 |
| Bechtel Helga illusztrációja |
Bözsikém, csillagom,
merre fut a lábad?
Tövis meg ne szúrjon,
a tarlót vigyázzad.
El ne kóboroljál,
amerre a csorda.
A szederfa alatt
játszhatsz, kicsi szolga.
Sonnheimer Bözsike
röppen, nem is lépdel,
szederfa csúcsáig
pillantása ér fel.
Óriás nagy árnyék
úgy öleli körbe,
mintha édesanyja
karjaiba dőlne.
Mintha édesanyja
karjába vehetné,
ölben ringathatná,
magához ölelné.
Mintha a legkisebb
királylányka lenne,
szederpalotában
csillaggyöpre menne.
Mintha édesanyja
szólongatná, kelj fel!
Gyere, kicsi lányom!
Mikor jön az éjfél,
csillaghintón küldöm
inasom teérted.
Holdfényhez igazítsd
járásod és lépted.
Bözsikém, csillagom,
merre fut a lábad?
Tövis meg ne szúrjon,
a tarlót vigyázzad.
A szederfa alatt
játszhatsz, egész nappal.
Nyugovóra térünk
majd az alkonyattal.
Nőné ki az ágyat,
rugdossa a szalmát,
vergődő az álma,
nem leli nyugalmát.
S mikor a függönyrojt
holdsugárral éled,
azon kapja magát,
hogy már fel is ébredt.
Bözsikém, csillagom,
hová tűntél, kincsem?
Anyád is így ment el,
hogy még nyoma sincsen.
Micsoda egy átok
verte meg e házat?
Mi a fene történt?
Nincs rá magyarázat.
Asszonyanyám, ne sírj!
Velem van a lányom.
Miért búslakodnál
a kettős hiányon.
Nézz a Hold tükrébe,
amíg kerek. Látod,
csillagpázsiton ül
unokád és lányod.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése