A sárkányballon kissé inogva állt meg a táj fölött. Lehmann tábornok kiköttette egy tölgyfa vaskos derekához, egyelőre csak körülnézni akart fentről, nem indult még sehová. Bőrkesztyűs kezével megütögette a felöltője zsebeit, a távcsövét kereste. Szokatlanul óvatlan volt: a szíve fölé tűzött aranyszín sárkányt egyetlen mozdulattal lökte le. A sárkány néhány pillanatra az egyik nehezékül szolgáló homokzsák szélére esett. Reményteli pillanatok voltak ezek. Lehmann a kosár szélére támaszkodva hajolt előre, nem tehetett azonban semmit. Az aranysárkány elveszítve egyensúlyát zuhanni kezdett lefelé.
– Ksssssz – szisszent fel a tábornok. A sárkány fontosabb volt neki, mint bármi akkoriban. Azzal gyűjtötte össze ugyanis az álmokat. Mindenféle álmot: jót és rosszat, legelsőt és legutolsót. Ahogy felegyenesedett, szemébe nézett a varjú, amely mindig a vállán ült. Fejét kissé oldalra billentette, saját tükörképét csodálta Lehmann szemében.
– Fel tudod hozni nekem? Ugye fel? – meredt a madárra. A varjú prüszkölt egyet és a kosár szélére röppent. – Talán már látod is innen, huh?
– Krrraaaa – válaszolta a madár, és ellökte magát a kosár széléről.
A tábornok felegyenesedett. Zavartan megigazította farkasprém kabátjának gallérját, szorosabbra húzta magán, fázott. Kissé összeszorított szemmel nézett körül.
– Na, jól van, nézzük csak, mért is jöttem most fel? – nézett maga elé. Észrevette jobb kezében a sárgaréz távcsövet. A távcső üvegén keresztül az egész vidék tarka takarónak tűnt. Sárga volt és barna, zöld és szürke. Szürke az őszi pataktól, tarka a falevelektől. Lehmann szeme megpihent egy kis házon, a patak mellett. Füst gomolygott kifelé a kéményéből. Régóta nem érzett nyugalom áradt szét a testében. Nem emlékezett rá, honnan volt ismerős a hely, arra sem, hogy honnan volt ismerős az érzés. A varjú nem maradt sokáig távol. Elméje egy alig látható vörös szalaggal kötötte a sárkány ragyogó szívéhez, így könnyű volt megtalálnia. Ahogy újra a ballon kosarának peremére szállt, Lehmann tekintetéről eltűnt a feledés fátyla.
– Munin, hamar megtaláltad – vette át a sárkányt, és szokott helyére tűzte vissza. – Jó, hogy visszatértél, nem emlékeztem, hogy ma még dolgunk van. El kell foglalnunk azt a falut.
 |
| Fodor Veronika illusztrációja |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése