Lovranits Júlia Villő − Szapu Julianna Szulamit: Szöcskét uzsonnára

  

Szegedi Csilla illusztrációja

 

Aszat nem akart uzsonnázni éjfél után. Pedig a szöcskeegereknél épp ez a legjobb uzsonnaidő! Hiába unszolta az anyukája:

− Édes pici fiam, csak egy falatot, a Mama kedvéért! Mi lelt téged, nem vagy te valami vacak mezei nyúl, aki mindig csak növényt enne?! Mi, szöcskeegerek megesszük a rovarokat is! Légy büszke erre, kicsi fiam! A mi családunk egy szuper család! Ilyen szép, dús szőrű fülecskéje nincs ám akármilyen rágcsálónak! − győzködte fiacskáját Szöcskeegér Anyu.

− Akkor sem kérek szöcskét! – húzta fel az orrát Aszat. – Fujj! – és elfordult a falattól, csak sárgásbarna, csíkos hátát mutatta az anyukája felé.

Egyszóval durcásan viselkedett. Ott csücsült egy egész magyar szöcskeegérnyi, azaz gyerek szöcskeegérnyi durca.

− Majd eszel, ha éhes leszel! Hej, régi dicsőség! – sóhajtozott Szöcskeegér Anyu. − Amikor még az egész Pannon-medencébe mehettünk volna rokonlátogatóba a jégkorszak idején! Azt mesélik a családban, igen jó társaság gyűlt itt össze akkoriban, kellemes menedék volt ez a hely! De hát elfogy a család, elfogy a lakóhely, és annyi a veszély a világban! Bennetek van a jövő, édes gyermekeim! –tette hozzá, majd tovább próbálkozott a szöcskével, de most már Aszat három testvérkéjénél.

Aszat viszont unatkozni kezdett. És meg is éhezett. Így aztán a telihold fényénél elindult a legelőn, és kíváncsiskodott, hogy mégis ki mit eszik? Csak van valakinek izgalmasabb falatja, mint a szöcske!

Az úton előtte földkupac mozgott, Aszat sose látott még ilyet! A földhalomból Vakond bácsi bukkant elő.

− Vakond bácsi! – szólította meg Aszat. – Mit tetszik uzsonnázni?

− Gilisztát, édes gyerekem, sok gilisztát! Finom, omlós, ragadós! Kérsz egy falatot?

Aszat megborzongott.

− Nagyon kedves, Vakond bácsi, de most köszönöm, nem kérek.

 

Aszat továbbment, és a fű között Pocokék ösvénykéire bukkant.

− Pocok néni! – szólt oda az asszonyságnak. – Mit tetszik uzsonnázni?

− Egy kis gabonát, kedvesem! Száraz, ropogós! Kérsz egy falatot?

− Száraz? – kérdezte bizonytalanul Aszat. – Nem, köszönöm! – igyekezett udvarias lenni. − Most nem kívánom igazán.

 

A holdvilágnál egy denevér húzott el Aszat feje felett:

− Denevér nővér, hát te mit eszel?

− Lepkét, éjjeli lepkét, gyere, repülj utána te is!

Aszat próbálkozott, ugrált, de csak nem tudott a lepke után röpülni.

 

Egy fűszál hegyén hétpettyes katica sétált.

− Katalinka, hát te mit eszel uzsonnára? – kíváncsiskodott a kis szöcskeegér.

− Tetűt, levéltetűt. Édes és apró.

− Tényleg nagyon apró, fél fogamra se lenne elég – mondta csalódottan a kis szöcskeegér.

 

− De én nagyon éhes vagyok! – és halkan sírni kezdett.

− Ne sírj, én szívesen megfelezem veled az uzsonnámat! Most adta Édesanya! – hallott egy kedves hangot. Odanézett, és az egyik testvérkéje, Háromcsíkos bújt elő egy fűcsomó mögül.

Aszat megköszönni is elfelejtette, mohón beleharapott a kínált falatba.

− Hű de finom, mi ez? – kérdezte teli szájjal, jókedvre derülve.

− Szöcske, szöcskét kaptunk Édesanyától uzsonnára! Gyere haza, jut bőven neked is!