Régen kupacokban gyűjtöttem a képeslapokat. Szerettem a
felületüket. Szerettem, ahogy emlékeztetnek helyre és időre. Elképzeltem, hogy
majd mennyire örül és meglepődik, aki megkapja a levelem. Nem e-mail, nem sms.
Képeslap. Szagos tollal, kézzel írva. Néha úgy beleszerettem a lapokba, hogy
fel sem adtam őket a postán. Megőriztem őket a télnek és a nyárnak. Pedig olyan
meglepő gondoskodás és személyesség tapad a képeslaphoz. Ahogy a decemberhez.
Rohanós és hideg, de ott lapul kicsi zsebében a meglepetés.
Jó lenne ablakot nyitni, begombolatlan kabáttal futni a
télőszbe. Képeknek, szövegeknek, személyes részecskéknek engedni teret és időt.
A bennünk zsugorodó gyereknek. Hátha előbújik, és újra ámuló arccal lesi a
varázslatot. Aminek lennie kell. Punktum.
Kérlek, nézzetek be, ha erre jártok! Mert ha olvastok
minket, akkor mi is arra járhatunk, amerre ti. Amerre az ünnep, amerre a
meglepetés. Amerre a december.
Köszönettel a szerkesztők:
Imola
és Nóra
A legkedvesebb képeslap 1985-ből |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése