjalak CsillagVirágnak?! - hallatszott valahonnan.
- Ki vagy? Hol vagy? Nem látlak!– forgott Szeplő mama óvatosan.
- Pedig látsz! Csak nem ott keresel, ahol igazából vagyok, ott keresel, ahol te gondolod, hogy vagyok. Gondolkodj és nézz körbe jobban!
Szeplő mama mély levegőt vett, próbálta izgatott szívdobogását lecsitítani. Lassan körbe nézett az ultraviola égen. Nem lehet más a hang tulajdonosa csak a…
- Szivárvány, te beszélsz?
- Igen. A nevem pedig CsillagSzivárvány.
- Hasonlít az én régi nevemre.
- Nem véletlenül, ugyanis testvérek vagyunk. Réges régen téged egy hatalmas égi vihar a Földre sodort. Nem tudtunk visszahozni, ezért segítettünk neked családot találni ott lent. Régóta figyellek és ma azért hoztalak az álmodon át, hogy segítsek visszatalálni a boldogságodhoz.

Szeplő mama csodálkozásában szóhoz sem jutott.

-    Tudod miért olyan rosszcsontok a gyerekeid? Mert el vannak zárva az égtől. Ők oda tartoznak, ahogy te is. Ugye, mostmár emlékszel, milyen az ultraviola ég, a repülés, a vattacukor felhők, a pillecukor lepkék, a csokoládé pacsirták, a selyemméz mező? Sokáig vártam, hogy újra velem lehess, s hogy ezután bármikor eljöhess hozzám ajándékot kaptok tőlem: VarázsSzeplőket.
Az arcodon helyezem el őket. Amikor nagyon hiányzom neked én és az ultraviola ég szabadsága szivárvány színűvé válnak. Ekkor indulhatsz hozzám és hozhatod a gyerekeidet is. Ahogy felébredsz az arcodon lesznek a vörös varázsszeplők és a gyermekeiden is megjelennek, amint megsimítod őket ébredés után.

Szeplő mama örömmel teli szívvel ébredt.
-    Gyerekek, gyertek ide!! -kiáltotta izgatottan.
A Szeplő gyerekek azonnal odasereglettek az anyukájuk köré, mintha érezték volna, hogy itt valami csoda-fura dolog van készülőben.
- Miért mosolyogtál álmodban? - kérdezte a legkisebb Szeplő gyerek, Micike. Szeplő mama mesélni kezdett: a vattacukor felhőkről, az ultraviola égről, a csokoládé pacsirtákról, a selyemméz mezőkről, CsillagSzivárványról és aVarázsSzeplőkröl is.
- Tényleg szeplős vagy!- kiáltották a gyerekek kórusban.
Szeplő mama tükör elé állt, vörös szeplői ott virítottak az arcán, pont ahogyan CsillagSzivárvány mondta. A gyermekeihez fordult és mind a tizenhármat megcirógatta. Rögtön megjelentek az ő szeplőik is.
Ettől a naptól kezdve a Szeplő család élete teljesen megváltozott. Nem lehetett hallani többet a; „Hagyj békén! Ne húzd a hajam! Ezzel én játszottam, add vissza!” kiáltásokat. Bármelyik kis Szeplő szomorú vagy rosszkedvű lett, az arcán lévő VarázsSzeplők működésbe léptek és a lurkó meg sem állt az ultraviola égig.”

 
- Így volt mese volt minden szava igaz volt! Ha belenézel a tükörbe és meglátod a szeplőidet ne felejtsd, az ég egy darabkáját hordod. - fejezte be Boszinéni a mesét.
Mimi, a legkisebb bosziovis szóhoz sem jutott. Percekig csend volt a csoportban. Aztán Turbolya Fanni, aki Mimi legjobb barátja volt, felkiáltott
- Én is akarok VarázsSzeplőket!

Ettől a pillanattól kezdve a hangzavar leírhatatlanná vált. Mindenki VarázsSzeplőket akart.
- Az igazság az, hogy mindenkinek vannak VarázsSzeplői - magyarázta Boszinéni - van, akin már születésétől fogva látszanak, és van, aki elrejtve a szívében hordja őket.- Látni akarjátok az enyémeket?
Egy pillanat múlva az arca csillogni kezdett és szivárványszínű szeplők kezdtek megjelenni rajta, szám szerint egy tucat meg kettő.
- A nevem Szeplő Mici- suttogta csillogó szemekkel Boszinéni – és segítek előcsalni a ti VarázsSzeplőieteket is.
Boszinéni sorra megsimította a bosziovisok arcát. Mindegyikőjükön sorban meg is jelentek a VarázsSzeplők.
- Használjátok örömmel a szeplőiteket, s ha valakinek szüksége van rá, meséljetek neki ti is róluk, CsillagVirágról és az ultraviola égről. Ez az én ajándékom nektek! -fejezte be Boszinéni.
Így volt mese volt minden szava igaz volt!

Fodor Veronika illusztrációja