Az eltűnt körző nyomában

Volt egyszer egy hangjáték, ami történelmet csinált. A szó szoros és szabad(kőműves) értelmében is. Mert kamaszokról, kamaszoknak szóló fikciós rádióműsor még nem aratott itthon ekkora közönségsikert (csak az első évad ismétlését félmillióan hallgatták országszerte!). A szerzőgárda pedig (Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Vészits Andrea és Tasnádi István különböző felállásokban) valóban létrehozza, újraértelmezi, na meg körbefutárkodja a történelmet az ókortól a jakobinus mozgalom szabadkőműves páholyain át egészen a távoli jövőig.

Bevallom, komoly fejtörést okozott a cím, mikor először meghallottam. Mert azt vágom, hogy lehet ez a címbeli izé olaszos meló, meg lehet bringával is csinálni, sőt csilivili görkorival a legzúzósabb, de hogy ilyen idősen is működik a dolog, az kicsit megzavart. És hiába szippantott magába a kötet eklektikus kaleidoszkópvilága, valahogy a könyv címének nem jöttem rá a nyitjára. Talán Proustot kellene megkérdeznem egy kis madeleine-sütit majszolgatva, de ő épp nincs kéznél.

Persze lehet, hogy csak nekem tűnik ókori hieroglifának – a sztori viszonylatában – ez az amúgy piszok jól hangzó cím, de néha kicsit úgy éreztem magam a könyvet olvasva, mint egy dalek, akinek Darth Vaderrel kéne kiskacajokat hallatva cseverésznie. Akárhogy is, a többszólamúság gyönyörködtet. Mozarti könnyedségű szerkezet kel harcra a sorok között Beethoven súlyos basszusaival, és ha óvatlanul felnyitod a dögös borítót, pár órával később begörcsölt nyakkal motyogod magad elé: „Hogy elszállt az idő!”

Pedig valójában csak annyi történt, hogy a Nagy Pesti Lomtalanításban eltűnt egy körző, amire épp egy tizenhárom éves lány, Hanna talált rá (aki történetesen a főhősünk). Ebből aztán majdhogynem végtelen számú kalamajka és fordulat és barátság és ellenség és sok-sok izgalom származik. De igazán nem akarok spoilerezni. A rádiójáték is elérhető a világhálón, na meg gyűlnek szépen a regények. A napokban épp a negyedik jelenik meg, de öt kötetig biztos meg sem áll a hajsza a körző és Hanna körül. Hogy aztán hogyan tovább? Kérjük meg szépen a szerzőket, hogy csavarjanak még néhányat azon a körzőn!

Dávid Ádám

Gimesi Dóra, Jeli Viktória, Vészits Andrea,Tasnádi István
Időfutár
Pozsonyi Pagony Kiadó

