 |
| Takács Viktória illusztrációja |
„Mi leszel, ha nagy leszel?” – kérdezték a felnőttek örökösen Bálintot.
Ő jobbra-balra ingatta a fejét, szemeit forgatta, zavartan állt egyik lábáról a másikra, és nem tudta, mit feleljen. Nagyon sokat mélázott aztán a kérdésen.
Elnézte az anyukáját: ő vajon mi lehet? Azt látta, hogy puha piros, fehér pöttyös, mókás „pongyolában”, nagy hajába font színes masnijaival, szőrös mamuszával a lábán egész nap a számítógép fölé hajol, ütögeti a billentyűket, mire a fehér lapok szürkévé változnak. Közben fel-felnevet, és olykor neki is felolvassa, mik történnek a betűk országában. Sokat nevettek így együtt.
Aztán látta a nagypapáját is, aki hatalmas, mindent elnyelő fekete táskájával olykor akár éjjel is benézett hozzájuk: ilyenkor belekukucskál Bálint torkába, megkopogtatja a hátát, hallgatózik, dirmeg-dörmög, s azt mondja: „Na, dörömbölnek a kismanók!”, majd sötétbarna folyadékot önt egy kanálba, amit Bálintnak le kell nyelnie. Ezt ő nem bánja, mert tudja, hogy ilyenkor nagypapa is náluk fog aludni, ami mókás, mert nagyon hangosan horkol. Reggel aztán azt mondja, hogy ő nem is horkolt, csak éjjel az ő torkába ugrottak át a dörömbölő kismanók.
És persze ott volt Apa! Apa igazi pilóta! Színes sárkányrepülőjével szeli az eget, ráadásul van egy igazi piros motorkerékpárja is, fehér bukósisakkal, aminek a közepén bordó csík fut végig. Csak az kár, hogy Apa ritkán van otthon, de ha megérkezik, mindig sokat mesél a repülésről, a felhőkről, és olykor a motorjára is felülteti Bálintot. Ilyenkor tesznek egy kört az ovi körül, és Bálint mindig reméli, hogy Árpi, akinek motor a jele, és egy kézzel is meg tudja fogni a bögrét, épp akkor pillant ki az udvarról, amikor Apával a piros motoron ülnek.
Bálint el is döntötte: ő is pilóta akar lenni, vagy esetleg motoros… Így aztán ezt válaszolta a felnőttek buta „Mi leszel, ha nagy leszel?” kérdésére: – Mi más: pilóta vagy motoros!
Bálint sokat nézte az eget, hátha egyszer felbukkan Apa a sárkányával a mackókat formázó felhők között. Hallotta ugyanis anyától, hogy réges-régen, amikor ő még egészen pici baba volt, Apa a házuk szomszédságában elterülő domboldalon szállt le, és Anya látta az erkélyről, ahogy köröz a színes sárkány, majd óvatosan leereszkedik a magasból. Földet érés után Anya gyorsan összecsomagolta az elemózsiás hátizsákját, Bálintot berakta a hordozóba, a hátára vette, és a hátizsákkal a kezében leszaladt Apához a mezőre. Ott pedig jól beuzsonnáztak, még tábortüzet is raktak! Milyen jó lehetett!
Aztán anya puha piros, fehér pöttyös, mókás pongyolája megszürkült, mint a lapok a számítógépén. Apa piros motorja is eltűnt. Nagypapa viszont mind gyakrabban jött, sőt olykor az egész hétvégét ott tölti náluk. Ez persze jó, mert ilyenkor sokat beszélgetnek, és színes szélforgókat is hajtogatnak, amiket aztán az erkélyre tesznek ki egymás mellé, a virágládákba: ezek olyan színűek, mint Apa sárkánya, és mindig megmutatják, milyen a szél, merről fúj, és milyen erősen. Apa sajnos mindezt nem látja. Bár Anya azt mondta, hogy apa az eget szeli – vagyis talán mégiscsak látja.
Bálint abban reménykedett, hátha egyszer ő is megpillantja Apát, amint az eget szeli. És akkor persze Apa óvatosan leereszkedik a magasból, vet egy pillantást a színes szélforgós virágládákra, majd sárkányát a magasból a házuk melletti mező felé irányítja, és leszáll a földre. Persze erre ő Anyával rögvest összepakolja az elemózsiás hátizsákot, és együtt leszaladnak Apához a mezőre piknikezni. Talán még tábortüzet is raknak. Anya ugyan mostanában nagyon félt, hogy a közeli építkezés lassan felfalja a mezőt – így mondja: „felfalja a mezőt”, mint a mesében a farkas a gidákat –, de ő tudta, hogy Apa biztosan megoldja, hogy ha máshol nem is, legalább a tízemeletesük tetején leszálljon. Az sem baj, hogy ott nem tudnak tábortüzet rakni, azért uzsonnázni még uzsonnázhatnak.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése