(részlet
a Zé című meseciklusból)
|
Bódi Kati illusztrációja
|
Reggel
hét óra huszonhét perc volt. Az óramutató ütemes tikkje és takkja mellett
rejtélyes surrogás és sercegés nesze hallatszott a mennyezet bal sarkától két
és fél centiméterre. A hang egyre közeledett, majd mintha hirtelen lekapcsolták
volna, abbamaradt. A szoba lakója, Zé akkor vette észre új vendégét.
– Jó reggelt! Hát te ki vagy? – ereszkedett
közelebb Zéhez ezüstös pókfonalán Keresztes, a kíváncsi pók.
– Zé. A nevem Zé, szia – válaszolt udvariasan
a fiú.
Egyáltalán nem lepődött meg a kérdésen,
viszont az egyre csak nyúló és csillogó pókfonálról nem tudta levenni a szemét.
– Tudod, hetek óta itt fekszem az ágyamban,
már csukott szemmel is le tudnám rajzolni a felettem húzódó mennyezet
repedéseit. Nagyon unatkozom – vallotta be Zé.
– Nem te vagy az első gyerek, akinek a
szobájában hálót szövök, de te vagy az első, aki ilyenkor nem az iskolába
igyekszik. Elkésel. Öltöznöd kéne – noszogatta Keresztes.
– Nem mehetek. Ágyban kell maradnom –
dünnyögte komoran Zé, és a hasához húzta a térdeit.
– Na, ne viccelj! Ezt a kifogást már többször
hallottam. Lejárt lemez – pirított oda a nyolclábú.
– Ez nem kamu – sziszegte a fiú. – Beteg és
kimerült vagyok, szüntelenül fáj a hasam.
Keresztes nem válaszolt, nekiállt pókhálót
szőni. Úgy döntött, Zé ágyának fejtámláját és a rácsíptetett olvasólámpa fejét
fogja összekötni. A fény közelében úgyis több bogár zizeg – állapította meg
magában, s már ragasztotta is a fonal végét.
– A nagyapám mesélt egyszer egy hercegről és
otthonáról, Fájdalomországról, ahonnan titkos alagút vezet a Vidorvölgybe.
Érdekel, hogy lehet oda jutni? – kérdezte halkan a pók, miközben szakadatlanul
dolgozott.
– Vidorvölgyben nincs fájdalom? Mesélj róla,
légy szíves! – kérte Zé.
– Érezni lehet a fájdalmat, de amellett
észreveheted a langyos tavaszi idő szépségeit is: a virágzó bazsarózsákat, a
harmatos a búzavirágokat, és a szellőt, ami koszorúként hajadba fújja az
almavirágszirmokat. Pillangók ülik körbe az ebédlőasztalokat, finom
édességekkel kényeztetnek még az iskolai menzán is, és képzeld, senki sem
ismeri a házifeladat fogalmát – Keresztes mesélt és mesélt, szőtt-szövögetett
fáradhatatlanul.
– Bárcsak én is eljuthatnék ide – álmodozott
Zé.
– Gyere velem, együtt megkeressük! Csukd be a
szemed. Végy egy nagy levegőt az orrodon, és a szádon lassan fújd ki.
Beszív-kifúj, beszív-kifúj – mutatta a pók, a fiú pedig utánozta. Lélegzett.
Beszívta és kifújta a levegőt.
Mire a háló kész lett, a történet is véget
ért, Zé pedig mélyen szundikált. Álmában ő volt Vidorvölgy hercege.
Szerkesztette:
Miklya Zsolt