Nem a Mikulás, hanem Szusi apó

Azt kérdezed, hogy miért sétál a szakállas bácsi ennek a könyvnek a borítóján? Mert róla szól a könyv. Ezért rajzolták rá. Szusi apó erdőt jár, az a címe, és egy Kiss Ottó nevű bácsi írta. Hogy neki van-e szakálla? Nem, neki nincsen, szakálla Szusi apónak van, az övé viszont, mint látod, szép hosszú és fehér. Hogy olyan, mint a Mikulásé? Igen, kicsit talán hasonlít, de ő nem a Mikulás, hanem Szusi apó, egy bölcs mester, aki nagyon szeret sétálni az erdőben. Nem, nem husi, hanem Szusi, szövel. Tehát ez az apóka sétál az erdőben, és közben mindenfélén gondolkozik. Például min? Hát, például az életén, hogy miféle dolgok történtek vele gyerekkora óta, meg efféléken. Hogy te is szoktál gondolni arra, ami régen történt veled? Persze, de te még csak óvodás vagy, Szusi apó meg öreg, ezért vele már nagyon sok dolog történt életében. Bőven van hát min gondolkoznia séta közben. De, jól mondom: Szusi. Az egy japán étel, ilyen kicsi tekercsek, rizsből meg zöldségekből és tengeri herkentyűkből. Róla kapta a nevét Szusi apó. Tudom, hogy te se a zöldséget, se a tengeri herkentyűket nem szereted, de ha felnősz, lehet, hogy majd fogod. Hidd el. Jó, akkor nem. Csokiszusi? Nem, olyan biztos, hogy nem létezik. Hogy miért nem találja fel Szusi apó a csokiszusit? Hát, ez nincs benne a könyvben, de talán azért, mert az nem lenne finom. Képzeld el, csoki rizzsel… A tejberizs? Hogy arra anya kakaót szór, és finom? Jó, de a szusi teljesen más. Egyszer majd megkóstoljuk, rendben? Nem, ha nem akarod, akkor persze nem kell, ne hisztizz.
Na, szóval, sétál az erdőben ez a Szusi apó, és mindenféle okosokon töri a fejét… Mert ő egy öreg bölcs. Nem, nem ez a foglalkozása. Vagyis hát… szóval, nyugdíjban van, nem kell már dolgoznia, és ráér az ilyesmire. Elköltözött a városból az erdőbe, és ezzel tölti a napjait. Sétál és töpreng. Aztán a bölcs dolgokat, amik eszébe jutnak, elmeséli az embereknek. Hogy ez jó-e? Jó, persze. Így olyanok is megtudják ezeket, akiknek nem szoktak effélék az eszükbe jutni. Nem azért, mert buták, csak mert nem olyan öregek és bölcsek, mint Szusi apó. Hogy mi is bölcsek leszünk-e, amikor megöregszünk? Talán. Majd meglátjuk… Nem, dehogy, nem lesz muszáj az erdőbe költözni öregkorunkban. Például itt van nagypapa, ő is öreg, mégsem lakik az erdőben. Szusi apó azért költözött oda, mert ehhez volt kedve. Mert szereti a természetet. Látod, itt, ezen az oldalon is nézegeti a virágokat meg a bogarakat. Ahogy mi is szoktuk, amikor kirándulni megyünk. Farkasok? Nem, azok nincsenek arrafelé. Persze, a farkasok is erdőben laknak, de biztos egy másikban. Hogy mi lenne, ha Szusi apó mégis találkozna egy farkassal? Nem tudom, talán felhívná a vadászt, hogy jöjjön segíteni. Nézd csak, azon a képen van is a kezében egy mobiltelefon. Szerinted az ilyen öreg, szakállas bácsiknak nem is lehet telefonja? Miért ne lehetne? Például nagypapának is van, és látod, Szusi apónak is. Igaz, nagypapának nincs szakálla, de ennek semmi köze a telefonhoz… Nem, amikor kisgyerek volt, Szusi apónak sem volt. Tudod, akkoriban még nem is volt feltalálva a mobiltelefon. Nézd, ezen a képen, ez itt egy utcai telefonfülke. Ilyenekből telefonáltak régen az emberek. Bedobtak egy pénzérmét, és akkor fel tudták hívni azt, akivel beszélni akartak. Már ha épp nem volt rossz a telefon. Bizony, ennek itt, a képen be van törve az üvege, meg letépték a kagylóját. Sajnos időnként előfordult: buta emberek tönkretették ezeket a telefonokat. Hogy ki az a kisgyerek ott a fülke ablakában? Az Szusi apó gyerekkorában. Azért van az utcán, mert szeretné megtudni, laknak-e háziállatok a városban. Őket keresi. Igen, egyedül, mert se a nagypapája, se az apukája, se az anyukája nem ért rá.
Látod, itt kérdezi őket, de mindannyian épp valami mást csinálnak. Valami felnőtteset. A könyvben az van, hogy kicsi korában Szusi apó falun lakott a szüleivel, volt ott cicája, kecskéje meg malaca is. Csak aztán felköltöztek a városba, és a kis Szusi apónak egy idő után hiányozni kezdtek az állatai… Hogy a cicájának mi volt a neve? Misó. A malacának, ennek a rózsaszínnek? Neki is Misó. Meg, képzeld el, a kecskéjének is. Ez azért volt, mert a kedvenc mesekönyve egy Misó nevű pingvinről szólt, ezért aztán az összes állatát így nevezte el. Igen, ez nagyon vicces. Hogy még vannak-e ilyen viccesek ebben a könyvben? Olyan viccesek, amin nagyokat nevetünk, meg csapkodjuk a térdünket, olyanok nincsenek, inkább komoly-viccesek vannak, amiken egyszerre lehet gondolkozni is meg mosolyogni is. Ez egy ilyen komoly-vicces könyv. Figyelj, ha tele van a szád csokival, nem érteni, amit mondasz. Azt kérdezed, hogy talált-e a kicsi Szusi apó háziállatokat a városban? Nem, sajnos nem talált. Viszont később, amikor megnőtt, talált egy feleséget magának. Nézd, itt vannak, ezen a képen, a fiatal Szusi apó meg a felesége, Szusi anyó. Összedugják az orrukat, mert nagyon szeretik egymást. Szerinted olyan az orruk, mint Pinokkióé? A Baranyai András bácsi, aki a képeket készítette ebbe a könyvbe, szeret mókás orrokat rajzolni az embereknek. Meg mókás mindenféléket, igen. Ez itt például a fiatal Szusi apó, ahogy a japán étteremben szusit készít. Látod? Mint valami japán harcos, úgy csapkod a szusiszeletelő kardjával, vagy mijével. Ebben az étteremben találkozott a felségével, aztán lettek gyerekeik, három is, ide vannak rajzolva, nézd. Igen, nagyon cukik. Vagy inkább aranyosak. Az óvodában tanultad ezt a cukizást? Na, szóval közben Szusi apó elfáradt, és leült a fűbe, hogy pihenjen egy kicsit. Hogy a gondolkozástól fáradt-e el? Szerintem inkább a sétától. Bár a gondolkozástól is el lehet fáradni, nagyon is. Igen, az ott a képen egy cigisdoboz. A fűben találta Szusi apó. Nem, ő nem cigarettázik, ezt valaki más dobta el, biztos egy kiránduló. Hogy attól felgyullad az erdő? Azért egyetlen cigitől talán nem. Jó, akkor igen. De ebben a könyvben mégsem. Ezért nem is hívja Szusi apó a tűzoltókat. Bár ha akarná, se tudná, mert nem működik a telefonja. Azért, mert ott, ahol most üldögél, nincsen térerő. Emlékszel, múltkor az Irénkééktől mi sem tudtuk felhívni Anyut. Hogy most szomorú-e Szusi apó? Kicsit igen, mert rájött, hogy nem tud felállni a földről, és örülne, ha segítséget hívhatna telefonon. Nem, nem beteg, csak öreg, és fáj a dereka. Tudod, ahogy a nagyinak is szokott. Hogy a végén valaki segít-e neki? Hát, az a vicc, hogy ez nincs benne a könyvben. A történet végén Szusi apó ott ül az erdőben, és várja, hogy mi lesz. Hogy ez egyáltalán nem vicces, hanem szomorú? Szerinted ezért ez a sok feketeség itt, a könyv végén? Úgy gondolom, az inkább olyasmi… mint mondjuk éjszaka az ég. Tudod, amikor felnézel, és mindenfele csillagok vannak. Vagy mint amikor behunyod a szemed és szálldos ott bent összevissza az a sok fényes kis bigyó. Hogy azok tündérek? Igen, lehet. Szerintem itt a Szusi apó gondolatai repdesnek körbe-körbe. Halak, szusik meg egy öreg madár, látod? Rájuk gondol ott a fűben ülve. A madár olyan öreg, mint Szusi apó. Meg itt van ő is, kisgyerekkorában és később, amikor szakács lett. És itt van a Misó nevű kecske is. Igen, úgy látszik, gondolatban még őt is meg tudja találni. Persze, ne félj, biztos segítségére siet valaki Szusi apónak az erdőben. Szól róla egy másik könyv is, abban felutazik Budapestre, úgyhogy a végén mindenképp fel tudott állni a földről. Majd legközelebb azt a másik könyvet is végignézegetjük, igen. Hogy te is szeretnél segíteni neki? Most? Figyelj, most nem érünk rá, hogy kimenjünk az erdőbe, mert el kell hoznunk Micit a bölcsiből. Ha rángatsz, akkor is. De, biztos, hogy egyszer majd találkozol vele. Tudod, sok-sok Szusi apó van a világban, és mindnek fáj a dereka. Hogy te ennek a Szusi apónak akarsz segíteni, nem másiknak? Most azonnal? Mondtam, hogy azt nem lehet. Jó, rendben, akkor a hétvégén. Szusi apó megvár, biztosan. Ígérem. De most igyekezzünk! Tudod, először Micin kell segítenünk. Ha nem érünk oda érte időben, ő is egyedül marad a bölcsiben, mint az erdőben Szusi apó. És akkor ő is szomorú lesz. Persze, hozhatod te a könyvet. De most aztán szedjük a lábunkat, mert lekéssük a buszt!

Dániel András

Kiss Ottó: Szusi apó erdőt jár
Móra, 2013.
Baranyai (b) András illusztrációival

Basztikül, avagy Kishugó és a Medvelöket

Neszmélyi Réka rajzaival

Pacskovszky Zsolt nem fél a kiskamaszoktól. Olyan ingoványos talajra mert lépni, ahová csak nagyon kevesen. Mesét írt, de nem a legkisebbeknek, akik tágra nyílt szemű, kíváncsi, hálás közönség. Nem ismételte meg a Szabadesés (Móra Kiadó, 2013.) című könyvét sem, amelyben a kamaszlélekről festett bámulatosan hiteles képet, és felkavaró, elgondolkodtató, katartikus „ifjúsági” regényt írt. Zsolt legújabb, sok-sok részesre tervezett regénysorozatával a felsős általános iskolásokat szólítja meg.
Az ennek a korosztálynak szánt könyvek nagy része tanítani akar, ismeretet átadni, hiszen ezek a szövegek az olvasót már érett, összetett gondolkodásra képes egyénnek képzelik el; de mégsem tartják annyira felnőttnek, hogy nyíltan, őszintén beszéljenek vele mindenről. Az iskolai párbeszédekből például száműzik a káromkodást, nehogy követendő példának tartsa valaki. Így azonban torz képet festenek, és megnehezítik a szereplőkkel való azonosulást. Nem így Pacskovszky Zsolt könyve!

Kishugó (igaz, nem cifrázza, de ízesen, ötletesen) káromkodik, és utálja Banyákinét, a matektanárt. Engem már ezzel megfogott a könyv. Felsős koromban nagyon szerettem a Gombháborút (ha valaki nem ismerné, ez a francia A Pál utcai fiúk, csak sokkal bátrabb, szókimondóbb regény annál). A magyar ifjúsági irodalomból folyton hiányolom ezt a vagány hangot, ami például Kishugó és Ágó barátságát jellemzi. Hiteles párost alkotnak, a mai kor Tutajosa és Bütyökje ők, hogy még egy klasszikust idekeverjek.

Kishugó az Álomrendőrségen dolgozik. Olyan környezetben, ami a Mátrix filmek, sőt még a Sejt című thriller hangulatát is felidézte bennem. Nappal alszik az órákon, amivel hát persze, hogy magára haragítja a pedagógusokat. Nem csoda, hogy szegények még este is Kishugóval (rém)álmodnak. A főszereplő komoly erkölcsi dilemmákkal találja szemben magát: segítenie kell például Banyákinének a rémálmát elsimítani, még akkor is, ha meg kell hunyászkodni előtte, amit normál esetben (fényes nappal) biztos nem tenne meg.

Egy nagyon érdekes és sokszor idézett jelenetben egy fél szelet párizsival takarózó hajléktalan álmát kell kiigazítania. Egy olyan emberét, aki Kishugóban és az olvasóban egyaránt könnyen ébreszt negatív előítéleteket.

Az Álomrendőrség munkája érdekes, az olvasó boldogan kukkol bele mások rémálmába, és nevethet a csavaros kalandokon. Ugyanakkor gombócot érzünk a torkunban, ha egy igazán valószerű rémálmunkra gondolunk. De jó lett volna, ha egy avatott szakember minket is megment aznap este! Nem kell hosszan ecsetelnem az olvasottakat, hiszen még csak az előételnél tartunk. Kishugó története, ha minden igaz, tíz kötetnyire hízik majd. Nem kell félni, a szerző nem írt tele grafomán módon sok száz kéziratoldalt, a sztori első része egy ültő helyünkben elolvasható.

Már lélegzetvisszafojtva várom a folytatást (aki olvasta az első rész végét, az érti, mire célzok), leginkább azért, mert kíváncsi vagyok, hősünk, mondhatni barátunk hogyan veszi majd a szerelemmel, vagyis a Blankával járó akadályokat. Tűkön ülve találgatom, hogy Pacskovszky Zsolt, aki nem fél a kiskamaszoktól, milyen bókokat fog Kishugóval mondatni Blankának a második kötetben? Líviát, az Álomrendőrség egyik munkatársát például így jellemezte: „olyan kancsal volt szegény, hogy könnyebb feladatnak tűnt gombot varrni egy lufira, mint vele szemezni.”

Nekem ráadásul az is gyanús, hogy az apuka, Nagyhugó világában teljesen rendjén való, hogy valaki ingyenes reklámújságba fújja az orrát papír zsebkendő helyett. Nos, szerintem ez is okoz még bonyodalmakat a későbbiekben.

Neszmélyi Réka (aki nem szeret ablakot pucolni) zsírkrétarajzokat idéző illusztrációi nagyon ötletesek, Csajkovszkij*  Pacskovszky Zsolt pedig végre egy nem fantasy alapú, nem is csak lányokat célzó sagával örvendezteti meg a felsősöket és mindenkit, aki vevő a humoros, pörgős, váratlan kalandokban és poénokban bővelkedő történetekre.

Ha az első részt elolvastátok, garantáltan befizettek a folytatásra!

Vig Balázs

 *Mindenkinek, aki szerint nem érdemes életrajzokat olvasni még a Wikipedián sem, ajánlom a szerző-illusztráror páros bemutatkozását a könyv végén. Nevetni fogtok!

Pacskovszky Zsolt: Álomrendőrség 1.
Kishugó és a medvelöket
Neszmélyi Réka rajzaival
Betűtészta kiadó

Kék üveggolyó

Ha az ember kisfiú, és egyáltalán nem mennek jól a dolgai, még szívesebben álmodozik, mint egyébként. Pali apukája elköltözött, anyukája búskomor és sokat dolgozik.
Ekkor költözik a szobájába a Légy, a Katica, a Pók és az Egér. Elhatározzák, hogy segítenek neki.

Eközben Pali zsebében ott terem egy titokzatos kék üveggolyó, a kisfiú álmodni kezd Boriról, aki nem akar megszületni, csak ha valaki végigkíséri őt a meseálombeli három próbán.

Az üveggolyó azonban nem csupán az álomban, a valóságban is mágikus erővel bír, görbe tükröt tart, és az álmok segítségével feltárja Pali ellenfeleinek titkát.

Hogy ér össze álom és valóság? Lehetséges-e a két világ közti átjárás?
Megváltoztathatja-e az álom a valóságot?
És fordítva?

Miután Pali leküzdi az akadályokat, az üveggolyó, mint Marék Veronika piros oroszlánja, tovább vándorol: mindig ahhoz kerül, akinek szüksége van rá.
Talán épp a te zsebedet húzza le legközelebb!
Amíg odaér, olvasd el Kalas Zsuzsa könyvét, és utazz az álmok segítségével te is!

Németh Eszter

Kalas Zsuzsa: Álomutazó