Miklya Luzsányi Mónika:Kerek világ

Százával jöttek, ezrével. Merwick nem nézett hátra, nem vesztegette rá az időt. Lába előtt az árnyék jelezte, hogy elsötétült az ég, annyian vannak a fejük fölött. Megszorította a lány kezét, mert felbukkant előttük a part. Mia tudta, hogy a szakadt part alatt, ahol futnak, ott hullámzik a tenger, a kikötőben az óceánjáró, ami elviszi őket messzire, délre. Amint tehát elérik a kikötőt, biztonságban lesznek. Odo madarai nagy tömegben támadnak, és jaj annak, akit utolérnek, de képtelenek túl hosszú távot repülni egyszerre.
– Megáll a szívük – magyarázta Merwick a lánynak. – Újra kell tölteni. Nincs bennük lélek, tudod.
Így szereztek maguknak egy kis időt, így jutottak el a tengerig.
Ha Merwick nincs, Miát már az első nap ellepik Odo fekete madarai. De Merwick volt, amióta az eszét tudja. Akkor is volt, amikor azt hitte, hogy nincs. Mert Mia szó nélkül hagyta ott a varázslót. Mondhatni meglépett. Mert elege lett. Nagyon. Hogy Merwick mindig mindent jobban tud. Hogy állandóan parancsolgat. Hogy nincs más, csak az erdő meg a határa. Hogy nincs tovább, csak a fák, körbe-körbe. Csupazöld börtön, ágak, bokrok, levelek. Útvesztő, amelynek minden zegzugát ismerte a lány. Túl jól ismerte.
– Mondd, Merwick, tényleg igaz, hogy az erdőn túl kezdődik a világ?
A varázsló megrántotta a vállát.
– Elkezdődik. Igen. Az erdő határán határozottan elkezdődik… Persze, kinek mi kezdődik el, ott a határon…

Hétvári Andrea: Királylány koromban

Királylány koromban

griff hátán forogtam.

Repültem szél hátán,

majdnem mint egy sárkány.

Tulipán koromban

szendergő mag voltam,

fényt hoztam a naptól,

majdnem színaranyból.

Éjszaka koromban

lépkedtem koromban,

szívemben fény lángol,

gyújtottam gyémántból.

Illusztráció:

 Lipovszky-Drescher Mária

Dávid Ádám: TUSI, A TŰZNYELŐ

Bódi Kati illusztrációi

Hol volt, hol nem volt, az áramszüneten túl, de a világhálón innen, valahol a memóriám legmélyén tengődött egy hetvenöt tagú sárkánycsalád. Sopánkodott is Sárkánymama Sárkánypapának mind a huszonnégy fejével. Hogyne sopánkodott volna, akadt ott éhes száj untig elég! Egy tucat gyerekének tizenkét-tizenkét feje nőtt, két tucatnak hét-hét, három tucatnak éppen három-három, a legkisebb sárkánykölyök meg egyfejű volt. Ezt adjátok össze!

Az egyfejű vakarcs lett a család fekete sárkánya. Micsoda fejetlenséget okozott, mikor kidugta egy szem kobakját a sárkánytojásból! Ahelyett, hogy elbődült volna, mint egy rendes sárkánybébi, tüsszentett egy hatalmasat:

– Haa-aap-cii!

Hogyan tanultam meg repülni?

Sok ismerőstől hallottuk már, hogy mi írók, költők nem egészen a földön járunk. Hát jó, lebuktunk!

Töredelmesen bevalljuk, hogy a képzelet szárnyát mi tényleg mindig magunkkal hordjuk, méghozzá a farzsebünkben. Ez ugyebár egy munkaeszköz és igen hasznos, ha alattomos módon, bejelentkezés nélkül veti ránk magát az ihlet a sarki zöldségesnél, egy dugóban állva vagy egyszerűen fűnyírás közben.

Csak elővesszük szárnyainkat, óvatosan kiteregetjük, ellenőrizzük, hogy nem rágták-e meg a molyok, vagy egyéb unalmas lények, és hopp, már repülünk is.

Hogy hogyan és hová?

Erről szövegelnek majd május és június hónapban az Író Cimborák!

Induljon hát Kocsis Márkó Témabörze pályázatunkon nyertes ötlete nyomán a nagy irodalmi repülőtanfolyam, ahol a szelet Mészöly Ági veti, s az esetleges viharokat Várfalvy Emőke aratja.

Készen álltok?

3, 2, 1

Felszáááááááállllláááááás!!!!

Bódi Kati illusztrációja