2017. július 12., szerda

Stiglincz Milán: Bálint repülni vágyik



- Min gondolkodsz? – kérdezte a Király.
- Hmmm – fejtegette hosszasan véleményét Bálint.
- Hogy mondtad?
- Tessék?
- Bálint, mi a bajod? Órák óta üldögélek a hátadon és egy szót sem szólsz hozzám.
- Ja, semmi – dünnyögött Bálint. A Királynak épp annyi ideje maradt, hogy felröppenjen, mielőtt barátja elmerült a mélyben. Egy darabig csak süllyedt, fejjel lefelé, majd az áramlattal együtt mozdult. Forgott, lebegett, irányt váltott és közben szívet tépő dalát dúdolta. Mikor legközelebb a felszínre emelkedett, a Király még mindig fel volt zaklatva: - Ez meg mégis mire volt jó? Csuromvíz lettem! – szólt és visszalebbent Bálint hátára.
- Bocs!
- Nézd, én nem tudom, mi bajod, de csak akkor tudok neked segíteni, ha elmondod. Nézd meg, csuromvíz!
- Én sem tudom. Csak azt érzem, hogy valami nem stimmel. Hogy többet szeretnék, mint ami van.
- Több mit? Vizet? – vijjogott fel nevettében a Király.
- Ne viccelj, komolyan beszélek!
- Akkor sem értem.
- Én sem. Tudod, úszkálok nap mint nap. Néha felmegyek majdnem az Északi-sarkig, aztán lejövök ide, a melegbe. És közben úgy érzem, hogy átfolyik az élet az ujjaim közt.
- Nincsenek is ujjaid.
- Köszönöm!
- Oké, ne haragudj! De mire vágysz még?
- Hmmm, mire… - töprengett Bálint és behunyta a szemét. Igyekezett csak arra figyelni, ahogy a napfény a hátát melengeti, de nem ment neki. Egy ideje már semmiben nem lelte örömét.
- Na jó – szólt végül a Király. – Nekem most haza kell mennem, mielőtt a Királyné szétrúgja a vizes hátsómat. Holnap reggel ugyanitt találkozunk. Addig próbáld meg kideríteni, mi bajod!
- Üdvözlöm a Királynét – motyogta Bálint és hosszan nézte a part felé repülő barátját. Közben a szíve még inkább sajogni kezdett. És ekkor hirtelen megértette, mi fáj neki.

- Rájöttem, mi a baj – köszöntötte barátját másnap. – A repülés!
- Mi a bajod vele? Nem is repülsz! – kezdett szórakozottan tollászkodni a Király.
- Hát épp ez az! Repülni akarok – A Király csőre megállt a tollai közt.
- Aha. Repülni. Te.
- Tudom, furán hangzik, de igen! Repülni akarok. – Bálint szemei bepárásodtak. – Odafent akarok szállni az égen, mint te és a Királyné.
- Értem! – kiáltott fel a Király. – Akkor szárnyakra van szükséged!
- Attól tartok, igen – szólt gondterhelten Bálint.
- Rendben, szerzek neked – bólintott a Király.
- Kérlek, ne gúnyolódj velem!
- Nem, nem, komolyan! Mindjárt jövök – szólt könnyedén a Király és elrugaszkodott Bálint hátáról.
Bálint egy idő után nem tudott úrrá lenni izgatottságán. Vajon tényleg hoz neki szárnyakat a Király? Vajon tényleg tud majd velük repülni? Vajon…
- Helló, te vagy Bálint? – hallott meg egyszer csak egy mély, női hangot a háta mögül. Megfordult és eltátotta a száját.
- He… helló! Igen, én… És te? – Soha ilyen gyönyörű lényt még nem látott életében.
- Az én nevem Valentina. A Király mondta, hogy erre talállak.
- A Király…? – hebegett Bálint.
A Király mindeközben mosolyogva vitorlázott, magasan felettük az égen: - Nesze, a szárnyaid, te mamlasz! – gondolta elégedetten, és hazarepült, egyenesen a Királynéhoz.

Illusztráció: Steiner Lídia

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése