 |
| Nagy Izabella |
anyuval
Anyuval kézen fogva sétáltunk az oviba,
lóbáztuk előre és aztán hátra,
hintázott kezünk önmagától,
szél fújt át fonott ujjainkon,
bár fogtuk szorosan, hiába.
Mintha a szél elválasztani akarna,
úgy, mint az oviba, ha érkezem,
anyu elköszön, szemével simogat,
kezével kezemre kulcsol,
nem lóbázzuk, mert menni kell.
apuval
Apukám égig érő sudár jegenyefa.
Én pedig, ha kinyújtom az ujjaimat,
meg tudom fogni a felhők lábát.
Ez titok,
senki se tudja, csak apu meg én!
Amikor az oviba értem jön négykor,
rám kacsint és apusan mosolyog.
Nyakába ültet,
és én tudom,
hogy ma is kinyújtom az ujjaimat,
megfogom majd a felhők lábát,
mert apukám égig érő sudár jegenyefa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése