2019. november 20., szerda

Miklya Zsolt: Az öreg tót balladája

Szeidl Andrea illusztrációja



Volt egy csikó,
sárgán futó,
az öreg tót
azt mondta: ló,
pedig csikó.

Volt egy fiú,
már nagyfiú,
volt indián,
kicsit sziú,
mégsem hiú.

Egy szép napon
a harmaton
futott a ló,
egykor csikó,
szép volt nagyon.

Meglátta ott
a vágtatót
– gazdája tót –,
egy víg pecér.
Nyomta a szót:

Ugyan komám,
megadom ám,
amit megér,
ihol, a bér
s a parolám.

Nem adom el,
nagy útra kell,
fiamra vár
egy messzi vár,
tornyán a jel

egy rézkakas,
kicsit hasas,
míg énekel,
nem árt a vas.
Nem adom el.

Indult a ló,
egykor csikó,
hátán ifjú,
egykor fiú,
sosem hiú.

Vörös vitéz
távolba néz
a vár fokán,
karjába’ lány,
szeme igéz.

Tiéd a ló,
enyém a lány,
cseréljük el,
enyém a ló,
tiéd a lány.

Vörös vitéz
ifjúra néz,
karjába’ lány,
szeme igéz,
szava talány.

Ifjú felel:
Nem érdekel,
egy rézkakas
nékem a jel,
míg énekel.

Jön a pecér,
sokat ígér
a kakasér’.
Vörös vitéz,
ennyit megér.

A rézkakas
nem énekel,
viszi pecér
száz garasér’.
Készül a vas.

Vörös vitéz
kardjára néz,
nem oly nehéz.
Lány az enyém,
ló is enyém.

Várja a tót
a jó fiút,
azóta sem
vett új csikót.
Kihalt az út.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése