Csányi Szilvia: Bolyhos és Sámli bevásárol

 

Sipos Fanni illusztrációja

 

Bolyhos és Sámli, a két kutyus otthonosan mozognak a helyi piacon, mert gazdájukkal, Artúr bácsival hetente többször járnak oda friss gyümölcsért-zöldségért, na meg finom levesekért. Az árusok már jól ismerik Artúr bácsit és két kutyáját is. A kifőzdés néni mindig csomagol egy-két csontot is az öregúr levese mellé, külön nekik.

Bolyhos és Sámli gyanítja, hogy gazdájuknak igazából nem kellene olyan sokszor piacra járnia, heti egy alkalommal is bőven be tudná szerezni azt, amire szüksége van, de mivel egyedül él, a piacon mindig beszédbe elegyedhet valakivel. Otthon csak a két kutyussal beszélget, meg néha a szomszéd nénivel, egyébként egyedül van.

Egyik reggel Bolyhos gyanús csöndre ébredt. A csend azért volt gyanús, mert mire ő fel szokott kelni, Artúr bácsi már rendszerint a konyhában fütyörészik, hangosan szürcsöli a kávéját, és zörög az újságjával.

– Sámli! Ébredj! Valami nem stimmel – szólongatta kis társát.

– Ugyan, mi lehetne a baj? Csodásan süt a nap – nyújtózkodott Sámli, és hatalmasat ásított.

Bolyhost nem nyugtatta meg a derűs időjárás, inkább a konyhába sietett, de Artúr bácsi nem volt ott. Gyorsan beszaladt gazdája hálószobájába. Az öregúr még az ágyban feküdt, de ébren volt. Az arca vörös volt, és nagyon köhögött.

– Jaj, de jó, hogy jöttél Bolyhoskám! – azzal olyan óriásit tüsszentett, hogy még a takaró is fellebbent. – Nagyon úgy néz ki, hogy valami nyavalya ledöntött a lábamról. Nem… vagyok túl… pozsgásan – mondta, miközben az orrát fújta.

– Hogy segítsek? Mit csináljak? – nyüszített Bolyhos. Közben Sámli is bejött a hálószobába, és idegesen szaglászott az ágy körül.

– Úgy innék egy teát – sóhajtott Artúr bácsi.

– Csinálunk neked – csaholta Sámli. – Gyere, Bolyhos! Én tudom, hogy kell teát csinálni – azzal a két kutyus kiszaladt a konyhába.

A nagyobbik felugrott arra a székre, amin Artúr bácsi szokott üldögélni reggelente, onnan a pultra mászott. Orrával megnyomta a vízforraló gombját, és óvatosan odatolt egy bögrét. A teásdobozt kicsit szétrágta, mire sikerült kihalásznia egy teafiltert. Sámli a farkát csóválva, izgatottan figyelte. Most jött a neheze: a teát be kellett vinni a hálószobába. Bolyhos addig ügyeskedett, míg sikerült óvatosan a szájába vennie a bögre fülét, és bár a tea kilöttyent egy kicsit, Artúr bácsi mégis nagyon boldog volt, amikor kortyolni kezdte.

– Igazán ügyes kutyus vagy, Bolyhoskám. Nagyon köszönöm – azzal fáradtan dőlt vissza a párnára.

– Nagyon gyenge – nyüszögte Sámli. – Ennie kellene valamit. Bolyhos, mit csináljunk?

– Próbáljuk megkérni a szomszéd nénit.

Gyorsan kibújt a kutya ajtón, és elkezdte kaparni a szomszéd néni ajtaját, de nem jött senki. – A néni biztos nincs itthon – mondta Sámlinak. Nekünk kell ebédet szereznünk.

– Elmegyünk bevásárolni! – jelentette ki Sámli magabiztosan. – Hozd a kis fonott kosarat, én meg kitúrom a szekrényből az ételhordót.

Gyorsan szedték mind a nyolc lábukat, így hamar odaértek a piacra. Először a gyümölcsárushoz mentek.

– Hát ti? Hol van Artúr bácsi? Csak nem elszöktetek? – simogatta Bolyhos buksiját. Sámli a néni lába elé tette a kosarat, és nyüszített.

– Ajaj! Nem elszöktetek, hanem valami baj van. Beteg a gazditok? – hajolt oda Sámlihoz. Mindkét kutyus lelkesen vakkantott.

– Értem. Akkor vinnetek kell neki narancsot meg banánt, hogy gyorsan meggyógyuljon.

Bolyhos és Sámli boldogan csóválta a farkát. A néni összeválogatta a gyümölcsöket, és a kosárba tette. – Így ni! Vigyétek gyorsan haza Artúr bácsinak!

Bolyhos a szájával felemelte a kosarat, Sámli pedig hálásan dörgölőzött a néni lábához. Aztán továbbsiettek a kifőzdébe. Türelmesen végigállták a sort, és amikor ők következtek, Bolyhos vakkantott párat, hogy Mari néni a pult mögül is észrevegye őket.

– Ti hogy kerültök ide egyedül? Hol hagytátok a gazditokat? – nézett meglepetten a két kutyusra.

Bolyhos és Sámli szomorú szemekkel néztek rá, és nyüszítettek.

– Húha! Csak nincs baja Artúr bácsinak?

Sámli tovább nyüszített.

– Beteg lett? – kérdezte aggódva Mari néni.

Vakkantás volt a válasz.

– És vinni szeretnétek neki egy kis levest? – mosolygott.

Újabb vakkantás.

– Na, jól van, ide azzal az ételhordóval! – azzal kivette az edényt a kosárból, és elvitte teletölteni finom húslevessel.

– Tessék, ettől biztos gyorsan meggyógyul majd a gazditok. És mivel ilyen gondoskodó kutyusok vagytok, dupla adag csontot csomagoltam nektek mellé.

Bolyhos hálásan csóválta a farkát, Sámli pedig megnyalogatta Mari néni kezét. Aztán már iparkodtak is haza, nehogy kihűljön a leves.

Otthon Artúr bácsi még mindig az ágyban feküdt, és egyre csúnyábban köhögött. Bolyhos büszkén vitte oda neki a kosarat. Artúr bácsi alig hitt a szemének.

– Ezt ti hoztátok a piacról? De hát hogy?

Két kutyája boldogan vakkantgatott, és összevissza nyalták gazdájuk kezét.

– Milyen okosak és ügyesek vagytok! Olyan hálás vagyok nektek! Köszönöm! Így már biztosan hamar meg fogok gyógyulni.

Kivételesen Bolyhos és Sámli is a hálószobában rágcsálhatta a csontokat. A leves és a gyümölcsök tényleg segítettek, mert Artúr bácsi másnap már ki tudott menni a konyhába ebédet készíteni magának, pár nap múlva pedig újra együtt mentek a piacra. Az árusok még sokáig emlegették a két kutyus önálló bevásárlását.

 

Szerkesztette: Németh Eszter