Tuza Edit |
Költő akart lenni
minap az oroszlán,
hisz nem olyan nagy ügy,
akad rím, pár foszlány.
Hrrr, a papír fölött
elhagyta az ihlet,
pennája nem írt le
egyetlenegy skiccet.
Más, ha fel is adja,
ő aztán nem, soha,
eszébe jut oly sok
ismerős vers sora.
Átvesz egyet-egyet,
csippent innen-onnan,
éppen csak szemezget,
mint a vegyesboltban.
Gyorsan összeáll így
világklasszis „műve”,
nem is sejti még, hogy
ez keveri zűrbe.
Kiáll, szaval, büszke,
várja a nagy tapsot,
de ehelyett „költőnk”
kap egy hosszú faxot.
Az áll benne elöl,
verssorokat csent el:
ha most visszaadja,
megúszhatja ezzel.
Ám az oroszlánnak
elszáll bátorsága,
napokig csak szenved
sírva a szobába’.
Könnyre könnye potyog,
s indul sorra sora,
ha elhiszed, ha nem,
első verse csoda.
Cseng benne a számos
átolvasott éjjel,
bong benne a szíve,
szégyen tépi széjjel.
Aki látja, hallja,
gratulál és hajlong,
mesterműve címe
mi más lenne: Pardon.
Szerzőnk végre boldog,
sikerült a terve:
most már te is tudod,
neki is van verse.
Szerkesztette: Miklya Zsolt
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése